Vacsoravendég*

 

– Kopogtat valaki?

– Nékem is úgy tetszik.

– Jöjjön bé!

– Jó estvét, uraim! engedjenek meg, hogy parancsolátjok szerént illyen hamar megjelentem.

– Örvendek rajta, hogy kérésemnek az úr eleget akar tenni.

– Minthogy én az úr hivatalát parancsolat gyanánt veszem, nem akartam elmúlatni bételjesítését.

– Sok becsületre méltóztatja az úr szolgáját, látom hajlandó beszédéből, mint a jóság jeléből, mellyet körülettem véghez viszen.

– Én kész vagyok az úrnak mindenekben szolgálni, és kérem, hogy adjon az úr arra gyakortább alkalmatosságot.

– Az úr már sokszor bizonyossá tett engemet a maga jószívűségéről, amellyért is én az úrnak örökösen lekötelezve vagyok.

– Tessék leülni az úrnak.

– Parancsolatja szerént cselekszem.

– Tessék ide ülni az első helyre.

– Jó lesz itten is.

– Az nem lehet, kérem, minden vonakodás nélkül, tessék ide ülni.

– Teszem parancsolatját az úrnak.

– Itt van a hely, amely az urat illeti.

– Csak az illet engem, amellyet az úr kimutat.

– Ha úgy tetszik, imádkozzunk.

– Mi készen vagyunk.

– Kérem az urakat azon kevéssel, melyek ide fognak tétetni, elégedjenek meg, és az akaratot a cselekedetért vegyék.

– Nem kellett volna ezzel magát fárasztani.

– Mutassa meg jó (bátorságát), és kezdjen hozzá.

– Uraim.

– Én követni fogom.

– Kérem azért.

– Nem eshetik a' meg.

– Kezdje el, gazda uram.

– Az éppen illetlen volna.

– Semmiképpen.

– No hát fogjunk hozzá együtt.

 

Paap János: Hathangú ének… 1796. 48–52.l.

 

 

VI. Pesti Divatlap melléklete 1845. 39. szám




Hátra Kezdőlap Előre