A fölöstökömözésről

 

– Uram, jó volna fölöstökömözni minekelőtte kimennénk az háztól.

– Ami engemet illet, soha nem eszem fölöstökömet.

– Elhiszem, azért cselekszi azt kegyelmed, hogy jobban ehessen ebédet.

– Ami engem néz, akár mindjárt ettem volna, mikor felébredtem.

– Uram, mi is azok közé számláltathatunk.

– Falatozzunk hát egy keveset, és igyunk egy pohár bort.

– Mindnyájan azon értelemben vagyunk.

– De ne készíttessen kegyelmed ollyas fölöstökömet, amelly az ebéddel is felérne.

– Nem olly bőv (rakott) a mi konyhánk, amint kegyelmed gondolja. Ezenkívül nincs is szándékomban kegyelmeteket sokáig tartóztatnom.

– Így kötelez kegyelmed bennünket a maga szolgálatjára.

– Hoztatok-é valami fölöstökömre valót?

– Igen is, uram, imhol vagynak kolbászok, apró pástétomok és retkek.

– Majd elmegyek, felhozom a berbécs húst, mellyet a rostélyon megpirítottam.

– El ne felejtsen kegyelmed egy citromot hozni magával.

– Hát az hurka hol vagyon?

– Oda alatt vagyon a konyhán.

– Együtt készítsék a kolbászokkal.

– Előhozzam-é a sódort?

– Igen is hozza elő kegyelmed, egy szeletet eszünk belőle.

– Nem tudom, ha valakinek az urak közül fog-e tetszeni a friss, édes vaj?

– Nem megvető az reggel. Csak hogy sokat ne egyék az ember belőle.

– Egy igen idős embertől hallottam, hogy az ő idejében példabeszédben ment: A friss írós vaj reggel hasonló az aranyhoz, ebéd után hasonló az ezüsthöz, vacsora után pedig az ónhoz.

– Hozza elő hát kegyelmed, akinek kedve lészen hozzá, eszik belőle.

– Terítsetek egy asztal keszkenőt e táblára, és hozzatok elő ón tányérokat, késeket és villákat.

– Imhol vagynak a kolbászok és az oldal pecsenye.

– Hol vagyon a mustár és citrom?

– Elfelejtett kegyelmed sót hozni a retek mellé.

– El, hiszen nem kemény.

– Igaz, de felette erős.

– Egyék kegyelmed az hurkából, akár a rostélyos pecsenyéből, míg meleg.

– Ettem belőle, igen jó, szép, gyenge.

– Ha megengedi uram kegyelmed, iszom a kegyelmed egésségéért.

– Köszönöm, uram, kegyelmednek.

– Igen megujjított kegyelmed bennünket a jó borral.

– Megbocsásson uram kegyelmed, hogy illy alávaló fölöstökömre tartóztattam kegyelmedet.

– Ez a complementum nem engedi, hogy reá feleljünk.

 

Recueil de dialogues royals, 1749. 30–34. l.




Hátra Kezdőlap Előre