Madarászatról

 

– Szereti kegyed a madarakat és madarászatot?

– Nagyon; otthon egész fészket tartok egy kalitkában, melly olly nagy, mint ez a szoba.

– Micsoda madarakat tart kegyed?

– Minden félét: csízeket, kanárikat, tengelicéket, cinegéket, vörösbegyeket, csalogányokat, pacsirtákat, pintyeket, zöld harkályokat (zsolnákat), fürjeket, rigókat, barázdabillegetőket, fülemiléket, verebeket.

– Nem tart kegyed kolcsagot, sast, sólymot és héját is?

– Tréfál kegyed; hisz ezek ragadozó-madarak, mellyekre szintolly keveset hajtok, mint a vízi-bikára és bagolyra.

– Eljő velem kegyed? én itt közelében, abban a kis erdőben (ligetben) egy tanyát (ti. madárfogó-tanyát) ütöttem fel.

– Szívesen elmegyek. Hozzon kegyed sípot.

– Itt van egy, de nem lesz rá szükségünk; nekem igen jó hívóim vannak.

– Hálóval vagy léppel (vesszővel) fog kegyed?

– Hálóval is, léppel is. Nézze csak kegyed azt a falka seregélyt, melly amott repül.

– Hah, ha puskánk vagy fúcsövünk volna; egyetlen egy sem maradna ott.

– Nem ám, mert mind elrepülne.

– Nem lő kegyed soha fenyvest, szalonkát, foglyot, vadrécét (kacsát) vagy vad-ludat reptében?

– Én csak házi madarakat fogok.

– De csitt, itt vagyunk a kunyhónál.

– Bemenjek?

– Igen, csendesen. Ha látja kegyed, hogy a madarak az étekre csapnak: rántsa meg a zsineget, s a háló azonnal összecsappan.

– Oh, itt jön egy egész csapat!

– Húzzuk, hamar!

– Csak egy sincs! átkozott madarak! de hát hová lehettek? hisz épen most hallottam őket itt csipegni.

– Talán bizony minket fütyöltek ki.

 

Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 146–148. l.




Hátra Kezdőlap Előre