Diákok beszélgetnek*

 

I.

 

– Isten hozott, régi társom!

– Szépen köszönöm, pajtás!

– Honnan jösz?

– Az atyám házából.

– Miért jöttél ide, és mit hoztál?

– Ennen magamat hoztam, oskolába idejöttem hozzátok Rosenbergbe.

– Igen örvendek, ismét kedves tanuló társam lészesz.

– Megismérem hozzám való szeretetedet, és nagyra becsülöm.

– Hol lesz szállásod?

– Közel az iskolához.

– El vagy-é készülve a könyvek dolgából, amellyek itten szükségesek?

– Egy könyvem sincs, amint látod.

– Tehát vitéz akarsz lenni fegyver nélkül?

– Nem jöttem én hadakozni, hanem tanulni.

– Sokkal könnyebb tányér és kés nélkül enni, mint sem tanulni könyv nélkül.

– Mellyek volnának a legszükségesebbek?

– A keresztényi tudomány, magyar és deák grammatika, számvetés, írás, föld-le-írás, Magyarország históriája, a természet históriája, és a deák auktorok.*

– Tehát ezeket mind fogom tanulni? ha ez mind szükséges?

– Sött még több is szükséges: úgymint papiros, írópenna, plaibász, lénia, pennavágó, olló, ténta, kalamáris, írásboríték és több e féle.

– Amim eddig még nincsen, azt megszerzem.

– Elő-menetelt kívánok mindenekben.

– Köszönöm hozzám való szívességedet.

 

Rosenbacher Ferenc: Kisdedekhez alkalmaztatott magyar grammatika, 1792. 245–246. l.

 

II.

 

FERENC ÉS ZSIGMOND BESZÉLGET

 

F. Jó reggelt, édes Zsigám!

ZS. Köszönöm, kedves Ferencem! Adjon Isten jó reggelt neked is.

F. Fogadj Isten, kedves Zsigám. Mint aludtál az éjszaka?

ZS. Hála Istennek! jól és olly jól, hogy a szokott órámat majd elaludtam. Hát neked jó éjszaka volt-é?

F. Nem igen. Nehéz álmaim voltak.

ZS. Mivel a bal oldaladon feküdtél.

F. Eredgy kérlek, a te bal oldaladdal. Miért kellene azért az embernek nehéz álmokkal küzködnie?

ZS. Nekem az atyám mondotta, hogy ollyankor a vér a szívet nagyon elfogja, és így nehéz álmokat okoz.

F. Igaz. Ezt én meg nem gondoltam. Másszor erre vigyázok.

ZS. Siessünk, Ferenc! egyéberánt későn jutunk az oskolába.

F. Nem szeretném. Tudod-é, jól a leckéket?

ZS. Tudom, még tegnap estve megtanultam.

F. Nékem is első munkám oskola után az, hogy más napra a leckéket megtanuljam.

ZS. Reggel azután csak átolvasom, és derekasan tudom.

F. Nézdsze a toronyórát, mingyárt három fertály* lesz nyolcra.

ZS. Még öt minutum híja. Elég jókor megyünk.

F. Ne siess tehát olly nagyon, alig tudok utánad szaladni. Csak győzném úgy az ügetést, mint te. Nekem a lélekzetem hamar eláll.

ZS. Rossz katona lenne belőlled.

F. De inkább jobb, mint tebelőlled.

ZS. Hogy-hogy?

F. Mert szaladni nem tudok, így harcolnom kellene vagy akarnám, vagy sem.

ZS. Igaz. Alkudjunk tehát előre!

F. Mi iránt?

ZS. Ha katonák leszünk valaha, te harcolj énhelyettem, én pedig tehelyetted szaladok.

F. Nagyon okos katona volnál te! Itt az oskola, menjünk be!

 

Millakovich, Janko: Na kratko izpelijani put 1835. 64–65. l.

 

III.

 

– Mit tanultok ma az iskolában?

– Geographiát, német grammatikát és női hivatástant.

– Meddig van föladva a földleírás?

– A német nyelv Magyarországon igen szükséges.

– Különösen minden finomabb műveltségű nőtől kívántatik meg.

– Legszükségesebb pedig a magyar nyelv.

 

Steinacker Gusztáv: Elméleti s gyakorlati német nyelvtan, 1842. 140. l.

 

IV.

 

– Gyerünk hát, most menjünk játszani.

– Várj egy keveset, egy kis időt engedek a gyomromnak, hogy helyre álljon, mert sokat ettem.

– Sokat ettél?

– Bizony szégyenlem magam is, de meg kell vallanom olyan jó ízűn ettem, hogy már az asztalnál rosszul éreztem magamat.

– No most menjünk, de mondd meg a Jóskának is, hogy jöjjön.

– Nem akar jönni, mert nem tudja még a leckéjét.

– Úgy hát ne bántsuk.

– Van-é laptád?

– Mit játszunk? Kiverést?

– Azt, csak üsd ki, én feladok.

– Ugyan, derekasan tudsz te ütni!

– Vigyázz, Karol, dobd meg a Józsit, ha befut!

– Lásd, mondottam, rászed a ravasz, miért nem vigyáztál, gyere, adj fel te, majd megsózom én.

– Ha-ha elérlek, ugyé, mondottam, engem meg nem csalsz.

– Úgy ám, de ha még egyszer olyan erősen dobsz, akkor itthagyom a játékot, én veled többé nem játszom.

– Mi jut eszedbe? hiszen nem akartalak megbántani.

– Én hazamegyek, játszál magad, te goromba!

 

Hackstock, Mathias: Wegweiser fúr deutsche Land-Schullehrer die ungarische Sprache… zu erlernen, 1835. 113–115. l.

 

 

XIV. Pesti Divatlap melléklete 1846. 40. szám

 

V.

 

– Vallyon szabad lesz-e csúszkálni?

– Isten ments meg! De mikép is kívánhatod te ezt?

– Miért?

– Hányan törték már be a fejeket?

– Tavaly eggy gyermek a lábát törte el.

– No látod! Azutánn, ammint a nénémtül hallottam, a nagy hidegben meg is izzad a csúszkáló gyermek, és ha hirtelen meghűti magát, halálos betegségbe eshet.

– Így hát nem hiába van megtiltva.

– De nem ám. És a deákokhoz nem is illik, hogy az utcánn koncsorgó gyermekekkel, vagy a mesterembereknek inassaival eggyenlőképpen mulassák magokat.

 

Exercitationes idiomatis Hungarici, 1816. 34–35. l.

 

VI.

 

– Hova mégy, barátom?

– Fürdeni akarok, mert igen meleg van. Jer velem, fürödjünk együtt.

– Nem bánom. Kádban akarsz fürödni?

– Nem, én a folyóban fogok fürdeni.

– Nem félsz, hogy bele fúlsz?

– Oh nem, tudok úszni.

– Ki tanított meg?

– Múlt nyáron néhány leckét vettem az úszó iskolában.

– Nem veszedelmes azt ott tanulni?

– Éppen nem. Hólagot köt az ember hónai alá, s kötélen tartják, hogy el ne merülhessen.

– Tudsz bukni is?

– Bizonyosan; majd meglátod. Három minutumig fogok víz alatt maradni, s neked szájamban egy kövecset felhozni.

– Te e szerint jó búvár vagy. Azt én is szeretném tudni.

– Semmit sem könnyebb megtanulni, mint ezt; de nem kell a víztől félni, s úgy tenni, mint az, aki, hogy egyszer csak nem vízbe fulladt, mondotta: mindaddig nem fogok vízbe menni, míg jól meg nem tanultam úszni.

 

Vörösmarty Mihály: Ungrische Sprachlehre, 1832. 98. l.




Hátra Kezdőlap Előre