I.
– Mi újság a literaturában?
– Nem sok; nem jő ki semmi nevezetes.
– Pedig eleget nyomtatnak.
– Igen; de mit? Hírlapokat (újságokat), havi lapokat, röpkény lapokat, dalokat (verseket), zsebkönyveket, kalendáriomokat s más illyes napi becsű iratokat, mást semmit.
– De miért nem adnak könyvárus urak jó munkákat ki?
– Erre egy jó okunk van: az, hogy nem veszik. A legjobb könyveket takaróra kell használnunk. A publicumnak (közönségnek) mostani ízlése romlott; mulatságból olvasnak csak; nem tanulás végett. De még azt a könyvet sem veszik meg, mellyet olvasni akarnak, hanem takarékosabbnak vélik, kölcsön olvasni (olvasásra előfizetni).
– De a tudósok legalább, kik magokat a művészeteknek s tudományoknak szentelik, nem lehetnek el könyvek nélkül; s nem gyűjt-e sok gazdag könyvtárakat?
– Kevés tudós bír annyi értékkel, hogy könyvízlését kielégíthetné; s nem a könyvszenvedély a mai gazdagok szenvedélye; ők a tudományokat megvetik, s jobban értenek a borfajtákhoz, mint jeles írók kiadásihoz.
– De hát a szép nem nem olvas-e?
– Igaz, elfeledtem az úrnak mondani: az angolból fordított románok minden asztalkán láthatók; a lovagrománok helyét ezek foglalák el.
– Ezt nagyon csudálom, holott e románok olly szomorúk, olly borongók; olly borzasztó jelenetekkel, kísértetekkel, tűzzel, vassal telvék.
– Szelíd érzelmek, szelíd erkölcsök kecsei nem találnak többé kedvet szépeink előtt; ők erős izgattatást (rázkódtatást) szeretnek, s csak a csudálatos, melly szenvedélyeket ébreszt, képes még őket érdekelni.
– Ó, idők, ó, erkölcsök!
Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 129–131. l.
II.
– Némely új könyveket szeretnék venni
– Micsoda könyvek fognak tetszeni? Történetírási, philosophiai, orvosi vagy törvénytudományiak?
– Politikai tekintetben szeretnék valami újat.
– Szépliteratúrai műveket szeretnék, p. o. románokat.
– A franciáknál legjelesebbek s legújabbak most Paul de Kock regényei.
– Itt néhány magyar színművet is látok.
– A legújabbak Vörösmarty, Szigligeti s Tóth Lőrinctől vannak.
– Hogy kelnek a magyar könyvek?
– Általában rosszul kelnek, de egyesben néha igen jól.
Garay János: Magyar és német beszélgetések, 1842. 160. l.