– Könyörüljön az úr egy szerencsétlenen, adjon alamisnát egy szegény nyomorultnak.
– Takarodjék ked; nincs apró pénzem.
– Adjon az úr akármi keveset, bár egy fillért. Az isten megfizeti száz annyival.
– Ki tudja. Menjen ked isten hírével.
– Cselédem van, uram: öt gyermekem, s csak egy falat kenyerem sincs a háznál.
– Hát minek kednek annyi gyerek? Nekem egy sincs.
– A jó isten adta, uram; ez az egyetlen jószágom a földön.
– Hát segítsen is rajtok a jó isten. Ked dolgozhatik.
– Bár dolgozhatnám.
– Talán nem elég erős és izmos ked? De jobban esik, ugy-e, henyélni s az embereket terhelni, mint valami hasznos munkához fogni? A koldulás itt tilos, vigyázzon ked, hogy meg ne lássa valamellyik hajdú.
– Elbénultam uram; a jobb karom eltört. Segítsen meg az úr ínségemben.
– Mellyik csapszékben kapta ezt ked?
– Kőművességet űztem, uram, s leestem a háztetőről.
– Elég rosz; minek esett le ked. Takarodjék.
Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 159–160. l.