I.
– Mondjátok meg a szakácsnak, siessen az ebéddel, az inas pedig terítsen.
– Hány személyre?
– Ahány vendéget meghívattam, annyira. Mondjátok meg a szomszédnak, őtet is szívesen látom, de ne késsék.
– Urak! Az asztalon a leves ki van tálalva. Jó ízű ebédlést!
– Köszönöm alázatosan.
– Ki parancsol zöldmetéttel (Schnittling)?
– Kérem alázatosan.
– Mi lesz a húsmártás?
– Téjfeles torma.
– Ha jól főtt ételem van, én a becsinálttal nem sokat gondolok.
– Én meg pecsenyét szoktam ritkán enni, noha a nyársonsültet igen egészségesnek tartják.
– Talán az úr kávéval szokott élni?
– Az a szerecsenbab nem magyarnak való, de a kétszersült jó borba mártva elcsúszik nálam.
– Részemről ez csak orvosság, de szokás szerént a káboszta az én kedves ételem.
– Az úr tehát nem sokat kap az asztali csemegéken?
– Annak idejében szeretem.
Tar Michael: Versuch einer ungarische Grammatik, 1826. 184–185. l.
II.
– Asztalon az étel, üljünk le.
– Engedek parancsolatjának.
– Szolgálhatok riskása levessel?
– Kérek egy keveset.
– Húst eszik az úr vagy böjtöl?
– Én minden nap húst eszem. Kérek ebből a marhahúsból egy darabkát.
– Itt a mustár, itt a zöld mártalék, tessék választani. De úgy látom, nincs kenyere. Íme; mi csak házi kenyérrel élünk.
– Én azt jobban szeretem a zsemlyénél, kivált ha puha, mint ez.
– Tessék ebből a pástétomból.
– Csak egy-két kis gombócot s egy kevés szarvasgombát kérek.
IV. Pesti Divatlap melléklete 1844. II. 15. szám
– Szolgálhatok virágos káposztával?
– Igen lekötelez kegyed, én ezt a zöldséget nagyon szeretem.
– S ebből a potykából?
– Bizony félek a szálkától.
– Tehát egy falat ángolnát? – Kegyed, édesem, vigye a házi asszony tisztét, s kínálja ezt az urat, hogy egyék valamit. Én ezt a sültet darabolom fel, készítse el kegyed addig a salátát.
– Nem tudom, ha jól fogom-e elkészíteni. Adja ide kegyed az ecetes üveget, s a bors- és sótartót. Kóstolja az úr, ha eltaláltam-e, félek, hogy nem forgattam meg elébb, s talán sok ecetet is töltöttem rá.
– Fölséges.
– Szereti az úr a vadhúst? Íme egy falat őz-sült, vegyen az úr, tessék.
– S kegyed, asszonyom, nem eszik belőle?
– Nem szeretem a szagos ételeket. Ez vadászoknak való.
– De az úr nem iszik.
– Éppen most ittam.
– Jeanette (Zsánet)! Öblíts poharakat s adj somlyait ide és a dugaszhúzót.
– Még megittasodom.
– Ne féljen az úr semmit. Üssük össze (ti. poharainkat).
– Asszonyom, megengedi kegyed, hogy egészségére igyam?
– Becsületnek tartom.
– Ez a bor finom, de erős.
– Tetszik egy-két szelet füstölt nyelv?
– Köszönöm alássan, nem ehetem többet.
– De még is egy falat befőtt almát?
– Köszönöm, igen köszönöm.
– Vagy egy kevés süteményt? Egy-két tortácskát?
– Bizony lehetetlen többet ennem.
– De az istenért, hiszen az úr éppen semmit sem eszik. Igen sajnálom, hogy semmivel sem szolgálhatok, ami ínyére volna.
– Minden fölséges, minden fölségesen van elkészítve, de én már nagyon sokat ettem.
– Rosszul ebédelt ma az úr.
– Tréfál kegyed, sőt inkább igen is sok alkalmatlanságot okoztam.
– Adjátok fel a csemegéket. Itt vannak édességek, mézes-kalács, kétszersült, mandola, gyümölcsök. Vagy talán előbb egy falat sajt tetszik?
– Ettől nem vonakodom (ezt nem vethetem meg). Azt mondják, a sajt a nyalánkok piskótája.
– Igyunk még egyet. Itt az édes borok. Ha úgy tetszik, keljünk fel, s menjünk a terembe kávét s liqueurt inni.
Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 60–63. l.
III.
NAGYSÁGOS ASSZONY. Udvarolhatok-e meleg levessel kegyednek?
KAPITÁNY ÚR. Igen szeretem a levest, jóllehet nem vagyok sváb.
NAGYSÁGOS ASSZONY. Vegyen kegyed egy falat tehén húst, valóban igen jó ízű.
KAPITÁNY ÚR. Majd gondot viselek magamra.
NAGYSÁGOS ASSZONY. Az őz pecsenye is igen gyenge és leveses, lehet-é kegyednek udvarlanom?
KAPITÁNY ÚR. Sokat fárasztja magát kegyed; előttem vagyon, magam is hozzá fogok nyúlni.
NAGYSÁGOS ASSZONY. Mit gondoltok, emberek! Hogy poharat nem töltötök?
SZOLGA. Micsoda borból parancsol kegyed? Mert többféle is vagyon.
KAPITÁNY ÚR. Nékem budai tetszik leginkább.
NAGYSÁGOS ÚR. Nékem sopronyi.
SÓGOR ÚR. Nékem a miskolci vagy egri.
SZOMSZÉD ÚR. Nékem a récsei.
NAGYSÁGOS ASSZONY. Én csak vízzel élek.
Meliböi: Ungarischer Sprachmeister, 1835. 275. l.
IV.
– Igen jó ízű leves ez.
– Tréfál az úr.
– Bizonyára nem, én általán fogva szóllok.
– Az nékem kedves dolog, ha ez az úrnak tetszik.
– Már rég az ideje, hogy illy kellemetes levest nem ettem.
– Tetszik azzal csak tréfálni.
– Éppen sem, tréfán kívül mondom.
– Nem tetszik még leves az uraknak?
– Már én sokat ettem belőlle.
– Nem akarja-e többet belőlle?
– Elégséges, amit vettem nékem.
– Tehát félre teszem a levest.
– Amint tetszik.
– Tetszik-e az urak közül valamellyiknek elvagdalni a pecsenyét?
– Ha egy jó kése vagyon, én meg fogom cselekedni.
– Itt van egy, nem régen fenettem meg.
– Ez a kappan jó kövér, és az igazat kimondva, fejedelmi falat.
– A Veres Lónál való fogadós ígérte volt, hogy küld egy szépet.
– Ő mint egy becsülletes ember, szavát megtartotta.
– Kedves dolog előttem.
– Tessék az úrnak magának osztani.
– Véghez viszem, uram, a szárnya vagy combja tetszik-e az úrnak?
– Vagy egy darab a melyéről vagy a faráról?
– Ami inkább tetszik.
– Tetszik-e a szárnya a hasával vagy a májjával?
– Mind egy nékem.
– De eszik rántott almát is.
– Ha tetszik, adjon nékem egyet vagy.
– Honnan tetszik az úrnak?
– Ahonnan adni méltóztat.
– Ne sajnálja kedve szerént megmondani.
– Ne terheltessen adni egy darabocskát a hónyaly csontjával együtt.
– Itt van, kívánsága szerént.
– Engedjen meg az úr gorombaságomnak.
– Azt nem mondhatni gorombaságnak, sőt inkább lekötelez az úr magának, hogy az úr megmondja, mit kedvel jobban.
– Azon közben magáról el ne feledkezzen!
– Nem, uram, meg itt marad nékem elég.
– Tetszik-e az úrnak salátát venni?
– Igen is, uram, ne csináljon magának több alkalmatlanságot.
Paap János: Hathangú ének… 1796. 52–58. l.
V.
– Szolgálhatok egy darab sülttel?
– Köszönöm, még azt sem ettem meg, amit az úr nékem előmbe tett.
– Tessék csak megenni minek előtte meghülne.
– Én az elégségig ettem.
– Engedje meg, hogy még valamivel kedveskedjem.
– Én sem ehetem többet.
– Csak ezen darabocskát, melly igen kívánatos.
– Veszem észre, de nem is akarok sokat enni. Honnan van, hogy ennyi étellel minket megterhelne?
– Tréfál, nem is volt egyebünk levesnél és sültnél.
– Hát nem elég-e az illy drága borral?
– Nagy szégyen volna az én részemről, ha illy kevéssel akarnám az urakat megelégíteni.
– Nem is ehetünk már többet.
– Még van hiányosság.
– Kétséges vagyok eránta.
– Tessék azonközben egy pohár bort inni.
– Illő is az úr egészségéért, ki is minket illy becsülletesen látott.
– Köszönöm az úrnak, és kérem, ne csúfolkodjon.
– Igazán mondom, és nem tréfálok az úrral.
– Az valóságos igazság, hogy az úr úri módon traktál bennünket.
– Viszontaglással tartozunk.
– Hát ezen halfő mellé tejet is tegyek fel?
– Kétség kívül kedvesebb az úrnak az ikra, mint része a halnak?
– Egyik ollyan, mint a másik.
– Adja az úr nékem csak a farkát vagy pedig egy közepe darabkát, tartsa meg magának a fejét.
– Az nem illene hozzám.
– Miért nem?
– Mivel a fő olly nevezetesebb része a halnak, illő a vendégnek adni.
– De minthogy én olly nagyon szeretem a farkát vagy a közép részét a halnak, ezt a rendet megváltoztathatja az úr.
– Minthogy az úr úgy parancsolja, adok az úrnak a közepiből.
– Tessék nekem a farkából adni.
– Az nagyon szálkás.
– Van időm most kitisztítani, szeretvén a farkát.
– Az úr tetszése szerént.
– Hát miért öntötték le a levét?
– Mert különösen van a leve készítve, különben, ha ecettel akartuk volna enni, a maga levét is rajta hagytuk volna.
– Ha az úr legelébb adta volna fel a halat, nem szükség lett volna különös levet készíteni.
– Miért nem?
– Mert az éhség legjobb szakács.
– Hát uram, még ételt hozat?
– Csak mondolatorta.
– Ne alkalmatlankodjék magának, már mi jól laktunk.
– Ez nem éhségtől való, hanem csak az ebédnek végzése.
– Mi van a kalács mellett?
– Marcafánk, makarona és kemény pogácsácskák.
– Az úr mái napon minden csemegéket fel akar rakni, a sült mellett hal, torta, sőt még gyümölcs fogás is van.
– Ha is kényeztető ételekkel akartam volna kedveskedni, másként kell vala cselekedni.
– Kedvesebb ételekkel minket nem traktálhatott volna.
– Kérem, csak szívességemmel együtt vegyék jónéven.
– Aki ezt kedvessen venni nem akarná, annak nagytorkú és igen bárdolatlan embernek kellene lenni.
– Felettébb dicséri az úr az én csekély asztalomat.
– Nem dicsérhetem meg érdeme szerént, nem is tudom, ha illendőképpen visszaadhatom-e a ravancsot.
– Ily csekély nem érdemel kölcsönzést.
– Az igaz, hogy az úr fejedelmi módon vendégelt meg minket.
– Ha nem akarnak megpirítani, egyet se szóljanak többet arról.
– Nohát hallgatni fogunk, hogy az úr szemérmetességét megkíméljük.
– Én az uraknak alázatos szolgájok vagyok, ne alkalmatlankodjanak magoknak.
– Jó egészségekre az ebéd, én köszönöm kötelesen, hogy jó szívvel láttak.
– Én is hasonlóképpen. Kérem, a keveset vegyék jóneven.
– Ez soknál is több és jobb volt, és kérem magamnak minél előbb az úr személyének látását, hogy a kölcsönt visszaadhassam.
Paap János: Hathangú ének… 1796. 60–64. l.
