(A kiegyezési tárgyalások előrehaladtával Kossuth kritikája tovább élesedett. A Negyvenkilencz hasábjain megjelentetett Magyarország sírásói című cikksorozatában (amelynek fia, Kossuth Ferenc később is csak egyes részleteit merte megjelentetni), a vészharangot is megkongatta. Drámai próféciáival arra sarkallta a kiegyezés ellenfeleit, bizonyítsák be a világ számára, hogy a dualizmusnak van Magyarországon nemzeti és demokratikus ellentábora.)
„… Horvát Boldizsár [igazságügyminiszter] egy sallangos beszédet mondott volt afelett, hogy Magyarországnak az osztrákkali egyesülésre szüksége van, mert csak az osztrák sas védszárnyai menthetnek meg bennünket az orosz medve talpától…. Szerencsétlen szónok!… szerencsétlen Magyarország! Hát nem látjátok-e, hogy éppen az a fatális osztrák sas az, ami az orosz medvét nyakunkra hozza? Nyakunkra hozta [18]49-ben mint szövetségesét, nyakunkra hozza… mint ellenségét!… az osztrák sas átokterhes társasága gyengékké teszen, mert belerőnket megoszlatja, természetes barátainkat, sőt polgártársaink egy részét is, ellenségeinkké teszi; isolál [elszigetel] a világtól, elkülönit azoknak érdekeitől, kikre különben számithatnánk a veszély órájában, 's nem hágy fel számunkra más dicsőséget, mint hogy mi legyünk a máglya, melyen az osztrák sas megégettetik, – égve magunk is.”
„… Mi nem mint osztrák ellenségek, hanem mint osztrák bünrészesek fogunk számba vétetni. Magyar légióról többé nem lesz szó: hanem lesz szó cseh, horvát, szerb, oláh légióról.”
[Kossuth, aki egy orosz–osztrák háboru eshetősége mellett egy ujabb porosz–osztrák háboru lehetőségével is számolt, arról is szólt, ha Ausztria az utóbbiban netán győzne] „… egész sulyával fog reánk és a társországokra nehezkedni, hogy a magyar korona históriai függetlenségét teljesen absorbeálja [elnyelje].
Ha pedig legyőzetik, sikertelen kisérlete a birodalmat szét fogja bomlasztani, de szét bomlasztja úgy, hogy a szerte omló romok sulya Magyarországot is eltemeti, mert a szétbomlásnál mi nem mint önálló tényezők jelenendünk meg, kikkel számolni kell: hanem mint préda, mellyel a győztesek rendelkezendnek.”
„A világ az országgyülés után ítél; 's azt hiszi, hogy a magyar nemzet testestől lelkestől szerelmes az osztrák uralomba, 's mert ezt hiszi, mint osztrák-barát fog nemzetünk számba vétetni, a legközelebbi Europai válságnál 's igy vétetvén számba belelöketik a sirba, melyet a történelem az osztrák dynastia számára ásott.
Ha igy akarja a nemzet; legyen neki hite szerint.
De ha van a nemzetnek egy tekintélyes része mely máskép gondolkozik; nyilatkozzék. Hadd lássa a világ, hogy Deák által csak egy párt szól, nem a nemzet. Ha látja a világ, hogy van egy tekintélyes része a magyar nemzetnek, mely nem akar függetlenségünkről lemondani, nem akarja hazánkat az osztrák dynastia ambitiójának vontató kötelére akasztani, ha látja a világ hogy van Magyarországban erő a melyre más irányban is számolni lehet; talán lesznek kik más irányban is számba vesznek bennünket a legközelébbi válságnál.
Nyilatkozzék hát e vélemény, minél hangosabban, minél számosabban petitiókban a közös-ügyi munkálat ellen.
Ha ezen vélemény-nyilatkozat megtörténik, ha ezen nyilatkozat által a nemzet alapot nyujt érdekeinek a világ-politicában előmozditására, talán még meg lehet a hazát menteni.”
Negyvenkilencz, 1867. 4–5. sz.