(Kossuth tájékoztatja Perczel Mór tábornokot, a délvidéki honvédsereg parancsnokát a szerbekkel való megbékélés kívánatos feltételeiről.)
„… a nationalitási kiengeszteléseknek csak következő módja lehetséges:
1-ör: Közös jog, törvény és szabadság; nyelv s valláskülönbség nélkül.
2-or: A szerb nyelvnek szabad használata nemcsak a magánéletben, hanem iskoláikban, egyházaikban és amely községben többséget képeznek, a községi administratioban is.
3-or: Ha az esküdtszékek, a nyilvános és szóbeli eljárás behozatik, természetesen mindenki azon a nyelven védelmezi magát, amelyet tud; mint szinte, nem ügyvéd általi folyamodványt a kormányhoz, hanem maga személyében, panaszát ismét úgy terjeszti elő, mind tudja.
4-er: Vallási és egyházi ügyeiket minden felekezetek a kormány felügyelete mellett szabadon administrálják; a görög nem egyesültek képviseleti alapon synodusokat tartanak; papjaik egyházi ügyeiket, matriculaikat [anyakönyveiket] a magok nyelvén viszik; a népiskolákban a tanitás a nép nyelvén történik; papjaik és iskoláik a statusnak szintazon segedelmében részesülnek, mint akármely más nyelvű honpolgárok. Ezeknél többet adni annyi volna, mint a más népfajokat elnyomni. Ez az, amit a nationalitás tekintetében concedálhatunk [elfogadhatunk], és többet nem.
Ami a határőrvidékeket illeti, ezekre elvem az, hogy az örökös katonai servitusnak, tehát a határőri szerkezetnek is meg kell szünni, s a határőrvidéki lakosoknak ugy jogokban, mint terhekben az ország többi lakosaival hasonlókká kell tétetni; földeiket szabad tulajdon gyanánt birni, polgári közigazgatást nyerni, liberális községi szerkezetet kapni, megyeszerkezetbe átalakittatni minden vagyonuk s tulajdonukkal szabadon rendelkezni, kereskedést, mesterséget szabadon választani stb.
Az álladalmi erdők, legelők és havasok használatára nézve szintazon alapon kell segregatio utján illetőségüket kikapni, mint kikapták volna az urbéri lakosok. Ami a személy- és vagyonbátorságot illeti: politikai vétséget, ha a pártütéssel felhagynak, lehet amnestialni; de ha valaki másnak vagyonát ellopta, elpusztitotta s elrabolta, azt vissza kell tériteni; mert a statusnak nincs joga Pálnak elengedni azt, mit Pétertől rabolt.
A mi végre a Szerbiábóli fegyveres betörést illeti, erre rövid nyilatkozatom az: hogy itt semmi alkunak tárgya nem lehet. … Mi nem fenyegetjük Szerbiát, sőt örömest nyujtunk neki barátságos kezet. Ha ő nekünk erre fegyverrel felel, mi is fegyverrel válaszolunk.”
KÖM. XV. 371–372.