– Kalapra van szükségem; mutasson az úr ide egynehányat.
– Szőr- vagy castorkalap* tetszik?
– Félcastor, de finom legyen.
– Kereket és magas fedelűt parancsol nagysád?
– Nem; hajtott karamút (karimájút) s hosszú szőrűt kívánok.
– Íme, ez széles karamú; azonnal felhajtatom, ha megelégszik vele nagysád. Tessék feltenni s jól benyomni.
– Egy kicsinyt szűk.
– Azon könnyű segíteni. Csak szalagát oldom meg.
– Most már jó. Bélleltesse meg az úr s szegesse be keskeny bársonyszalaggal. Mi lesz az árra, ha kész lesz?
– Egy Lajos-arany.
– Ezt igen drágálom (soknak tartom).
– Legutolsó árra; lehetetlen olcsóbban adnom; így is csak alig nyerek rajta valamit.
– Adja ide az úr húsz forintért.
– Megosztjuk a különbséget.
– Nem adok érte többet.
– Ám, vigye el nagysád. Örömest áldozok, hogy nagyságodat megnyerhessem, s mivel ma még semmit sem árultam.
– Mikor vihetem el?
– Reggel korán. (Holnap reggel.)
– Jó; akkor ezt itt hagyom kitisztíttatás (vasaltatás) végett.
Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 71–72. l.