– Szolgálója, édes leány asszony.
– Én is a kendé, kedvesem, örvendek megérkezésin.
– Köszönöm szívesen, mi jót hoz nékem?
– Semmit.
– Mennél többet hozna, annál jobb szívvel fogadnám.
– Elhiszem azt.
– Tessék leülni.
– Nem fáradtam el.
– Ne szegje meg ezen kedvemet.
– Véghez viszem, hogy csendességit meg ne háborítsam.
– Jól teszi, mert mi nem alhatunk.
– Sajnállom! És kívánom, hogy a következendő éjjel jobban alhasson.
– Köszönöm, édes leány asszony.
– Tudja-e, miért jöttem?
– Kétség kívül, hogy minket látogatásával megtiszteljen.
– A tisztelet enyim ugyan, de más oka is van.
– Mi az?
– Egy keszkenőt vettem, azt meg akarom mutatni.
– Oh, melly szép!
– Tetszik-e kendnek?
– Igen is, mennyin vette?
– Találja ki.
– Legalább, 4 thalért fizetett érte.
– Még olcsóbban kaptam.
– Mennyit ér hát?
– Három thalér 8 garast.
– Bizonyára olcsó.
– Nékem sem tetszik drágának.
– Mellyik főkötő varró varrta a főköteit?
– A leányasszony N. Hát mi van nem jól varrva?
– Igen is jól csinálta, de a formája igen nagy.
– Úgy van, de mást cserélek.
– Miért nem fedte bé fátyollal magát?
– Csak akkor szoktam bétakaródzani, midőn a nap sugári melegek.
– Ki adta kednek ezt a fülbe valót?
– A bátyám N-ből hozott e féléket.
– Vagy inkább a szeretője.
– Nincsen szeretőm.
– Csak titkon tart.
– Bizonyítom az úrnak, hogy én a bátyámtól 4 sor gyönggyel, kereszttel és arany lánccal ajándékba nyertem.
– Kívánnék én is ollyan bátyát, ki nékem is olly drága dolgokat ajándékozna.
– A ked szeretője még sokkal kellemetesebbet ád.
– Semmi szeretőről nem tudok.
– Talám majd meghalljuk.
– Vagy soha sem.
– Szép festék, mellyet ábrázatján visel.
– Én ezt egy levéllel a lipsiai vásárból kaptam.
– Dicsérem a leány asszonyt, hogy orca kendőzőt nem visel.
– Én sem élnék semmi kendőző flastrommal, ha néha biborcsós nem volnék.
– Hát rég van-e ezen árnyék tartója?
– Nem, kedvesem, a múlt vásárkor vettem.
– Ugyan nem nagy-e?
– Nincsenek kissebbek.
– Jele annak, hagy a nagy legjezők már most nincsenek módiba.
– Ezen elő kőtő fátyolból van-e?
– Igen is, leány asszonykám.
– Régen tartja-e ezen mejj fűzőt?
– Fél esztendeje ezen mejj tartómmal együtt.
– Mennyi halhéj van benne?
– Három fertály* font.
– Mennyit ér?
– Másfél thallért.
– A cethal csont olly drága?
– Ez idő szerént annyit ér.
– Van-e benne (ormos fa) plancséta?
– Most nincs benne.
– Mennyit ér a hímes szoknyája?
– Egy forintot, de a tarka varrása öltözetemnek egy thallért, 4 garast.
– Mennyit adott a halhéjjas ruházatjáért?
– Egy Lajos aranyát.
– Az alsó kerülete mennyi (hány sing)?
– Hat sing szélességű.
– Miből van az alsó szoknyája?
– Flanerből.
– Van-e prémje?
– Van, de durva selyemből szőtt.
– Mellyik pántlika szövőnél vette?
– Az N. asszonynál.
– Jó-e nálla vásárolni?
– Ugyan is, illendőül bánik, és mind pántlikát, mind varró selymet, sinórt, cipő csatot, tőt, gombos tőt, és több illyeneket tőle szoktam venni.
– Én is hasonlóképpen.
– Mennyit fizetett a kanavácért az ujjas lajbihoz?
– Singiért 5 garast.
– Hát a főkötője matériájáért?
– Nyolc garast.
– Kedvesem, már eleget alkalmatlankodtam már kendnek. Haza kell mennem.
– Kérem, maradjon még egy kevéssé nálam.
– Nem alkalmatlankodom hosszabban kendnek.
– Nincs terhemre nékem, sőt nagyobban lekötelez engemet, ha még tovább is marad.
– Ez úttal nem lehet, magam ajánlom.
– Ha nem teheti most, cselekedje másszor, tiszteljen meg beszédével. Én várni fogom kendet.
– Nem múlatom el, mennél hamarébb köszönteni.
– Véghetetlenül lekötelez.
– Kérem, köszöntse az atyját és az anyját szómmal.
– Mindent véghez viszek, egészségbe maradj, kedvesem.
– Alázatos szolgálója.
Paap János: Hathangú ének… 1796. 114–126. l.