– Micsoda alkalommal jön ön P-re?
– A vaspályán jöttem B-ből.
– Mikor utazott el ön onnét?
– Kilenc órakor indultunk meg B-ből, s bámulandó sebességgel jöttünk idáig.
– A gőzgépely tíz kocsit vont, több mint kétszáz személlyel.
– Mit tart ön ezen utazás neméről?
– Minden más utazásmódnak elébe teszem.
– Ugyan millyen az a gőzgépely?
– Mellyel én jöttem, az négy kerekű volt, mint egy közönséges kocsi, csak hogy kerekeinek befelé jóformán kiálló párkányszélei vannak. Ezek arra szolgálnak, hogy a kerékvasról le ne csússzanak, s minden félretérést a pályáról megakadályozzanak.
– De hogy tudhatja a kormányzó (gépigazgató), hogy mikor van elegendő víz az üstben a gépely mozgásba hozására?
– A vízállás az üstben minden pillanatban megvizsgáltatik két csapfordító (kakas) által.
– Úgy mondják, hogy az utazók sokat szenvednek a kéményből kihulló szikráktól.
– Lehet-e ezen apróságokat a másféle utazások kellemetlenségeivel összevetni?
– Hogy hazánkra térjek, mit gondol ön, lesz-e valami a Bécs–Győr-i vasútból.
– Én hiszem; hisz elég pénzerő van együtt, s a kormány sem ellenzi.
– Nem érez az ember erős megrázkódtatást a gőzkocsikon?
– Az ember nem érzi a sebességet; azt hinné, hogy egy karosszékben ül.
– Hiszi-e ön, hogy a vasutak általányosan az egész világon létesíttetni fognak?
– Azon próbák szerint ítélve, melyek eddigelé Európa minden részeiben tétettek, nincs benne kétség.
Garay János: Magyar és német beszélgetések, 1846. 181–189. l.