I.
MIHÁLY. Tegnap korán reggel igen sok embert láttam kimenni a mezőre, szeretném tudni, hová mentek olly nagy sereggel.
GYÖRGY. Azt sem tudod? Aratni.
MIHÁLY. Hát már aratás ideje vagyon?
GYÖRGY. Igen is, mert már mindenütt megért a gabona.
MIHÁLY. Nem csuda tehát, hogy mindenütt az aratásról beszéllenek.
GYÖRGY. Jöszte, menjünk ki a mezőre a mi aratóink után.
MIHÁLY. Eljössz-é tehát valóban, s tréfa nélkül?
GYÖRGY. El ugyan én mindjárt, csak magamhoz veszem, amit nékiek kiviszek.
MIHÁLY. Mit viszel nékiek?
GYÖRGY. Egy palack égett bort, vagy pálinkát. Már nálam vagyon, csak menjünk.
MIHÁLY. Nem bánom: én készen vagyok.
GYÖRGY. Isten áldjon meg titeket, aratók!
ARATÓK. Isten hozta az úrfiakat.
GYÖRGY. Gazda! Hívja kend öszve az aratókat, hadd fölöstökömöljenek.
GAZDA. Mindjárt, uram! Már jelen vagynak.
GYÖRGY. Töltsön kend nékiek egy-egy poharacskával ebből a pálinkából.
MIHÁLY. Kenyeret is egyenek hozzá.
GYÖRGY. Hogy fizet az idén a búza?
GAZDA. Istennek hála, édes uram! Megelégszünk véle.
MIHÁLY. Hála légyen az úr istennek.
GAZDA. Uram! Már mind ittak.
GYÖRGY. Hát maga ivott-e, kend?
GAZDA. Jóvoltából az úrfinak.
GYÖRGY. No most tegye kend az üveget és a kenyeret a kosárba.
MIHÁLY. Hány aratója van kendnek, Ferenc?
GAZDA. Az aratók tizennégyen vagynak, és két kéve kötő, egy marok szedővel együtt.
GYÖRGY. Könnyen aratnak-é az aratók?
GAZDA. Még nem panaszolkodtak semmiről.
MIHÁLY. Éles sarlójok vagyon-é nékiek?
GAZDA. Kétség kívül, mivel tegnap estve köszörültek, s kalapáltak.
GYÖRGY. Hány kévét rak kendtek egy keresztbe?
GAZDA. Tizenhármat, és így osztán egynehány keresztből egy kepe lészen.
MIHÁLY. Soká marad-é itt a gabona kepébe?
GAZDA. Nem, mivel gabona hordáskor béhordják, s odahaza a szürüs kertben asztagba rakják.
GYÖRGY. Hát ott még soká marad-é?
GAZDA. Azután a csépelők, vagy nyomtatók jőnek, s kicséplik, vagy nyomtatják, és ha jó szél fúj, felszórják, és így megrostáltatván az életes házba hordják.
MIHÁLY. Most már tudom; de közelget a dél, siessünk haza ebédre.
GYÖRGY. Ha úgy tetszik, gazda! Kend vigyázzon mindenre. Isten áldjon meg benneteket, aratók!
ARATÓK. Az úr isten áldja meg az úrfiakat is.
Meliböi: Ungarischer Sprachmeister, 1835. 291–294. l.
II.
– A gabona már fehéredik.
– Nem csoda; itt van már Péter-Pál napja, nemsokára aratunk.
– Mennyi ideig érik a jószág?
– Mi parasztok úgy hisszük, hogy 9 nap virágzik, 9 nap telik, 9 napon keményedik a szeme.
– Hát most már kemény a szeme?
– Próbáld meg, harapj el egyet, majd meglátod, lisztes-e?
– Oh, egészen már az.
– Igazán? tehát holnapután arathatunk.
– Hogyan arattat, édesatyám? napszámba vagy részben?
– Szokás szerint részben, mert így nem jár nékik tartás.
– Hányadik kereszt az aratóké?
– A tizedik.
– Egy keresztben hány kéve van?
– Hol több, hol kevesebb, nálunk húsz.
– Nagy kévéket köttet, édes atyám?
– Középszerűeket, az illyenekkel legkönnyebben bánhatnak a cséplők.
– Hány aratóra lesz szükségük?
– Mintegy húszra.
– Jól fog-é idén fizetni a gabona? reá megy-é két mérejére a kereszt?
– Annyit nem reménylek.
Hackstock, Mathias: Wegweiser für deutsche Land-Schullehrer die ungarische Sprache… zu erlernen, 1835. 118–119. l.