1211. Berthold érsek bizakodván Andrásban hasonló akara lenni az esztergomi érsekhez. A koronázást illető just, mely most hasznosb vala, mint régenten, keresé. Ez a dolog III. Bélától fogva sok bajt okozott a hatalmával élni nem tudó felségnek, és nemzetnek. Napról napra nagyobb gyűlölségbe esett mind András, mind Gertrudis, mind Berthold, nem csak a világiak, hanem az egyháziak előtt is. Az új és nagyravágyó ember ellen sok beszédek hallattak, melyeket hogy András lecsendesítne, Bertholdtól a bánságot elvette; de az helyett erdélyi vajdaságot, bácsix s bodrogi ispányságot adott neki 1212. Ezek a fényes és használatos tisztségek, melyeket eddig többen szoktak viselni, még inkább gyúlaszták a pártolkodókat, és bosszúállásra ingerlék. […]
Andrást csendes veszteglésében megkérte a sz. mártoni apát* hogy erősítné meg az első királytól adatott levelét és jussait a klastromnak. Már sok királyok által megerősíttetett, és csak így látszott győzedelmesnek az emberi makacsság-e, vagy eszesség ellen. Azonban Berthold kalocsai érsekre, ki minap bán, most vajda, bácsix s bodrogi ispány vala, szélvész ütött. Magát, papjait, monakhusit irgalom nélkül verték, károsították. Ez történt 1213-dikban, amint Innocentius leveléből kitetszik, mely Lateránumban 1214-dikben, januárius 6-dikán költ: „Az esztergomi érseknek, és minden püspököknek Magyarországban. Igen gonoszok azok, kik az úr krisztusit, az eklézsia elöljáróit merik bántani. Mert értettük, hogy némely magyarok oly nagy dühösségre fakadtak, hogy egyéb szörnyűségek között, melyeket elkövettenek, tisztelendő atyánkfiára, kalocsai érsekre merték vetni gonoszúl kezeiket és vakmerőül kegyetlenkedének a nyájan, kik nem féltek megtámadni a pásztort, annak clericusit, és monakhusit verték, károsították, és más böcstelenségekkel illették. Akarván tehát azon szentségtörőket megszégyenítni e világon, ha talám észre térnek, hogy el ne vesszenek a jövendőben, neked atyafi, apostoli írásunk által parancsoljuk, hogy, ha úgy vagyon, őket minden vasár és ünnepnapokon harangszók és gyertyavilágok között, megyéitekben mint excommunicálxtokat nyilván hirdessétek ki, és hogy mindenek kerüljék el őket.” Lengyelországba hasonló módon írt azon egynap, hogy, ha talám oda szaladnának, ne venné be őket senki.
A szentségtörők, minekelőtte a pápa parancsolata szerént lehetett volna ellenek harangozni, s gyertyákat gyújtani, mivel Lengyelországba sem sietének; mert kitől tarthatának itthon? Gertrudist, ki Bélát, Kálmánt, Andrást, és boldog Erzsébetet szülte, támadták s ölték meg. Turóczinál imez oka vagyon e szörnyűségnek: „Ó fájdalom! kétség kívül az emberi nemzet ellenségének sugallásából, Bánknak, nagyságos férfinak feleségét, vendégül nála lévő egyik testvérének erővel általadta meggyaláztatásra.” Újabb íróink röviden és könnyen láttatnak erre mondani: Gertrudis igen ájtatos asszony volt; e gonoszságot hamisan fogják rá krónikáink. Úgy Ekbert püspököt és Bertholdot készek mentegetni; mert amaz visszatetetett püspökségébe, ímez pedig Aquileaxi patriarkhaságot nyert (1218). Az eklézsia pedig, mond Pray, efféle dologban igen szokott vigyázni, és kinek-kinek életét kemény vizsgálat alá veszi előbb. Turóczi előadása még áll: Ő azt írta, hogy Gertrudist ördög kísértetxte, tudniillik mint más jámborokat; és így nem sértette meg böcsületét a királynénak, de az istentelen cselekedetet meggyűlöltette, és azon gyilkosokat megutáltatta. – Ekbertről, tavali levelében, melyet Andráshoz útasított Innocentius, így írt: „Noha a bambergi püspök sokban megbotlott; mi mindazáltal a te kérésedre az igazságos keménységet mérsékelvén meghagytuk tisztelendő atyánkfiának a moguntiai érseknek, hogy pört ellene ne indítson, hanem vizsgálja meg tettét igazán, és híven felírván küldje hozzánk. Nem feledkezünk meg könyörgésidről, csak hogy ő maga a közbenjárónak szivességét, és az esedezésnek hathatósságát excessusxi+ által meg ne akadályozza.” Úgy látszik, mond Katona, hogy nem csak részt vett az öszveesküvésben Filep császár ellen, hanem más vétkekben is; mivel írta a pápa: „excessibus.” Már mondtam: visszanyerte ugyan megyéjét, de megént kivettetett abból; és, hogy Fridrik császár végre azért bízta reá Ausztriát, mert bátor és katonának termett ember volt. Ámbár ezek így legyenek, még sem lehet rákennünk ezt a gonoszságot, melyet nem ugyan Turóczi, hanem két más idegen krónika szerént, Ekbert, és pedig Gertrudisnak tudtával, cselekedett volna. Ellenben, két más idegen historia, Bertholdot, ugyan a királynénak egyetértéséből, nevezte vétkesnek.* Turóczi a gyilkos nevét kimondotta, a paráznáét elhallgatta; talám nem dicséret nélkül.
Turóczi szerént a királynénak megöletése miatt egész Magyarországban zengett a siralomnak jajszava, és a Bánknak minden nemzetségében nagy és szörnyű vérontás következett. Ez, ha történt, nem András alatt történt; aki most fájdalmának enyhítésére, és kedvesének mind emlékezetére, mind lelkéért, Boleszláv váci püspök által tett fundátiót, a leleszi premonstratensis prépostságot, melynek templomában Gertrudisnak egy része* tetetett, nem csak megerősítette, hanem meg is bővítette 1214-dikben, országlásának kilencedikében. Ebből megmutatta nagy érdemű Katona, hogy a gyilkosság május előtt történt legyen. […]
Sok tengeri hajókat öszvevásárolván a király Ancona, Jadrax, Velence s egyéb várasoktól a spalátumi révekből september elején kiindult. Akik a számtalan keresztesek közül nem mehetének el, vagy haza fordúltak, vagy helyben maradván alkalmasb üdőre várakoztak. Úgy rendelte volt Honorius, hogy Cyprus szigetében gyülekeznének öszve tanakodás végett, András magyar király, Leopold ausztriai herceg, a jeruzsálemi patriarka, és király, a templaristákx mesterei, maga a pápa, vagy képviselője. Ezen szigetből Akonba vagy Ptolomaisba hajóztak, hol szárazra lépvén felvidámították a palaestinai keresztényeket. Novemberben fogtak hozzá a táborozáshoz, amint ezt Oliveriusx, ki jelen vala, leírta. Szefad, török fejedelem Egyiptomból nem mozdult ki; Korád pedig az ő fia kerülte az ütközetet, okosan engedvén a kereszténység hevének. Szüntelen bellebb jutának Palaestinába. A Gelboe magas hegyein általkelvén Betszaida várasához értenek; az ellenség szaladott előttök, és „a földet oda hagyta, hogy azt a Krisztus katonái pusztítanák.” Elfáradván a pusztításban sz. Márton-nap előtt megförödtek a Jordánban, és eleséget találván ottan, két napig nyugodtak. Azután a Galileai tenger mellett sátorozván, meglátogaták azon helyeket, melyeken az emberekkel hajdan járt, kelt, társalkodott a szelíd Jézus, kinek példáját követni, vajha! eszekbe jutott volna; nagyobb örömmel tértek volna meg Akon várasába, amelyből elindultanak.
Eddig, historikusink közül ki azt írta: „Olvadozott Andrásnak szíve örömében;” ki azt: „Andrásnak dicséretes híre neve napkeletet és nyúgotot betöltötte, mert sok lakhelyeiktől megfosztotta a pogányokat;” ki azt: „kétszer, háromszor megütközött Szefaddal, és győzedelmeskedvén egynehány várt kiostromlott.” Carnotx Vilhelm pedig, templáristák mestere, imígy írta meg Honoriusnak az eddig történt dolgokat, és Palaestinában a keresztes sereg állapatját, a többi között: „Számtalan keresztes nép, Németországból és másunnan jött öszve Akonnál. Szefad pedig, nagy szultán, Babylon földén maradván semmit nem bízik vala magában. Mert tart vala András magyar királytól, és Ausztria s Meránia hercegeitől, kik nagy számmal, papokkal és világiakkal Akonhoz érkeztek. Tartott Szefad a frisonokxtól is, kikről az a hír vala, hogy oda közelítnek. Korád pedig az ő fia csak a széleken járkált eddig. Még azt is tudtodra adjuk: nem emlékezünk olyan üdőre, melyben gyengébb állapatban volt volna a pogányság, mint most, akit vajha napról napra rosszabba esni engedjen a mindenható atya… Nálunk igen szűk és drága a gabona s árpa, s minden élelem … Ezen esztendőben igen csekély volt az aratás. Mind azt vártuk, hogy az áttengeri részekről hozatik gabona, de legkevesebb hozatott… Más baj is van itt: tudniillik semmi eladni való lovakat nem találhatni. Azért adjátok tanácsul az ide jövő kereszteseknek, hogy jó készülettel legyenek: itt sem tanácscsal, sem értékkel nem lehet rajtok segítni. Végre minekelőtte ide jött volna a magyar király és az ausztriai herceg, mi, a pátriárka úr, és a király, a jövevények, az ispitálos fráterekx és mi, Syriába akartunk menni, hadakozni Korád ellen, ha megvárna. Minekutána pedig ide jöttek, mindnyájan abban egyeztünk meg, hogy a tengeren Egyiptomba mennénk megszállani Damiátát, hogy így bátorságosb útat készítnénk a jeruzsálemi sz. földre. Intessenek meg tehát szorgosan minden jövő keresztesek, hogy magokkal mennél több eleséget és lovakat lehet, hozzanak.”
Két bizonyságnak, úgymint Oliveriusxnak és Carnotxnak lehet hinni. Amaz ugyan világosan kiírta, hogy „a Krisztus katonái pusztították az ellenségtől oda hagyatott földeket, hogy a Jordánban förödtek, s több effélét.” December harmadikán a Tábor hegyén álló hetvenkét tornyú nagy és erős várt, melynek védelmire két ezer fegyverest rendele Korád, vették körül a keresztesek. Első tekintetre azt gondolák, mond Oliveriusx, hogy „nem lehetne felhágni a hegyre; de valamely kicsiny szerecsen hírül adta nekik, hogy az lehetséges, és a vár sem győzhetetlen.” Neki esnek tehát, és a jeruzsálemi patriarka után, ki keresztet viszen vala, a hegy derekára értek. Elejekbe rohantak a pogányok, de János, jeruzsálemi király levágván a vezért, visszaszalasztotta őket. Más oldalról András és Leopold szorongatta. Azonban János a hegyről lejővén beszédbe ered a cyprusi királlyal; majd trombitát fújat, és másuvá viszi seregét. Erre vége szakadt az ostromlásnak.
Ezután előhozza Oliveriusx a sok károkat, melyeket a tolvajok és kemény tél miatt kellett szenvedniek, jelesben karácson napjaiban sok szegényeket és barmokot megemésztett a hideg. elvégrex négyfelé oszlott az úrnak serege. Magyarország királya, és Cyprusé Tripolisba ment. András, ki már sok gonosz híreket hallott országából, amint leveléből olvasni fogjuk, haza készült. Amit a patriárka értvén, hozzája ment, és hogy maradna meg, kérte, mert eltávozása a keresztes seregeknek rossz például szolgálna, a napkeleti eklézsiának pedig bút s keserűséget okozna. Minekutána szép szóval nem vehette megmaradásra, excommunicálxta: a király vagy megvetette, vagy nem érzette a buta mennykövezést; majd egy másikra eljajdul a római hatalomnak fáradhatatlan öregbítője! A jeruzsálemi ispitálos fráterekx jószágit is megöregbítette; mert nálok ezúttal gyakran lévén, tisztességesen tartatott; ötszáz ezüst márkát rendelt örökre a jövedelmekből; neki adta a királyi kanászoknak azon földét, mely Dráva és Chergon között volt: magát pedig beíratta a fráterek közé.* […]
Sokan azok közül, kik a királyt magok költségén a hosszú és nehéz útra kísérék, üresen jövén meg, nyomorúságnál egyebet szűk tűzhelyek körül nem láthattak. A nemes rend hív szolgálatiért ha jutalmat várt – és várhatta azt, mert ő volt minden üdőkben a hazának védője, fenntartója – a király fordúltúl már kiosztván kincseit, a közjónak sérelme nélkül nem adhatott neki. Ilyen adakozásról látszik szólani András: „Némely főembereinknek tanácslásokból földünknek állapatját, mely a régi királyok által épségben megtartatott, elváltoztatván, a várakat, megyéket, földeket, és ezen gazdag országnak egyéb jövedelmit, báróinkra s katonáinkra örökségül kiosztottuk.” Nagyon hibáztak, kik ezt adták neki tanácsul; mivel meggyengült a királyi hatalomnak ereje: nagyon hibáztak, mondom, akár gyáva tudatlanságból, akár gonosz szándékból; mert e töredékből többet nem vehetek ki.* […]
Maga András az esztergomi eklézsiának némely földeket ajándékozott Erdélyben; Horvátországban pedig Pontius templáristának, ki a jeruzsálemi utazásban sokat fáradott érette. – De többet fáradtak és izzadtak ezen esztendőben azon magyarok, kiket Galiciába küldött, hogy Kálmán fiát megerősítnék a tartománynak birtokában, amelyből taval kiűzetett. Nem csak sok nemesek verettek le, és fogattak meg Miciszláv herceg által; hanem Kálmán, és felesége is Salomea fogságba esett. […]
András, kitől itt a többi között tizedek kivántatnak, a zágrábi eklézsiát jól megajándékozta ezen esztendőben, „saját földeinkkel, t.i. a zágrábi vár földeivel” úgymond. Erről szóló leveléből látszik, hogy Palaestinából visszajötte után kétszáz márkát kért volt kölcsön Ochuz bántól. Ilyen szegénységében sem szűnt meg alamizsnálkodni. A telhetetlenség nem kímélte, – nem tudta megkímélni – őtet. Nem csuda, hogy Kálmán fiának segédére nem lehetett az erőtelen. Most imez alkura lépett: „Kálmán és felesége kieresztetik az őrizetből, de András, a királynak kisebb fia vegye el Miciszláv leányát, mihelyt ezek gyermeki esztendeikből kikelnek; Miciszláv, mint híve a magyar királynak tartsa Galiciát három esztendeig, azután adja által Kálmánnak.” Egyéb módon nem szabadíthatta ki. Ezt András esküvéssel erősítette meg; de alig nyervén vissza fiát, Honoriustól feloldoztatást kért, mivel kénytelenségből eskütte, hogy Galiciát András fiának engedné; a pápa törvénytelennek mondta az esküvést: a házasságot sem engedte meg, mivel, úgymond, míg a gyermekek, Andrásnak fia, és Miciszlávnak leánya, arra valók lesznek, másképpen lehet rajtad segítni.
Béla öregbik fia több gondot adott neki: aki mint már koronás és házas nem csak nagy udvart tarta, hanem teljes hatalommal is akara országlani. Az ország két egymásra törekedő részből kezde állani. A hatalmasbak közül kiki urának nevében garázdálkodék. Gyakran fegyverre kapván készülének a hazafiak a hazafiakra átkozott példával. A nemes rend jussait kivánta vissza; a köznép az őtet zaklató izmaelita és zsidó ellen kért segédet. E veszedelmes környülállásokban némely jó lelkűeknek javaslásából országgyűlést hirdetett, és tartott András. Imhol az abban hozatott Végzés, mely a királytól arany pecséttel megerősíttetett: vajha meg is tartatott volna!
A szent Háromságnak és oszolhatatlan egységnek nevében. András I.K.M.D.H.R.S.G. és L+ örökös királya. Mivel azon szabadság, melyet sz. István király szerzett volt országunkban mind a nemeseknek, mind egyebeknek némely királyok hatalma által, kik néha magok haragjáról bosszút állának, néha hallgatának a gonosz embereknek tanácsira, vagy kik az ő tulajdon hasznokat keresék, igen sokban megkárosodott: a mi nemeseink Felségünknek, és az előttünk való királyoknak sokszor könyörgöttek és esedeztek országunknak megjobbítása végett.
Mi tehát az ő kéréseknek mindenben eleget tenni akarván, amint tartozunk, leginkább, mivel mi közöttünk és őközöttök ezen üdőben már többször nem kicsid keserűségek támadtak, amit, hogy a királyi méltóság teljesben tartassék, illik eltávoztatni (mert ez senki által jobban nem eshetik meg, mint ő általok): mind ő nekik, mind egyéb embereknek országunkban a sz. Istvántól adatott szabadságot megengedjük: és más egyebeket országunk állapatjának megjobbítására tartozandókat hasznosan rendelünk e módon:
1. Rendeljük hogy minden esztendőnként a sz. király napját, hacsak valami nagyon nehéz foglalatosság, vagy betegség meg nem tiltand, Székes Fejérváratt tartozzunk ülleni. És, ha mi jelen nem lehetünk, a nádorispány kétség nélkül ott leszen érettünk, és mi képünkben meghallgatja az ügyeket. És minden nemesek, kik jelen akarnak lenni, szabadon oda gyülekezzenek.
2. Akarjuk azt is, hogy se mi általunk, se utánunk való királyok által, valami üdőben, meg ne fogassanak, vagy nyomoríttassanak a nemesek valamely hatalmasnak kedvéért, hanemha először idéztetnek, és a törvények rende szerént bűnösöknek találtatnak.
3. Ismét: Semmi adót, sem szabados pénzeket nem szedetünk a nemesek jószágáról. Sem házaikban, sem faluikban meg nem szállunk, hanemha hivatalosak leszünk. Az egyháznak népére sem vetünk teljességgel semmi adót.
4. Ha valamely nemes fi nélkül meghalálozik; negyed részét birtokának nyerje el leánya: a többivel azt tegye, amit akar. És, ha testamentom nélkül történik halála, a közelebb való atyjafiára szálljon jószága. És, ha teljességgel semmi nemzetsége nincsen, a királyra szálljon.
5. A vármegyék ispányi ne itéljék a nemesek jószágán lakókat, hanemha pénz és tized dolgában. A várnagyok mást senkit se, hanem csak a megyéjekbéli népet. Az orvokat és latrokat a királyi bilochusxok, de az ispánynak lábainál.
6. Ismét: Azoknak, kik egy valakire öszveesküttek, ne legyen szabad, mint szoktak, lopókat nevezni.
7. Ha a király országon kívül sereget akar vinni, a nemesek ne legyenek kötelesek vele menni, hanemha az ő pénzéért. És; a visszajövet után hadi itélet alá ne engedje őket vetetni. Ellenben pedig, ha ellenség jövend az országra, tartozzanak mindnyájan a nemesek menni. Ismét: ha országunkon kívül akarunk vinni sereget, és a sereggel menendünk, mind azok, kiknek megyéjek vagyon, pénzünkért tartozzanak velünk menni.
8. A Nádorispány minden embereit országunknak különbség nélkül itélje. De a nemesek pörét, mely fejek és jószágok veszedelmében jár, a királynak tudta nélkül el ne végezhesse. Több vicebírókat pedig egynél ne tarthasson udvarában.
9. A mi udvarbírónk, míg udvarunkban vagyon, mindeneket megitélhessen, és az udvarban elkezdett pört mindenütt elvégezhesse.
10. Amely jobbágynak tisztlétében halála történik a hadban, annak fia, vagy testvére illendő tisztséggel ajándékoztassék meg. És, ha nemes azonképpen haland el, annak fia, mint a királynak fog tetszeni, ajándékoztassék meg.
11. Ha idegenek, tudniillik jó emberek, jőnek az országba, tisztségbe az országnak tanácsa nélkül ne tetessenek.*
12. Feleségeik az elhaló, vagy halálra kárhoztatott vagy bajvívásban és akármi módon elvesző nemeseknek, ne fosztassanak meg jegyruhájoktól.
13. A jobbágyok úgy járjanak a király udvarába, vagy akárhová mennek, hogy a szegényeket ne nyomorgassák, ne fosszák.
14. Ismét: Ha valamely ispány nem oly tisztességesen viseli magát, mint az ő megyéjéhez illik, vagy vára népeit nyomorgatja; ez rá bizonyodván, az egész ország előtt méltóságától szégyenére fosztassék meg, és amit gonoszul elvett, adja vissza.
15. A király lovászi, peczéri, kaszási, ne merjenek szállani a nemesek faluira.
16. Egész vármegyéket, vagy akármely tisztségeket örökbe nem adunk.
17. Haki igaz szolgálatja által jószágot nyerend, attól soha meg ne fosztassék.
18. Ismét: a nemesek engedelmet nyervén tőlünk, szabadon mehetnek fiúnkhoz, úgymint nagyobbtól kisebbhez, és azért jószágaikban meg ne károsíttassanak. Azt, ki fiúnk előtt igaz törvény szerént vesztett, Mi előnkbe nem bocsátjuk, sem azon pört, mely őelőtte kezdetett, míg ugyanott vége nem szakad: ellenben, a fiúnk sem.
19. A váraknak jobbágyi tartassanak a sz. Istvántól szereztetett szabadság szerént. Hasonlóképpen a hospesek is, akármi nemzetbeliek, az eleinten nekik engedtetett szabadság szerént, tartassanak*
20. A tizedek ezüstön ne váltassanak meg, hanem mint a föld terem, bor, vagy gabona, fizettessék. És, ha a püspökök ellenmondanak, nem segítünk nekik.
21. A püspökök tizedeket a mi lovainknak ne adjanak a nemeseknek jószágiról: se a királyi praediumokba tizedeiket azonok emberei ne tartozzanak behordani.
22. Ismét: A nemesek erdeire, vagy rétire, ha ők azt ellenzik, a mi disznaink ne hajtassanak.
23. Ismét: a mi új pénzünk esztendeig tartson húsvéttől fogva húsvétig. És a pénz olyan legyen, amilyen volt Béla királynak üdejében.
24. Pénzverő kamaraispányok, sótisztek, vámosok, országunk nemesei legyenek: izmaeliták és zsidók ne lehessenek.*
25. Ismét: Só az országnak közepén ne tartassék, hanem csak Szabolcson, Regeczben*, és a végekben.
26. Ismét: Jószágok országon kivül ne adassanak. Ha valamelyek már oda engedtettek vagy eladattak, az ország népének megváltásra adassanak vissza.
27. A marturinák, amint Kálmán király alatt szokásba jött, fizettessenek.*
28. Azt, ki a törvénynek rende szerént itéltetett meg, senki a hatalmasok közül ne oltalmazhassa.
29. Az ispányok megyéjeknek jusával érjék be; a többi jövedelmek, melyek a királyhoz tartoznak, tudnillik, csebrek, vámok, ökrök és a váraknak két részi a királyé legyenek.
30. Ismét: Ezen négy jobbágyat kivevén, tudniillik a nádorispányt, bánt, a királynak és királynénak ispányit, senki két méltóságot ne bírjon.
31. És, hogy ez a mi engedelmünk, és rendelésünk mind most, mind ennekutána örökké fennmaradjon, és hatható legyen, hét egymáshoz hasonló levélben irattuk, és arany pecsétünkkel megerősítettük, úgy hogy egy pár küldessék pápa úrnak és ő irassa jegyzőkönyvébe; második legyen az ispitálban, harmadik a templom mellett,+ negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalanxban, hatodik a kalocsaiban, hetedik a palatinusnál, ki idő szerént leend, tartassék, úgy hogy ez írás mindenkor szemei előtt lévén, se maga ne tévelyegjen a fellebb irottakban, se királyt, se nemeseket, vagy másokat ne engedjen tévelygeni; hogy ők is örüljenek szabadságoknak, és azért mihozzánk s utánunk élő királyaikhoz legyenek hívek mindenkor, és a királyi koronától az illendő szolgálatok ne tagadtassanak meg. Hogyha pedig mi ezen rendelésünk ellen cselekedendünk, vagy valaki a következő királyok közül ellene járni akarand; ezen levelünknek erejével mind a püspökök, mind más jobbak, s az ország nemesi, mindnyájan és egyenként, mostaniak és utóbbiak, hívtelenségnek vétke nélkül nekünk s következőinknek szabadon ellenünk állhatnak s ellenünk mondhatnak örökre. Adatott Kletusnak udvarunk cancellariusának, egri prépostnak keze által. A megtestesült igének utána ezer kétszáz huszonkét esztendőben. Ven. János esztergomi érsek; Rev. Ugrin kalocsai érsek; Desiderius csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bricci váci, Vincze nyitrai püspökök létekkor, országlásunknak tizenhetedesztendejében.
A papságnak részére különös rendelést tett András ezen esztendőben. – Haki világi bíró eleibe idéz valamely clericust, azonnal elveszti pörét. Senki mihelyt papságra adta magát, szabad denáriusokat, vagy akármi adót a fiscusnak ne tartozzék fizetni; és ha a szedő merészel kérni, vagy rájok száll, mint lopó s ragadó rútul kergettessék el. Ily gyalázat érje a legelső tekintetűx bárót is, ha olyast merészlend cselekedni. Senkit az udvarnokok közül és a királyi szolgálatból papságra fel ne vegyen egy praelátus is. – Ez alá világi tisztségekben lévők is írták, vagy inkább iratták neveiket; mert amaz alatt csak püspökök látszanak: iratták, mondom, minthogy talám egy világi sem tudott egyebet keresztvonásnál. Vallyón? micsoda vigasztalással tértek haza, minekutána a gyűlésben deákul felolvastatott előttök a Végzés, melyről arany pecsét függött! […]
Honorius után IX. Gergely, 1227. mart. 20-dikán, nyervén pápaságot, hasonló módon buzdított mindeneket a szent hadra. András, mivel gondolá, hogy minap eleget tett fogadásának, vagy pedig látá, hogy semmi része országának nincsen békességes állapatban, itthon maradott. Mire jutott volna hazánk, ha megént odament volna, hol semmi dolga nem volt? Ellenben Lajos, Erzsébetnek, András leányának férje „a messze tartományba, édes anyjának, s feleségének forró könnyhullási között elindult. Késéri vala igen elbúsúlt szívvel a leghívebb asszony a szeretetre legméltóbb férfit Thuringia határin túl, akit, oh fájdalom! többé nem látand.” Alig kezdett hajózni a gyenge fejedelem, megbetegedett s elhalt. Ezt a szomorú esetet, hogy készebb lélekkel venné s tűrné Erzsébet, Zsófi az ő napax vigyázva jelenté meg neki imígyen: „Tartsd erősen magadat, kedves leányom, ne is ijedj el azon, ami férjeden, az én fiamon történt. Isten úgy akarta.” Ha fogságba esett (Így értette Erzsébet), kiszabadúlhat isten, és a hozzánk jó emberek által. „Nem, mond a keserves anya; mert meghalt.” Erre öszvecsapván kezeit felkiálta: Meghalt Ő: meghalt tehát nekem is e világ, és minden öröm. Sűrű zokogási között tántorogván a palotában, nem lelt helyet fájdalmának enyhítésére: a falhoz borulván keservesen sírt. Jelen voltak kisded árvái is; mert hol, hanemha anyjok körül kellett lenniek? Nem sokára Henrik, Lajosnak testvére, mindent elfoglalván, irgalmatlanúl kiűzte Erzsébetet a palotából. Nagy szegénységében és nyomorúságában, melyben egynehány esztendeig élt, vigasztalása a religyió vala, mely az ártatlan szenvedőket győzedelmesekké teszi, hogy megkoronázhassa. […]
Azonban a gazdag országnak szegény királya november közepén kimúlt 1235-dikben. […]