– Hát tollas kalapja nincsen-e az úrnak?
– Én sem tollat, sem kokárdát a kalapomon nem szenvedhetek.
– De vagyon béllése a kalapnak?
– Nincsen rá szükségem.
– Miért nem vett ehhez egy új parókát is?
– Már szóllottam egy eránt a parókásnál, de még nem kész.
– Akar-e spanyol parókát vagy hosszút, vagy zacskóst?
– Ollyat veszek, melyet mind copffal, mind táskával viselhetek.
– Taréjjast-e vagy csak simát tetszik szerezni?
– A fejemhez illőt, mert borzongós lenni nem szeretek.
– Kicsiny vagy nagy fodorodását akarja-e?
– Kis fodorítással és selyem hálócskával.
– Van-e parók fája az úrnak?
– Van, igen is, kettő.
– Maga porozza-e?
– Igen.
– Pomádéval vagy jasmin-olajjal bánik-e az parok?
– Csak pomádéval.
– Miből való a kegyelmed nyakra valója?
– Csalán fátyolból, de keszkenőim vagynak vékony len gyolcsból.
– Hát a felső ing csalán gyolcsból van?
– Az ingeim és a nyakra valóim len gyolcsból vagynak, de a hasadékjánál és az ujjánál batiz.
– Miért nincsen taszli* rajta?
– Én azt fel sem veszem, nem is módi mostan.
– Úgy cselekszik az úr is, mint én.
– Többnyire úgy cselekesznek mostan.
– Hát visel-e könyökig való ing ujjat?
– Mikor a felső ingemet ujja nélkül viselem, akkor háló ing is van rajtam.
– Nem visel az úr különben semmi alsó inget?
– Nem, uram.
– Selyemből, gyapotból vagy vászonból való keszkenője van az úrnak?
– Hat selyem, hat pedig pamukból való keszkenőm vagyon.
– Nem visel kesztyűt az úr?
– Csak akkor, mikor táncba megyek.
– Fejér-e avagy festett?
– Keményítve van.
– Az ollyanok a legjobban is illenek.
– Nem szabad a tánchelyen más formákat húzni.
– Nagy-e a felhajtása?
– Nem, ezek sem nem nagyok, sem nem kicsinyek.
– Visel-e az úr béllett kesztyűt vagy palástot, avagy köpenyeget?
– A béllett kesztyű az ifjakhoz nem illik, a palást most módiban nincsen, és azt csak akkor viselem, mikor nedves idő van.
– Mit visel az úr a háznál?
– Ha hideg van, házi köntöst, máskor pedig kozák ruhát.
– Visel odahaza parókát vagy sapkát?
– Reggel és estve hálósüveg van a fejemen, nappal pedig vendéghaj.
– Itt vette a kardot?
– Igen is, uram.
– Hol?
– A széles utszában.
– Mellyik kardcsinálótól?
– N. mestertől.
– Meg van-e a markolatja aranyozva?
– Igen is, a feje, a hajlása, és a kávája, és az vége, mind meg vannak aranyozva.
– Hát a markolatja jó ezüstből van-e?
– Nem, hanem csak meg van futtatva.
– Vágó vagy szúró vasa van-e az úr kardjának?
– Szúró vasa van.
– Hát e pais-e, páncél-e avagy csak pléh?
– A páncélhoz való pléh.
– Éles-e a hegye?
– Igen is, elég éles.
– Hát a hüvellye be van-e húzva?
– Igen is, mert különben a kard könnyen megrosdásodna.
– Micsoda kard kötője van?
– Selyemből is van, bőrből is.
– Mellyik szíjgyártónál vette a bőrből valót?
– A vásárban vettem.
– Van-e vadász kése is?
– Igen is, de én azt csak az úton hordozom, és mikor lőni megyek.
Paap János: Hathangú ének… 1796. 104–114. l.