(Klapka Györgynek írott levelében megismételte, hogy mind a megalkuvást, mind a felelőtlenséget mindig el fogja hárítani, de lát esélyt a Habsburg-hatalmat fenyegető nemzetközi fejleményekben Magyarország függetlenségének helyreállítására, ha egyik irányban sem tér le az általa helyeselt útról.)
„Emlékeztetem Önt, miként nálam azon meggyőződés nem uj, hogy nemzetünktől felkelési initiativát [kezdeményezést] hiába várunk. E tudomást nem a legutóbbi hirekből meritém, hanem abból, hogy ismerem nemzetünket, ismerem nemzetem jellemét, erényeit, fogyatkozásait, politicai és társadalmi helyzetét, mert azt gyermekkorom óta tanulmányoztam. Azért, a mely percztől együtt közösen kezdénk a barátságos kormányokkal érintkezni: politicánk alapjául azon nem véleményt, hanem tényt állitottam fel, hogy a maga erejéből felkelést nemzetünktől csak azon esetre várhatnánk, ha, mint 1848-ban, oly európai convulsiók [megrázkódtatások] jönnének közbe, melyek az osztrákot minden tartományban elfoglalják, minden fővárosban támadás alatt tartják. És mondottam, hogy ezen esetet kivéve, a nemzet felkelésére csak ugy lehet biztosan számítanunk, ha háboru lesz s ezzel kapcsolatban a kezdetre segitséget kap.
Emlékeztetem, hogy mielőtt comitéba [az 1859-ben megalakított Magyar Nemzeti Igazgatóságra utal] állottunk össze, e nézetet mind Ön, mind Teleki Laczi, politicánk alapjául elfogadták. Minden lépésünk, alkunk, conventionk [megegyezésünk] erre volt alapitva ugy Párisban mint Turinban. Mindig azt mondták, hogy ha nemzetünk egyszer fölkelhetett és erejét kifejthette: nincs neki arra szüksége, hogy más küzdjön érette; neki segitség arra kell, hogy felkelhessen s erejét kifejthesse. Ez alapon állitottuk fel föltételeinket s azok ez alapon fogadtattak el.
S ime Ön, ezzel ellenkezőleg, azt irta Cavournak, hogy a nemzet maga erejéből is fölkelhet, fölkel. Ezzel Ön saját kezeivel állt neki: lerontani a mit épiténk; s aztán kisülvén (a mint ki kellett sülni), hogy a nemzet bizony még sem kel fel: bizony nagy bajomba kerül helyreállitani a hitelt, mit Ön eképen megingatott.”
„Nem kell a várkaput kitárni az ellenségnek azon elbizakodásban, hogy majd utját álljuk, ha be akar jönni.
Deák politicája koronázásra vezethet. Én pedig a mondó vagyok, hogy ha a magyar Ferencz Józsefet megkoronázza, akkor soha sem lesz belőle többé független nemzet. Csak két perspectivája marad: »osztrák vagy szláv.«
Ha nem volna kilátásunk forradalmi harczra oly chanceokkal [esélyekkel], hogy a győzelem csak saját határozottságunktól függjön: nem venném rossz néven, ha 1848 (de csakis 1848) alapján a nemzet kialkudnék, azaz koronázna; bár én és gyermekeim akkor is hontalanok maradnánk.
De mert tudjuk, hogy ily kilátás van; tudjuk, hogy ha be tudja azt várni a nemzet, háboru lesz s a háboruval lesz segitség: nemzeti öngyilkolásnak tartom, ha a nemzet oly utra lép, mely koronázásra vezethet.”
KLI. III. 625., 628