Vladiszlávon és Alberten kivül ímezek kérték a magyar koronát: Maximilián; Ferdinánd, neápoli király; János herceg. […] (Hézag)
1497 Csehországban is nagy rendetlenség vala. A gonosz emberek annál vakmerőbben ragadoztak, gyilkoskodtak, mennél kevesebbet tartottak a királytól […] Kérték ugyan a királyt, hogy jőne hozzájok; ők készek minden költségeket kifizetni, az egyházi jószágokat, melyeket elfoglaltak, visszaadni. Hajlott Vladiszláv a sok hívásokra s igéretekre: a legfényesebb pompával ment Prágába. […]
Vladiszláv, kinek, amint maga írta, igen fontos dolgai akadtak, sz. Mihály napra nem szállott táborba, de azután sem: Bajazet pedig a mi titkos készületeinket értvén, Bosniába sok rabló morlákokxat s fegyveres parasztokat küldött, akik Jajcza várát megszállották és szorongatták. Az ifjú Hunyadi János, ki taval nyert bánságot, sietett, de elegendő népe nem volt. A nemesek, mond Istvánfi, lomhán fogának fegyvert, némelyek akaratoskodának. A király tehát Czobor Imrét küldötte, ki őket kínszerítné. Így rövid üdő alatt nem kis sereg állott öszve. Mind maga Hunyadi, mind a többi vezérek vagy győzni, vagy halni készek, mond Istvánfi, nagy kiáltással rohantak az ellenségre: néhány órákig tartó viadal után hanyatlani kezde a török sereg, és szaladni. Közel négyezer veszett belőle: a mieinkből több mint ezer; nem sokkal kevesebb számúk voltak a sebesedettek. Gyulai Jánosra, meghitt emberére és vitéz kapitányára bízván a várt Hunyadi, Budára jött; a királytól, kinek már jelesb paripákat és foglyokat küldött vala, tisztességesen fogadtatott, másoktól pedig nagyon megdicsértetett. […]