– Ímé egy szépen nevekedett fejér személy.
– Úgy tetszik nékem, mintha széles vállai volnának.
– Csak széjjes mejje és kebele van néki.
– Mintha a karját igen közel, a könyökit pedig igen hátra viselné.
– Talám a mejj füdzője igen bőv.
– Meglehet.
– Ó, mely kis keze van néki!
– Nem hosszabbak kezei, könyök hajlásától fogva a közep ujjával, mint az én kezem feje ujjaimmal.
– Elhiszem én is.
– Az ökle nem tetszik nagyobbnak, mint egy kis gyermeknek ökle.
– Az ő hüvelykjei és ujjai sem.
– Úgy tetszik, hogy az ő mutató ujja, gyűrűs ujja vagy akár a középső ujja nem nagyobb, mint az én kis ujjom szokott lenni.
– Bizonyoson egy forma hosszúságúak lesznek.
– Szükség, hogy hajlós ízecskéi legyenek, mert minden ujjait könnyen mozgathatja.
– Úgy van, sőt a csontjai is vékonyok.
– Valójában tud hárfázni, mivel olly nagy csomó van a hüvelykjén, és a mutató ujján.
– Igen is, én hallottam őtet jádzani.
– Egy kevéssé a bal oldala kiáll.
– Nem, én úgy hallottam, hogy csak egy oldalcsontja kíjebb fekszik.
Paap János: Hathangú ének… 1796. 16–20. l.