Salamon

1063–1074.

 

Azon vala ugyan Béla, hogy öregbik fia Geiza jutna királyságra; de ez vagy mértékletessége, vagy félénksége miatt nem fogadta el azt. Előre látta, hogy Salamont, ha kirekesztetnék, Henrik császár fegyveres erővel is segítné: ami igen káros és veszedelmes lenne a nemzetnek. Azokhoz sem bízott Geiza, kiket édesatyja kegyessége által iparkodott embereivé tenni. Változók az emberi szívek a velek tett jók emlékezetét az új jótétemények reménysége könnyen foganatlanná teszi. Ezen kétséges dologban tehát, tanakodván a főurakkal, hírül adta Henriknek, hogy ő Salamont királyának ismeri; de legyen reá, s Lászlóra, Lambertre is, testvérire, méltó tekintet: tőlök a király szeretetért szeretetet, jóvoltért hív szolgálatot bízvást várhat. Így „Henrik sereggel jövén Magyarországba Salamont atyjának királyi székébe visszatette; és minekutánna neki adta feleségül húgát (Zsófit), s elhárította mindazt, ami a királynak gyanúságot okozhatott volna, vagy az országnak állapatját megronthatta volna, békével visszament.”*

Henrik elmente után hamar felbomlott az egyesség. Salamon, ifjú király, gyermeki eszű, Vid pedig, tanácsosa, gonosz szívű volt: „Mi jót várhatsz, monda, azoktól, kiknek atyjok trónusodtól megfosztott? Hiszed-e, hogy Geiza hív leszen hozzád, ha Magyarországnak harmad részét neki engeded? Bélát is ez tette hatalmassá ellened.” Az udvari emberek ravaszságit nem ismerő király elhitte Vid szavait, és amit alku szerént igért, megtagadta a hercegeknek. Ezek Boleszláv lengyel királyhoz, ki velek unokagyermek vala, folyamodtak. Alig ért ide seregével 1064. sokan a magyarok közül zászlója alá siettenek. Salamon ijedtében Mosony várába vette magát: azonban a püspökök kérték Béla fiait, hogy tennék le fegyvereiket, és ne förtőztetnék meg magokat nemzeti vérontással. Amit Boleszláv is javallott. Desiderius győri püspök vala a fő békéltető januárius 26-dikán: azután Pécsre menének, és ott húsvétkor Geiza saját kezével tette fel a koronát Salamon fejére.*

Jobb szándékuak voltak a hercegek, mint Salamon, vagy az ő tanácsosi. Ezt az idő megmutatta. Amíg köztök fenntarta – hét, nyolc esztendeig – az egyesség, mind a királynak, mind a nemzetnek dolga jól ment. Hadaikban, melyeket nem csak édes övéikért, hanem idegenekért is viselének, kedvező szerencsét tapasztaltak. Horvátországból, Zvonimir bánnak kérésére, dicsőségesen kiverték a pusztító karentánusokxat 1070. Itthon a cseheket, kik Trencsinig jövének rablani, bosszulták meg. Veszedelmesb harcot harcoltak a kúnokkal. Ezek Erdélyen keresztül, a Meszes nevű járáson, Magyarországra ütöttek, melyben számtalan embert és morhát öszvegyüjtvén Moldvába visszaindulának.* Salamon maga mellé vevén Geizát s Lászlót, oly szerencsésen ért Erdélybe Dobokához (arra megyen vala a kártékony csoport), hogy Oslu kún vezér csak akkor venné észre, midőn távúlról némely magyar katonák ötlöttek szemébe, kiket, mint ellentállásra elégteleneket, kinevetett. De amint meglátta a nagyobbszámú magyarságot, rendbe szedte népét. A közel lévő hegyen, melyet elfoglala, sokáig erősen védelmezte magát, mint záport szórván a tollas nyilakat. Salamon első küszködött fel a meredek hegyre: azután Geiza s László, amerre készebben vezethették vitézeiket. Remény verekedés után, odahagyván minden prédáját, megszaladt az ellenség: ami neki még veszedelmesb volt. E csatában Salamon merészségét, Geiza okosságát, László vitézségét igen kimutatta.

Rövid nyugodalom után (két esztendeig tarta) új háború támadott, mely, ha következéseit nézzük, igen szomorú volt a nemzetnek. Okot adtak reá a besszusokx, tót nemzet, Bolgáriának lakosai, kik Belgrádnál általjövén a Száván, kegyetlenül pusztítottak s ragadoztak mindenütt 1072. Nicetás, görög hadnagy, kire Dukas Mihály (császár 1071-1078), bízta volt Belgrádot, gyanúságba esett, mint ha egyet értett volna a latrokkal, mivel őket nem gátlá meg. A király fegyverrel indult ellene. Geiza herceg, Vid bácsix, János soproni ispánok, s többek valának vele. Nagy bajjal kelének által a Száván, mert a görögök s bolgárok tüzet fecskendeztek reájok. Minekutánna hajóink száma az ellenrészt megnyomta, s katonáink a túlsó partra állhattak, ostromlani kezdék a várast s törni; két hónapnál tovább dolgoztak hiába. elvégrex valamely magyar asszony, ki abban mint fogoly szolgála, házat gyújtván alkalmatosságot adott katonáinknak a berohanásra, és ami még épségben s életben maradott, elfoglalására. Nicetás, a vár erősségében nem bízván, megadta magát azon kinyilatkoztatása mellett, hogy a hercegnek, nem a királynak akarna rabja lenni.

Sok arany, ezüst, gyöngy, szóval: megböcsülhetetlen kincs került a győzedelmes sereg kezébe. Turóczi krónikája szerént egy magyar sem volt ottan, aki meg nem gazdagúlt volna. A kincs, mivel Vid tanácslásából, amint mondatik, nem igazságosan osztatott el, Salamon és Geiza között viszálkodást okozott. Nemsokára Mihály császár értvén, mely kegyesen bánt volna Geiza a görög foglyokkal (mind szabadon és sarc nélkül bocsátotta haza), követei által szépen megköszönte neki emberségét. Ekkor némely gonoszok, kiket az irígység lelke megszálla, arra ösztönzék Salamont, hogy a hercegeket, ha méltósága kedves volna előtte, azonnal vesztené el. Mindazáltal az ifjú királynak szíve, akármi okból, mostanság tántoríthatatlan maradott.*

Haza kísérvén Salamont Vid, nem szünék ingerleni Geiza s László ellen. Előhozá, hogy minap a lengyelekkel, most a görögökkel kötött barátsága a hercegnek nem egyebet jelentene, hanem a királyságra való vágyódást; el kellene tehát venni tőle harmad részét az országnak, ami által ereje s hatalma megfogyna. Gyakran mondá: „valamint két éles kard azonegy hüvelyben meg nem fér, úgy ti egy országban.” így felejteté el az ártatlan királlyal azon érdemeket, melyeket eddig tevének neki a hercegek. Mindakettőt magához hivatá 1073. bizonyos ürügy alatt; de csak Geiza jelent meg, mert veszedelmet sajdítván öccsével öszvebeszélt volt. Salamon Geizát, noha a gonoszoktól sürgetetnék elvesztésére, nem bántotta. Ami megént jó szívének jele; mert úgy vélem, László maga elégtelen lett volna a bosszúállásra. Tudva vagyon: A herceg hazatérvén Lászlót az oroszokhoz, Lambertet a lengyelekhez küldötte segédért. Itthon maga szedett katonát, kinek hazafiúi vérben kellett volna gázolnia. Salamon pedig, vagy inkább tanácsosi, Németországból kértenek fegyverest. Míg László és Lambert oda járának, reá üthetett volna Salamon Geizára, amint neki javaslák tanácsosi; de ő irtózott a hadtól, mely, ha belső, leggonoszabb.

A békesség, melyet némely jólelkű papi s világi urak, közbenjárván, szerzének Esztergom mellett a Duna szigetében, nem lehetett nyomosx. Vid, és mások, Salamonnak annyi kisértetek által fárasztatott szivét újra kezdették ostromlani: „Uram, tudd meg: László Orosz-, Lambert Lengyelországba ment seregért. Már sokszor tanácsul adtuk neked, és adjuk: most menjünk Geiza ellen, ki Ingvárban vadász, éjjel rohanjunk reá, fogjuk meg, és vájjuk ki szemeit. Majd ezt hallván László és Lambert nem mernek ellenkezni s bejőni az országba: ezt annál inkább megteheted, mivel az ő tanácsosi is hívek hozzád: add nekem a hercegséget, és megtartod koronádat.” így beszélt Vid. Salamon másnapra halasztotta a válaszadást. Találkozott olyan istenfélő, ki ezt a szörnyűséget megjelentette Geizának. Hamis tanácsosi Petrud, Zonuk és Bikas tettetvén magokat bátoríták, és kérék, hogy ne hinne a beszédnek; de ő vigyázott. Az ellene törő szándék óránként nagyobb világosságra jött. Lászlót tehát, ki üresen tére meg, Ottó sógorához küldötte Morvába. Az alatt egészen kiütött a gonosz; amit látván, hamar gyüjtött népét négy részre osztotta. Salamonnak harminc csoportból álló hada vala, ezenkívül az árulók. Tiszántúl a kemei mezőn verekedett a két, vérséggel egy, de harccal magában megszakadott tábor. Az árulók, kiket igéretek s ajándékok édesítettek Salamonnak részére, felemelvén paizsokat (ez volt jele az általmenésnek) a király katonáihoz vágtatának, de akik őket, mivel vagy nem tudták a jelt, vagy a viadal hevenyében elfelejtették, csaknem egy lábig mind leölték 1074. februárius 26-dikán.

Geiza a szerencsétlen ütközet után Vác felé sietett. Salamon Rákos mezején állapodott meg. Ernyei, nemes lelkű tanácsosa, szánakodván a haza állapotján, nem szűnt neki ajánlani a békességet: „Szállana magában, meggondolván, hogy a had kimenetele bizonytalan; de erősb fegyvere által is csak a hazafiakat fogyasztaná, s hogy a győzedelemnek dicsőségét el nem érhetné.” Vid pedig: „Élni kell, úgy monda, az alkalmatossággal: ami segitsége jött az ellenrésznek, az ki sem pihente még magát utazásából: a többin félelem vagyon.” Nem jutott eszébe a tanácsosnak: A hadakozásban gyakran megtörténik, hogy aki kezében vélte lenni a győzedelmet s prédát, a levert ellenségtől meggyőzetik s fosztatik koszorújától. Magyoród és a Duna között csapott öszve nagy dühösséggel a két tábor. Vid, a hadnak gyúlasztója, sok vitézivel egyetemben elesett, úgy Ernyei a békességnek fia. Salamon Szigetfőnél kevesed magával a Dunán általkelt, s egyenesen Mosonyban lévő feleségéhez s anyjához, gyászas postája az ütközetnek, szaladott. Siralom borította el nem csak a királyi udvart, hanem az országot is. Sok özvegy és árva maradott. Nagyobb részint hazafiak valának, kik a hazafiakon halálos döféseket tettek. Így vesztette el Salamon királyságát, melyet ezután hiába iparkodott visszanyerni.




Hátra Kezdőlap Előre