I.
– Hol vagy, Barnabás?
– Mi tetszik az úrnak?
– Eredj hamar, rakj tüzet, és öltöztess fel.
– Uram, a tűz meg vagyon rakva.
– Add ide az ingemet.
– Csipkés ing kell-é vagy finom hollandiai gyolcs ing?
– Mindegy, azt adjad, amelly először akad a kezedben.
– Uram, imhol vagyon egy.
– Be kevés eszed vagyon, hogy illy nedvesen és hidegen adád ide; nem tarthattad a tűzhöz?
– Ha úgy kívánja kegyelmed, megmelegítem.
– Igen is, melegítsd meg, de ne múlass egy óráig. Hozd elő az én selyem strimflimet.
– Lyuk vagyon rajta, elfeslett.
– Nem tudsz rajta egy öltést tenni?
– Uram, a varrás nem az én tisztem; bánnám, ha rosszul esnék a varrás.
– Legalább megigazíthattad volna.
– Azért adtam a harisnyakötőnek.
– Csuda, hogy felérted ésszel. Hol vagyon az én háló mentém?
– Az asztalon vagyon.
– Add ide hamar, mert fázom.
– Imhol vagyon, tessék elvenni az úrnak.
– Fűsülj meg engemet, de gyengén és díszesen. Gondor-é most az én hajam?
– Nem az, uram, mert az háló süveg alól kicsúszott.
– Nem is szükség. (Nem gondolok véle.) Adj egy zsebbe való keszkenőt.
– Imhol, uram, egy fejér.
– Azt add ide, amelly vagyon a fekete dolmányom zsebébe.
– A mosónak adtam a több szennyessel együtt.
– Hozd elő a köntösömet.
– Melyik köntöst tetszik ma az úrnak reá venni?
– Az hamu színűt, veres fodrásost s ezüst gombost, amelly tegnap volt rajtam.
– Ha szabadságot enged az úr, én is hozzáadom vékony értelmemet.
– Mit akarsz mondani? Csak szólj.
– Ezt hagynám hellybe.
– Mert (ha meg nem csalatkozom) jobban kedveli az urat N. N. kisasszony ebben a köntösben, mint másfélében.
– Honnan tudhatod te azt, jó legény?
– Mert mikor az úr ebben a köntösben öltözik, egyik szemét szüntelen rajta tartja.
– Másszorra hagyd azt, ha frissebbet (furcsábbat) nem tudsz mondani. Látom, meg nem tisztítottad a csizmámat. Ne légy olly rest, olly tunya; amivel tartozol, örömest cselekedjed.
– Megbocsásson az úr, hogy az estve elfelejtettem magammal kivinni. Ma reggel pedig nem mertem a háló házban bémenni, mivel még aludt volt az úr.
Recueil de dialogues royals, 1749. 11–16. l.
II.
– Komornyék; senki sincs itt? Föl akarok kelni. Hány óra?
– Nyolc.
– Azt vélém, már később. Adjon tiszta inget. Hozza a borotválásra szükségest!
– Itt van mind szolgálatjára.
– Ez a szappan semmit sem ér, fél óra kell hozzá még tajtékzik. Adja ide az angol borotvákot, mert ezek nem fognak már. Hadd jöjjön a hajpödrő. Készítse elő a vizet az edénybe. Fehér a nyakra valóm?
– A fekete frakkot fogja felhúzni ön?
– Nem, ma egy keveset hűves az idő, a föl ruhát veszem magamra. Ön ezt rosszul porozta. Még egyszer és jól kefélje ki a ruhát. Lássa, itt látszik két folt. Vigye hónap a folttisztítóhoz. A gömbölű kalapomat. Keresse kesztyűimet és zsebkendőmet.
Maller Péter: Magyar nyelvtudomány, 1833. 28. l.
III.
– Uram, az úr (nagysád) azt parancsolta tegnap, hogy ma reggel nyolc órakor keltsem fel.
– Nos, hány óra most?
– Hat. Csak azt akarám mondani, hogy még két órát alhatik.
– Bolond! Menj, felkelek. Add ide az alsó-nadrágomat, pongyolámat, papucsomat.
– Posztó pantalont és sarut (csizmát) fog ölteni nagysád?
– Nem, nankin nadrágot s fejér selyem harisnyát veszek fel.
– Tessék.
– Add ide alsó mellényemet s nadrágtartómat, s végy abból az almárjomból egy tiszta, fodros inget s egy batiszt nyakravalót.
– Nyomban.
– Hé! Hozd el egyszersmind piqué-mellényemet s kaputomat.* Tiszta-e a cipőm?
– Igen is, tiszta. Felhúzzam?
– Magam húzom fel. Nem felejtéd el kiporozni s kikefélni a kabátomat?
– Néhány szennyfolt volt benne; s tisztítóhoz vittem.
– Hol a kalapom? Add ide tobáktartómat (szelencémet), zsebkendőmet, erszényemet (pénzzacskómat), keztyűmet és botomat.
– Jobb volna, ha esernyőt vinne nagyságod, az ég borult.
– Kocsit veszek. Ha valaki keres, mondd, hogy nem sokára itthon leszek.
Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 40–42. l.
IV.
ÚR. Te inas, hol vagy?
INAS. Itt vagyok! Mit parancsol az úr?
ÚR. Adj tiszta inget.
INAS. Mellyiket kívánja az úr, a vastagabbat-é vagy a vékonyabbat?
ÚR. A mellyiket előbb kaphatod.
INAS. Ím, itt vagyon! Mit tévő legyek már?
ÚR. Add ide a nyakravalómat, keszkenőmet.
INAS. A közönségest hozzam-é el, vagy az arannyal varrottat?
ÚR. Mind egy; mert sietnem kell. – Most add ide a dolmányomat.
ASSZONY. És nékem az alsó köntösömet, a vállamat, az kötött és a felső szoknyámat. – Nosza hamar! Tedd fel a fejre valómat; de még elébb mosdanom kell.
INAS. Imé itt e friss kútvíz, itt a királyné szagos vize, a kendő, a fésűk, a hajpor, a gombostők és a mi egyéb szükséges.
Meliböi: Ungarischer Sprachmeister, 1835. 269–270. l.
V.
– Jó reggelt, édes atyám. Hogyan aludt? Jól kinyugodta magát?
– Igen, jól aludtam, hála isten. Hát te hogyan aludtál?
– Igen rosszul, egész éjjel szememet se huntam be.
– Talán későn feküdtél le?
– Igen is, már éjfél után volt.
– Lásd korhely! Úgy büntet az isten. Hány óra már?
– Hatot ütött.
– Azt véltem, már később. Hidd be az anyádat, adjon tiszta inget. Hozzon mindjárt meleg vizet borotválkozni.
Add ide a nadrágomat, a csizmáimat.
Hallod-é, az a csizma nincs jól megtisztítva. Máskor úgy ne hozd, mert megüstököllek.
– Ah, édes atyám! Tegnap estve esett, s azért azt gondoltam, hogy egész éjjel esni fog.
– Eredj, mondd meg a béreseknek, fogjanak; az egyik ganéjt hordjon, a másik szántani menjen.
– Hát én mit csináljak?
– Ha már imádkoztál, kérj édes anyádtul egy kis fölöstökömöt, és aztán menj a templomba és az oskolába. Jól viseld magadat, panaszt a mestertől ne halljak.
– Igen is, édes atyám! De mit kapok, ha a mester megdicsér, és ha a leckéimet jól tudom?
– A jó gyermek, ha kötelességének eleget tesz, jutalmat nem kér, hanem örül, ha atyjának örömöt szerezhet.
Hackstock, Mathias: Wegweiser für deutsche Landschullehrer die ungarische Sprache… zu erlernen… 1835. 109–111. l.
VI.
– Róza, hozza ide a tükröt!
– Mindjárt, nagyságos asszony, tetszik már fésülködni?
– Igen, habár kissé fáj a fejem.
– Nagysád talán rosszul aludt?
– Nyugtalan álmaim voltak.
– Hanem azért jó színben van.
– Előbb vegye a ritka, aztán a sűrű fésűt.
– Kenőcsöt méltóztatik használni?
– Csak ritkán. Hagyja a sűrű fésűt, kezd már fájni.
– Amint tetszik.
– Elöl fürtöket csináljon.
– Ezek most igen divatoznak.
– Hátul alacsonyra csinálja a hajat.
– Nagysád bizonyosan magyar kalapot visel.
– Mindig. Adja ide a cérnaharisnyát és a szürke cipőt.
– S hozzá talán ezt a szürke ruhát?
– Igen, ezt az ékes ruhát, kettős aljjal.
– Nagysád a legújabb divattal tart.
– Adja ide előbb a krinolint, ugye, ez nagyon kicsiny?
– Nagysád ebben is ízlést mutat.
– Hála Istennek, hogy már uszály nélkül is járhat a nő. Csak már általánosan rövid ruhát hordanánk.
– Nagysád a legízletesebben van felöltözve.
Czanyuga József: Magyar és német beszélgetések, 1868. 169–171. l.