VII. Pesti Divatlap melléklete 1845. 18. szám
– Mit tartasz, barátom, azon fiatal személyről, kit tegnap láttunk?
– Mellyikről? a barnáról vagy a szőkéről?
– A szőkéről. Láttad azokat a nagy, kék, epedő szemeit, gyönyörű kis száját, szép fogait s piros ajakát?
– Igen: de amit még jobban bámulok rajta, az sugár deli növése (termete), puha (gyenge) kezei, takaros kis lábai s különösen hófehérségű kebele.
– Milly kellem van maga tartásában! Milly nemes, büszke járása! A legszebb teremtmény, kit valaha életemben láttam.
– Angyali szépség. A kis barna sem rút: apró, tüzes szemei sok szellemet mutatnak.
– Noha egy kissé himlőhelyes, még is elég csinos volt. Fürtös hollóhaja különösen vonzó s bájoló tekintetet ad neki.
– De ki volt az a púpos, görbe boszorkány, ki fülébe súgott. Egek! mi förtelmes volt az.
– Szinte aggodalomba hozott kidőlt mogorva szemeivel, fekete piszkos bőrével, utálatos nagy szájával, mellyet, valahányszor nevete, egész füléig elhúzott.
– Mit tennél, ha egy illy ocsmány alak este hozzád jőne s hosszú, sovány karjaival meg ölelne?
– Keresztet vetnék magamra s futnék, amint csak lábaim bírnának.
Vörösmarty Mihály: Ungrische Sprachlehre, 1832. 81–82. l.