(A konkrét politikai kérdésben – ismereteink szerint – utoljára megszólaló Kossuth helytelenítette, hogy hazai hívei a szerinte is korszerűsítendő családjog reformja kapcsán járuljanak hozzá a kormány bukásához.)
„Reménylem, nemcsak nem kivánja, de nem is óhajtja, hogy én, az erejéből kimeritett, nagyon lassú lábbadozó s még mindig szenvedő öreg ember belekeveredjem a pártviszályokba, melyek Magyarországon már valóban nagyon is különös alakot öltenek; de az Önök pártjában legközelebb előfordult mozzanatokról akként vagyok értesitve (magam lapokat már régóta nem olvasok), hogy az én nevem sem hagyatott ki s reám oly módon történt hivatkozás, hogy ellene tiltakoznom kell. Akként értesülök ugyanis, hogy az Önök pártjában van egy töredék, a mely a polgári házasságra s vele kapcsolatos javaslatokra vonatkozó reformjavaslatok megbuktatásával akarja a miniszteriumot megbuktatni, s ha ez ellen az én tavalyi levelemre történik hivatkozás, melynek lényege abba összpontositható, hogy a piszkos fürdővizzel nem kell a gyermeket is kiönteni, azt felelik, hogy én akkor nem tudtam, hogy a polgári házasság törvényjavaslatának el- vagy el nem fogadásától függ a kormány sorsa, most azonban bizonyosan másként gondolkozom, mert miután a minisztérium a cabinet-kérdést vetette fel, a kormány javaslatának elfogadása annyit tenne, mint bizalmat szavazni a kormánynak, a mit pedig Önök elvtagadás nélkül semmi közösügyes kormánynak nem tehetnek.
Nekem úgy látszik, hogy ezen eszmejárásban zavar van. Megszavazni a polgári házasság s vele kapcsolatos ügyekben a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot nem annyit tenne, mintha Önök bizalmat szavaznának a kormánynak, hanem csak annyit, hogy szavazatukkal hozzájárulnak azon szabadelvü reformok megvalósításához, a melyeket maguk sürgettek.
De említve volt, hogy én az ország közjogi függetlenségére törekvést nyilatkoztattam pártjuk oly elsőrendü hivatásának, melynek mindent alá kell rendelni, de azt semminek, ennek utjában áll a közösügyes miniszterium, azt tehát minden áron meg kell buktatni. Most ugy véli pártjuknak egy töredéke, hogy a kormánypártban beállott szakadás folytán erre kilátás és alkalom van, azt tehát meg kell ragadni, annyival inkább, mivel úgy hiszik, hogy nemcsak magát a kormányt, hanem magát a kormánypártot is szét lehet robbantani.
Én természetesen kivánom, hogy minden közösügyes alapon álló miniszterium megbukjék, miszerint az Austriával közös államjog tarthatatlansága tényleg constatálva legyen Magyarország történetében; de mindig azon nézetben voltam, vagyok és leszek is, hogy erre az Önök pártjának nem a szabadelvüség feláldozásával, hanem ahhoz tántorithatlanul ragaszkodva kell törekednie. Ily értelemben nyilatkoztam tavaly azon levelemben, mely széles körben tetszéssel, helyesléssel találkozott.
Ezt az álláspontot ma is az Önök pártja elengedhetlen kötelességének tartom, melyhez ragaszkodnia kell, minden tekintet nélkül arra, hogy e ragaszkodás minő befolyást gyakorolhat egy vagy más miniszterium hivatalos állására. A belügyi reformok kérdésében nem az elveket kell a miniszteri kérdésnek alávetni, hanem ezt amazoknak, s ha a miniszterium olyan belügyi reformot akar behozni, a mely elvben és irányban a közjogi ellenzék nyiltan vallott elvével és irányával találkozik, azt a közjogi ellenzéknek támogatnia kell, akárminő befolyással is legyen e támogatása a miniszterium hivatalos állására.
A mi a közjogi ellenzék szabadelvü álláspontjának megfelel, azt el kell fogadnia, ha magától az ördögtől jönne is.
Ennyinek kijelentésével önmagamnak tartoztam. Azokat a dajkákat, a kik a fürdővizzel a gyermeket is kiöntik, ma is, mint tavaly és mindig, oda kivánom, a hol a bors terem.”
KLI. X. 421–423.