(Szerkesztőtársa, Helfy Ignácz tanúságtétele szerint Kossuth Lajos utolsó, legfeljebb néhány héttel halála előtt sajátkezűleg papírra vetett feljegyzései közé tartozott az alábbi.)
„Mondják, hogy én a multnak vagyok embere. Hát igaz, hogy a jelennek nem vagyok embere; az oltár, a melynél ez imádkozik (rosszul beszélek, nem imádkozik, hanem számolgat), nem az én oltárom. A jelen az idealismus rovatára írja az én aspiratiómat; én az isten ujjának a történelem logikájában nyilatkozó törvénykönyvéből olvasom ezt; s azt az istent, mely e logika törvénykönyvét egy ezred év történelmében megirá, a magyarok istenének hivja a magyar nép szelleme, nem osztrák–magyar istennek, a ki azon bálványok sorába tartozik, a melyekről megvagyon irva a parancsolat, hogy ne legyenek te néked idegen isteneid én előttem. – Igen, én a multnak vagyok embere; de az a mult, a melynek embere vagyok, olyan mint, a melynek jövendőnek kell lenni, ha a magyar nemzetnek még van jövendője. S én számot vetve azon életerővel, mely a magyar nemzetet annyi bal szerencse közt, annyi viszály után egy ezred éven át fentartotta, hiszem, hogy még lehet jövendője, hiszem, hogy van, s hát azon multnak is van, a melynek én embere vagyok.
Mondják, hogy az a kegyelet, mely nevem emlitésénél a magyar nép szivében fel-fellobban, nem fér meg azzal, a mit loyalitásnak neveznek. Loyalitás! mi annak értelme? hűség. Minek tartozik a nép hűséggel mindenek felett? hazájának. Adassék meg mindenkinek a tisztelet, a ragaszkodás, mely a haza iránti hűséggel összefér, de a hűséget a haza iránt más hűségnek alárendelni annyi, mint hűtlenné lenni a haza iránt. »Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar.«
Ez az a mult, a melynek én embere vagyok; ez az a mult, a melynek emlékét feleleveniti a magyar népnél az én nevem; kegyelete nem nekem, a szerény munkásnak a haza iránti hűség multjának mezején, kegyelete kiirthatlan nemzeti vágyaknak, kegyelete elveknek szól. Az óramutató nem szabályozza az idő folyását, de jelzi; az én nevem óramutató; jelzi az időt, mely jönni fog, melynek jönni kell, ha a magyar nemzet számára még tartottak fel jövőt a végzetek, és annak a jövőnek neve: szabad haza Magyarország szabad polgárainak, annak a jövőnek neve: állami függetlenség.”
KLI. V. 229–230.