(Kossuth a panaszkodó Görgeinek írott válaszlevelében egymás iránti megértésre int.)
„… a czibakházi expeditio nem sikerült. De kötelességem igazságosnak lenni. Ennek nem Vetter az oka. – Ő ezt nem rendezte. Ő ezt már rendezve találta, midőn a fővezérletet átvevé… Damjanich – ki a czibaki debouchierozást [előnyomulást] rendezte volt – szavazott legelső, sőt véleménye kéretvén, a flank Marschot Abony felé is ellenezte, mit Vetter tenni akart.
S most kérdem, gyanusíthatnók-e e miatt Vettert? Istenemre mondom nem. – Ennek ugyan ő nem volt oka, ha csak azért nem, mert Damjanich scrupulusának [aggályának] engedett, de erre azt felelé: hogy Damjanich… is, ő a túl bátor vezér visszavonulásra intett, Vetter ki még csak 24 óra óta volt a seregnél, nem merte a dolgot risquirozni [kockáztatni].
Vagy gyanúsítsam hát Damjanichot? Az Isten őrizzen engem ennek árnyától is. Damjanich olly hű fia e hazának, mint a minő hű csak ember lehet, tiszta mint az arany, bátor mint a villám, s határozott mint az úr Isten akarata – ő egyike e haza rendíthetlen oszlopainak, kiben bízhatik a haza, mint bízhatik bennem, vagy akárkiben.
Fatum volt az egész – mint már sok hasonló történt, de bizalomban csökkenni miatta senki iránt sem lehet.
A tiszafüredi debouchirozás ellen én nekem voltak scrupulusaim, mellyeknek bizton főkép csak azért nem insistáltam [engedtem], mert Klapka és Aulich, Vetter eszméjét tökéletesen helyeselték, s Damjanich sem mondott semmit ellene.
Az Istenre kérem tehát tisztelt barátom, ne adjon most helyet lelkében semmi gyanakodásnak, mert nincs reá ok az eddig történtek miatt. – Aztán ott leszek én is; én keblem önzéstelen becsületes hazafiságával s a nemzet által szerény vállaimra ruházott hatalommal s nemzeti bizalommal. – Isten akará, én nem keresém s megválni óhajtok tőle. De úgy van, ez nyom a latban valamit.
Én ismerem Vettert s characterét, úgy mintha keble nyitva állana előttem. – Őt nem kötik olly kötelek hazánk ügyéhez mint minket, ezért késett elfogadni a vezérletet. De ha egyszer elfogadá, inkább darabokra konczoltatja magát, mint sem hogy hátra lépjen, vagy becstelenséget kövessen el.
Erről én állok jót a nemzetnek. Pedig én bizon nem vagyok szerelmes bele.
Győzelmünk bizonyos, ha Önök most cordialiter [szivélyesen] egyetértenek – ha nem – úgy azt mondom: szegény szegény hazám!
Egy győzelem kell, csak egy s meglátja Ön mikint porlik szét minden schlendrián [hanyagság]. – Mészárosról is mondandok Önnek valamit, a mit becsülnie kell, becsülni fog – gyenge de becsületes.
Azért: egyetértés! egyetértés! míg előttünk az ellenség – én gonddal leszek, hogy hiba se mehessen annyira, hogy hazánk ügyét compromittálja.”
KÖM. XIV. 700–701.