(Herman Ottó közvetett kérdésére fogadja-e el ellenzékiként az egyetemi tanári kinevezést, Kossuth – gyötrő szembaja ellenére – azonnal papírra vetette egyértelműen igenlő válaszát.)
„E perczben veszek Helfy barátomtól levelet, melyben értesit, hogy a Kormánynál szándokban van Önt a Müegyetem zoológiai tanárságával megkinálni, de hogy Ön habozik, hogy vajjon el fogadja-e, ha megkináltatik… Az irás nehezemre esik. De… meg nem állhatom, hogy egy percz elvesztegetése nélkül Önt lelkem egész erejével ne kérjem, ne sürgessem, hogy fogadja el azt az állást, ha vele megkináltatik. Ne habozzék; fogadja el. Értem én Önnek scrupulusait [aggályait] s becsülöm is, de a kérdésben levő esetnél indokolatlannak találom. Nem tudom, melyik költő mondta, hogy az ész az Isten, nem aggatódzom a kifejezés helyességébe, hanem azt tudom és vallom, hogy Ön az ész Istensége religiójának apostolává van hivatva Magyarországon; és hivatva bevilágitani a dolgok mélyére ható értelmének fáklyájával a természet örök törvényeinek még nem ismert, vagy rosszul ismert rejtekeibe. Ez az Ön hivatása. Hát én azt mondom Önnek az irás szavaival: Embernek fija! prófétálj a te néped ifjuságának a tudatlanság, meg a rosszul tudás ellen, ismertesd meg vele az őt környező természetet, hogy néped javára hasznát vehesse ismeretének.”
„… Saját érdekéről nem szólok Önhöz, mert tudom, hogy az Önre nincsen befolyással, ámbár bizony nagy nyüg a szellem szárnyain a holnapi falat kenyér bizonytalanságának mai nyomoruságos gondja, csak azon figyelmeztetem Önt, hogy a mai körülmények közt bizony többet használhat Ön hazájának a tanári pálya terén, mint a politika meddő mezején; s ha eljő az idő – a mint bizonnyal eljövend, midőn sikra kellend szállani a hazáért; a tanári pálya nem fogja Önt abban akadályozni.”
OSZKk. Herman Ottó levelezése.