– Kopogtat valaki?
– Nékem is úgy tetszik.
– Jöjjön bé!
– Jó estvét, uraim! engedjenek meg, hogy parancsolátjok szerént illyen hamar megjelentem.
– Örvendek rajta, hogy kérésemnek az úr eleget akar tenni.
– Minthogy én az úr hivatalát parancsolat gyanánt veszem, nem akartam elmúlatni bételjesítését.
– Sok becsületre méltóztatja az úr szolgáját, látom hajlandó beszédéből, mint a jóság jeléből, mellyet körülettem véghez viszen.
– Én kész vagyok az úrnak mindenekben szolgálni, és kérem, hogy adjon az úr arra gyakortább alkalmatosságot.
– Az úr már sokszor bizonyossá tett engemet a maga jószívűségéről, amellyért is én az úrnak örökösen lekötelezve vagyok.
– Tessék leülni az úrnak.
– Parancsolatja szerént cselekszem.
– Tessék ide ülni az első helyre.
– Jó lesz itten is.
– Az nem lehet, kérem, minden vonakodás nélkül, tessék ide ülni.
– Teszem parancsolatját az úrnak.
– Itt van a hely, amely az urat illeti.
– Csak az illet engem, amellyet az úr kimutat.
– Ha úgy tetszik, imádkozzunk.
– Mi készen vagyunk.
– Kérem az urakat azon kevéssel, melyek ide fognak tétetni, elégedjenek meg, és az akaratot a cselekedetért vegyék.
– Nem kellett volna ezzel magát fárasztani.
– Mutassa meg jó (bátorságát), és kezdjen hozzá.
– Uraim.
– Én követni fogom.
– Kérem azért.
– Nem eshetik a' meg.
– Kezdje el, gazda uram.
– Az éppen illetlen volna.
– Semmiképpen.
– No hát fogjunk hozzá együtt.
Paap János: Hathangú ének… 1796. 48–52.l.
VI. Pesti Divatlap melléklete 1845. 39. szám