– Uram, jó volna fölöstökömözni minekelőtte kimennénk az háztól.
– Ami engemet illet, soha nem eszem fölöstökömet.
– Elhiszem, azért cselekszi azt kegyelmed, hogy jobban ehessen ebédet.
– Ami engem néz, akár mindjárt ettem volna, mikor felébredtem.
– Uram, mi is azok közé számláltathatunk.
– Falatozzunk hát egy keveset, és igyunk egy pohár bort.
– Mindnyájan azon értelemben vagyunk.
– De ne készíttessen kegyelmed ollyas fölöstökömet, amelly az ebéddel is felérne.
– Nem olly bőv (rakott) a mi konyhánk, amint kegyelmed gondolja. Ezenkívül nincs is szándékomban kegyelmeteket sokáig tartóztatnom.
– Így kötelez kegyelmed bennünket a maga szolgálatjára.
– Hoztatok-é valami fölöstökömre valót?
– Igen is, uram, imhol vagynak kolbászok, apró pástétomok és retkek.
– Majd elmegyek, felhozom a berbécs húst, mellyet a rostélyon megpirítottam.
– El ne felejtsen kegyelmed egy citromot hozni magával.
– Hát az hurka hol vagyon?
– Oda alatt vagyon a konyhán.
– Együtt készítsék a kolbászokkal.
– Előhozzam-é a sódort?
– Igen is hozza elő kegyelmed, egy szeletet eszünk belőle.
– Nem tudom, ha valakinek az urak közül fog-e tetszeni a friss, édes vaj?
– Nem megvető az reggel. Csak hogy sokat ne egyék az ember belőle.
– Egy igen idős embertől hallottam, hogy az ő idejében példabeszédben ment: A friss írós vaj reggel hasonló az aranyhoz, ebéd után hasonló az ezüsthöz, vacsora után pedig az ónhoz.
– Hozza elő hát kegyelmed, akinek kedve lészen hozzá, eszik belőle.
– Terítsetek egy asztal keszkenőt e táblára, és hozzatok elő ón tányérokat, késeket és villákat.
– Imhol vagynak a kolbászok és az oldal pecsenye.
– Hol vagyon a mustár és citrom?
– Elfelejtett kegyelmed sót hozni a retek mellé.
– El, hiszen nem kemény.
– Igaz, de felette erős.
– Egyék kegyelmed az hurkából, akár a rostélyos pecsenyéből, míg meleg.
– Ettem belőle, igen jó, szép, gyenge.
– Ha megengedi uram kegyelmed, iszom a kegyelmed egésségéért.
– Köszönöm, uram, kegyelmednek.
– Igen megujjított kegyelmed bennünket a jó borral.
– Megbocsásson uram kegyelmed, hogy illy alávaló fölöstökömre tartóztattam kegyelmedet.
– Ez a complementum nem engedi, hogy reá feleljünk.
Recueil de dialogues royals, 1749. 30–34. l.