Politikai cél: a nemzet érdekeinek érvényesítése

(1849. február 12.)

(1849. február 10-én Madarász József kérdést intézett a kormányhoz, vajon annak nézeteit fejezi-e ki Jókai Mórnak, a Közlöny 9-i számában megjelentetett igen békülékeny hangvételű írása. A többség kívánságára két nap múlva az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként Kossuth válaszolt.)

 

„Ha azt kérdik tőlem, miképen akarom vagy pedig miként akarná a honvédelmi bizottmány Magyarország dolgait bevégezni, erre nézve mint politicai kérdésre nem tudok felelni, mert a politica az exigentiák tudománya, mert nem ismerem a körülményeket, mellyek közt Magyarország állapotát bevégezni kell, tehát nem tudom miképen lehet bevégezni. Nekünk, kik a haza védelmi terén állunk, csak kettő lehet feladatunk t. i. óvakodni attól, hogy jelen körülmények vontató kötelére akarjuk vonni a jövőt, mellyet nem ismerünk, hanem védelmezni a hazát a képen, hogy Magyarország dolgai becsületes kiegyenlítésének semmiféle útja bevágva ne legyen. (Helyes!) Hogy a nemzet bölcsessége és a körülmények szerint akként intézhesse el dolgait, mit legjobb és legtanácsosabb. (Helyes!) Ha tehát a ház tőlem, Kossuth Lajostól azt kérdi: republicanus vagyok-e vagy monarchista, erre nem felelek, hanem ha azt kérdi: mit akar a kormány s micsoda politicát követ? azt mondom: követi azt a politicát, hogy védeni kívánja a hazát igazságtalan megtámadás ellen s e védelem közben semmi utat nem akar elzárni, hogy Magyarország ügyei, a nemzet jogai, becsülete, és szabadsága alapján úgy egyenlítetthessenek ki, mint a körülmények szerint kiegyenlíteni legtanácsosabban lehet. (Helyeslés, éljen!) Több politicát nem vallok be e perczben, s többet bevallani nem lehet. Ehhez még azt adom, hogy jövőre nézve mi a politicát illeti, ismerem a kormánynak kötelességét, hogy bármi is történjék velünk, soha semmi esetben nem engedi Magyarország ügyeit olyan irányba sodortatni, akárki által is, hogy akárminő egyénnek akár egyénisége akár politicája decidáljon [döntsön] a nemzet sorsa felett, hanem hogy mindenkor a nemzet maga decidáljon.”

KÖM. XIV. 409.




Hátra Kezdőlap Előre