Bál után*

 

 

VII. Pesti Divatlap melléklete 1845. 18. szám

 

 

– Mit tartasz, barátom, azon fiatal személyről, kit tegnap láttunk?

– Mellyikről? a barnáról vagy a szőkéről?

– A szőkéről. Láttad azokat a nagy, kék, epedő szemeit, gyönyörű kis száját, szép fogait s piros ajakát?

– Igen: de amit még jobban bámulok rajta, az sugár deli növése (termete), puha (gyenge) kezei, takaros kis lábai s különösen hófehérségű kebele.

– Milly kellem van maga tartásában! Milly nemes, büszke járása! A legszebb teremtmény, kit valaha életemben láttam.

– Angyali szépség. A kis barna sem rút: apró, tüzes szemei sok szellemet mutatnak.

– Noha egy kissé himlőhelyes, még is elég csinos volt. Fürtös hollóhaja különösen vonzó s bájoló tekintetet ad neki.

– De ki volt az a púpos, görbe boszorkány, ki fülébe súgott. Egek! mi förtelmes volt az.

– Szinte aggodalomba hozott kidőlt mogorva szemeivel, fekete piszkos bőrével, utálatos nagy szájával, mellyet, valahányszor nevete, egész füléig elhúzott.

– Mit tennél, ha egy illy ocsmány alak este hozzád jőne s hosszú, sovány karjaival meg ölelne?

– Keresztet vetnék magamra s futnék, amint csak lábaim bírnának.

 

Vörösmarty Mihály: Ungrische Sprachlehre, 1832. 81–82. l.




Hátra Kezdőlap Előre