(A számkivetettségbe kényszerült Kossuth útban internáltságának megszabott helyére, a kis-ázsiai Brussában fogalmazott kiáltvánnyal fordult az amerikai néphez, az alábbi részletekben is tükröződő módon törekedve a Magyarországon történtek értelmezésére.)
„Két évvel ezelőtt… csak e három dolgot kivántam:
1ön Hogy hazámnak elidegenithetlen ezred éves jogai önállása és alkotmánya; – felelős' nemzeti kormány felállitása által biztositassanak.
2on Hogy Hazám minden lakossa szabad legyen, s nyelv és vallás különbség nélkül egyenlő a törvény előtt; egyenlő jogokban, egyenlő aránylagos kötelességekben.
3on Hogy az Austriai birodalom népei, kik ugyanazt, s ugyanazon örökösödési renddel ismerék császáruknak, kit mi Magyarok királyunknak ismerénk; az uj idők uj formái szerint viszanyerjék jogtalanul elrablott hajdani alkotmányos életüket.
… Én hát nemzetem kivánságainak igénytelen tolmácsa, nem követeltem mást, mint alkotmányos ministereket, kiknek felelőssége megóvja királyainkat a hitszegéstől.
A második kivánság még kevésbbé volt politicai jog szerzemény a király ellenében. – Belső javitás volt és semmi más. Igazság a nép iránt az aristocratia részéről; adósság lerovása, engesztelésül Isten előtt őseink büneiért. – Ezzel a király csak nyert; mert hű népének erejét, Trónja támaszául megtizszerezé.
A harmadik kivánság a humanitás és testvéries érzet kivánata volt. Hozzánk az alkotmányos életben öregebb testvérhez, illett szót emelni a velünk egy Fejedelmet ismerő, s velünk sokszoros viszonyban kapcsolatos testvér népekért; hozzánk a szabadság hiveihez illett, nem csak magunknak kivánni a szabadságot, mi nem privilegiumokban büszkélkedni, de szabad nemzetek sorában szerényen, de szabadon vágytunk állani; s ha e kivánságomban hazafi szempontból volt politica legföllebb csak az volt, hogy egy főn nem jól ül két korona, mellynek egyike nem alkotványos, s két ellenkező irány egy szívben szint ugy nem fér meg, mint Istennek s ördögnek egy ember nem szolgálhat.
… De az Austriai ház… a melly napon a magyar nemzet mérsékelt kivánatait alá irta; s azoknak megtartására Isten és a nemzet előtt királyi szavára ünnepélyes fogadást tőn; azon napon – palotája rejtekeiben már megállapitá volt a legundokabb összeesküvést, mint fogja megtörni a királyi szót; mint fogja vérrel, tüzzel, lázitásokkal elárasztani, s ezen szenvedéseken keresztül anarchiába süllyeszteni Magyar országot.
… A világ tudja mikint harczolt a Magyar. Nekem ki nemzetem parancsának hódolva szerényen, igény nélkül de hiven e nehéz de dicsőséges korszak kormányrúdján állottam, tisztemhez nem illik magasztalgatni mikint vivta a Magyar az önvédelem szabadság harczát. Elég emlitenem hogy bár minden nap világosabbá vált, mikint a Magyar harczban az európai szárazföld szabadságának ütere ver, harczunkban még is mind végiglen egyedül állánk; de bár egyedül, bár boldogtalan szomszédsági helyzetünk miatt a világtól s minden segédforrástol elzárva, most egy éve még is porban hevert igazságos fegyverünk előtt a zsarnok Habsburg ház büszke hatalma; s…
… 1849-ki Martiusban annyira megaláztuk őt; hogy igazságos lenni akkor sem tudva, csak az által vala képes magán pillanatnyilag segitni; hogy az Orosz autocrator lábaihoz borula segitségért.
… Ezen invasio annyira sértett minden népjogot; olly kiáltó ellentétben volt, nem csak a rendnek, civilisatiónak s humanitásnak, de még azon eszmének is érdekeivel, mit a diplomatia Europa egyensúlyának nevez, mikint lehetetlen volt hinnem, hogy a nyugot európai hatalmak ezen invasiot megengedhessék; vagy legalább meg ne kisértsék közbe szólásukkal egy olly békét eléidézni, melly ha már mi reánk nem akartak tekinteni legalább Austriát megóvná attól hogy az Orosz terjeszkedés elleni védfal helyett, annak szolgai segédjévé süllyedjen.
… A magyar föld nem volt azon propagandáknak mühelye, mellyektől az ó világ despotái annyira borzadnak. A magyar föld nem volt titkos társaságok conspiratióinak terrenuma [összeesküvéseinek talaja]. A magyar nemzet nem vesződött belső reformjaiban, a socialisták, communisták, s azon mások theoriáival, kiket a hatalmasok anarchistáknak szeretnek nevezni; igazságos akart s tudott a nép iránt lenni nyelv s vallás különbség nélkül; de a szabadságra olly annyira méltó nép elég nagylelkű volt az időnek is hagyni fel valamit, s megelégelni a fokozatos kifejlődést, nállunk semmi sem ment erőszakos rázkodtatással, nem volt tapodva semmi méltányos érdek s kimélve voltak még az eredetökben bár igazságtalan, de századok historiai boltozatának fedezete alatt alakult viszonyok is; a magyar nép senkit még az aristocratiát sem akarta erőszakosan eltiporni; készebb volt áldozatokat hozni, mint sem az atyáknak büneit az ártatlan utódokban s keves élőknek gonoszságát tömegek nyomorúságával büntetni. Nállunk nem volt az anarchiának semmi eleme. Legvéresebb harczaink közepette hazámban nagyobb volt a rend, nagyobb a személy s vagyonbeli biztonság, mint a minővel a »rendcsináló« Austria még e perczben dicsekedhetik.
… Nem volt e okunk megvárni az Európai diplomatiátol, hogy illy körülmények között vagy békét csináljanak közöttünk, vagy legalább az Orosz invasiót meg ne engedjék? – Hiszen azt hirdeté e diplomatia, hogy bennünket sajnál, erőködésünket becsüli, s Austriát kárhoztatja ellenönki lépéseiért; De nem segithet rajtunk mert egy erős Austriára minden bünei mellett is Europának az Orosz ellen szüksége van! Nem volt e napfénynél világosabb, hogy az Orosz ha megmenti Austriát, nem maga ellen, hanem maga számára mentendi meg? s nem volt e világos hogy azon Austria, melly csak a magyar nemzet segéd ereje által lehetett volna erőssé az Orosz ellen; azon perczben, mellyben orosz fegyverekkel gyilkolja le Magyarországot, nem lesz önálló hatalom többé hanem az orosz czár előserege? – És még is megengedték az orosz invasiót! E tény örökös bélyeg marad Európán!
… a magyar nemzet harcza eredeti köréből a fontosság magasabb arányaira emelkedett fel, – a mi harczunk a világszabadság harczává lőn; de ez nem a mi büszkeségünk választása volt; ezt Európának ön maga érdekeihez hütelen politicája kénszerité ránk; az által hogy az orosz invásiót meg nem akadályozá.
Ki valánk választva a világszabadság martyrjáúl; mi nem kerestük e fényes rendeltetést de bár egész Európátol elhagyatva alázatos készséggel fogadtuk el azt, midőn reánk méretett. És bár Nemzetem le van tiporva, bár jobbjaink vagy el vérzettek a zsarnokok hóhérjainak kezei közt, vagy idegen földön bujdosnak hontalanúl; és én magam is, a szabadságért küzdő magyarok kormányzója, a távol Ásiában török fogságban irom e sorokat, még is megjósolom itt fogságomból, s az örökkévaló Isten hallja meg jóslatomat a Magyar szabadság helyre állítása nélkül nem lesz szabadság az Európai continensen; s a Don melléki kozákok a leigázott Rhénus [Rajna] habjaiban itatandják lovaikat. – Velünk magyarokkal lesznek csak szabadok Europa népei, csak velünk magyarokkal van a kisebb nemzetiségeknek jövendőjük – nélkülünk nincs!
… Éjszak America szabad polgárai! példátok lelkesité nemes tettekre nemzetemet; helyesléstök gyámolitá keblében az önbizalmat, szerencsétlenségünkben nemes részvétetök vigasztal, s remény sugárt nyujtva jobb jövendőre, erőt ad ösze nem roskadni a reánk mért keservek sulya alatt; s fentartani magunkat azon napnak számára, mellyen valósulni fog, hitünk, a ti általatok s angol testvéreitek által feltartott hit hogy: »Magyar Ország még nem veszett el« – Fogadjátok, nemes lelküségtökért tőlem Nemzetem nevében is a legmélyebb hála, s leghőbb tisztelet adóját.
… Ki nem látná, hogy Austria épen győzelme által gyilkolta meg magát.
El van árulva erőtlensége.
El van oszlatva a hit, melly azt tartá, hogy e korhadt épületre Európának szüksége van.
Ki van tárva, hogy ő az emberiségnek többé javára nem, csak kárára lehet.
El enyészik, pedig a melly perczben Orosz segitségre nem támaszkodhatand külső lökés nélkül is ösze rogyand.
Az Orosz pedig meddig nyujthatand neki segitséget? Meddig türendi a népek Istene, hogy a Czár Isten szent nevében merjen kérkedni a missióval hogy ő hivatva van ostora lenni a szabadság szerető népeknek?
… Előttetek lépek fel ünnepélyes tiltakozással, minden erőszak ellen mellyel hazámat illetni merik a zsarnokok.
Előttetek hivom fel a világ emlékezetébe, hogy miután a Habsburg ház Magyarországot fegyverrel megtámadva s idegen seregeket is nyakára hozva, 1849-ki Martius 4-kei manifestumával maga örökre lerontotta azon alapot, mellyen a magyar nemzetteli kapcsolata nyugodott, – Magyarországnak más alaptörvénye nincs, mint a nemzet függetlenségi nyilatkozata; mellyet nemzeti gyülésen összesereglett képviselői, 1849-ki April 14-kén közakarással elhatároztak, s mit az egész nemzet ünnepélyesen elfogadott, s vérével, győzelmeivel és szenvedéseivel megpecsételt.
Előttetek mondom el ünnepélyes tiltakozással, hogy minden, mi a függetlenségi nyilatkozattal Magyar Ország s a hozzá tartozó országok és tartományok egyetlen alaptörvényével ellenkező történt vagy történik akár egyesektől, akár testületektől eredjen, örökre jogtalan s Isten és ember törvénye előtt érvénytelen.
… Előttetek mondom el ünnepélyesen hogy azon vád mellyel a Magyar Országot lakó Szerbeknek, Oláhoknak, Szlávoknak s Németeknek egy része ellenünk fel izgattatott, mintha a Magyar faj igazságtalan volt volna, a Hazát együtt lakó más ajkú népek felett; egy istentelen rágalom, mellyel a semmi gonoszságtol visza nem borzadó Habsburg-ház megoszlatni törekedett a nemzet öszes erejét, hogy a népeket egymás által legyőzve – mikint most teszen, mindnyáját rabigába hajthassa.
Nem titkolom én, hogy a mult időkben, hazám e népeinek sok joguk volt panaszkodni.
Csak a Horvátoknak soha sem volt. – Ők a félmillionyi nép, nemzetiségökben külön arrondirozott territorium [kikerekített területen] s provincialis [tartományi] nemzetgyülés által biztositva, több joggal birtak mint mi magyarok. A közadónak csak fél terhét visellék, s Magyar Országon minden jogoknak egyenlő részesei voltak, mig a magyar protestánsok vallásuk miatt a földbirhatási jogbol is ki voltak rekesztve Horvát Országban.
De a többi népfajoknak igen is volt okuk panaszkodni. Sok sérelmük közös volt a magyar néppel – mert hiszen ez is a szolgaság jármát velök egyenlőn viselé. De voltak különös sérelmeik is.
Azonban mind ez a mult időknek s részben az austriai kormányrendszernek bűne volt, melly a Szlavon, Szerb, Oláh határőrvidéket egészen katonai német lábra kénszerité; de a melly perczben népünk szabaddá s politicai jogok részesévé lőn, azon perczben igazságossá is lőn, s minden viszonyokat a szabadság, s tökélletes jog egyenlőség alapjára fektetett.
És ők még is – Austria pokoli sugallataitol elvakitva ép ekkor lázadtanak fel.
A szolgaságot türték századokon át – a szabadság ellen fegyvert fogtanak. – Bocsásd meg Uram nékik mert nem tudták mit cselekszenek.
… Magam valék az: ki tanácslám népemnek, hogy ha szabad akar lenni legyen mindenekfelett igazságos; s jövendőjét nem fajuralomban, hanem jog egyenlőségben keresse.
És a magyar nép hő kebellel fogadta tanácsomat. – Országos lételének alapjáúl tette le a maximát [itt: alaptételt], hogy országszerte egyenlő legyen a jog, egyenlő a szabadság, egyenlő a statusnak minden jótéteménye vallás és nyelv különbség nélkül; S e maxima következtében minden népiségnek minden nemzetiségnek szabad fejlődése törvény által biztosittatott.
… Ime én itt őszinte vallomást teszek előttetek America szabad polgárai, hogy végeszménk a foederatio eszméje, melly egy unióba forraszsza öszve, a magyar és magyarral szomszéd kisebb népeket, hogy ezen eszmében keresem a nemzetiségek biztositékát a népek függetlenségét, s önállását; és igéretet teszek előttetek, hogy ha van még valami hátra a Magyar Ország határain belől vegyesen lakó népfajok számára igazság szerint meg adandó; csak ismerni kell azt a magyarnak, hogy teljes készséggel megadja, mert ő nem privilegiumokat, nem uralmat akar, hanem szabadságot.”
OL. R. 90. I. 729.