I. Tóth Zoltán+

A balázsfalvi művelődési központ kialakulása

Aron Péter Pál püspök* a Klein-féle közjogi küzdelmek után a románság művelődés által való felemelését tűzte ki céljául. A teológus elleni harc Bécsben csak rövid közjáték volt, és bár alkalomadtán bátran szót emelt az unitus papság jogainak érdekében, általában egész egyéniségének megfelelően törvényes szellemben működött, és barátságos viszonyban élt az államhatalommal és közelebbről a guberniummal. Erre az ortodoxok elleni támadásban és védelemben természetesen nagyon rá is szorult. Politikai felfogásában az unitus privilégiumok féltő gondozása és az 1744: VI–VII. tc. érvényesítése vezette, és szívesen hangsúlyozta az unitusok egyenrangúságát a katolikusokkal. Nemcsak a kényszerűség késztette a politikai harc felfüggesztésére, hanem egyénisége is inkább a csendes, kitartó építőtevékenységre ösztönözte. Ez a szigorú aszkéta, aki püspökké történt kinevezésekor tett eleget Rómában tett fogadalmának, belépve a bazilita rendbe nemcsak maga vállalt önmegtartóztató, testet sanyargató, a világiakat megvető életet (naponta egyszer evett, akkor is zsírtalan főzeléket, úgyhogy kövér emberből csonttá és bőrré soványodott, derekán élete végéig vasláncot viselt), hanem Balázsfalvát is ezen életmód mintaképévé akarta tenni. Eredetileg a bazilita kolostor lett volna a hely, ahol elképzelését valóra válthatta volna, de ebben 1747-től kezdve elég szabados élet folyt, és amint a vikárius nem tudta elérni a teljes szerzetesi fegyelem betartását, úgy ez a püspöknek sem adatott meg. A tanultságukra büszke, nála alig fiatalabb szerzeteseket megpróbálta szigorúbb életmódra szorítani, az eredmény azonban évekig tartó viszály lett, melynek hullámai Bécsig felhatoltak, és végül mindkét félre egyenlő súllyal zúdultak vissza. Innen támadt a püspöknek az a gondolata, hogy Balázsfalván egy másik, a maga kedve szerinti kolostort alapít.

Már a fogarasi püspökség pápai alapítólevele 1721-ben kötelességévé tette Pataki püspöknek, hogy maga mellett bazilita szerzeteseket tartson, akik a kanonokokat és a káptalant helyettesítenék. Főként anyagi nehézségek miatt erre Pataki idejében nem kerülhetett sor, ellenben Klein mindjárt püspöksége elején III. Károly támogatását kérte egy bazilita kolostor felállítására. Miután Dobra Péter fiscalis director ötletére Klein megszerezte a balázsfalvi domíniumot az unitus püspökség számára, a megvalósítás órája közelinek látszott, és az 1738-i balázsfalvi zsinat állást is foglalt mellette. A püspöki rezidencia, bazilita kolostori iskolák, szeminárium és templom építése 61000 forintos költséggel (amelyhez az unitus klérus 25000 forint hozzájárulást ígért meg, de csak vonakodva és csak részben adott meg) a kincstár terhére 1741-ben indult meg, és az épület az északi szárny kivételével 1747-ben el is készült. A Szentháromságról elnevezett kolostor első lakói egy Moschonas Leontius nevű görög szerzetes és az általunk már jól ismert Major, Kalyáni, Kotore és Rednik voltak. A négy fiatal bazilita segítségével Aron ezután végrehajthatta saját programjának iskolaalapításra vonatkozó pontját.

Román iskolák nyitásának gondolatával az unió eleitől kezdve foglalkozott, s a mozgalom sikere előfeltételéül Kollonich is a románság művelődési színvonalának emelését tekintette, ami csak az iskolák munkáján keresztül képzelhető el. A II. Diploma Leopoldinum ezért kilátásba helyezett Fogarason, Hátszegen+ és Gyulafehérvárott egy-egy román iskolát, de ezek megszervezésére nem került sor, bár többször újra fölmerült a gondolat, mint 1705-ben Gyulafehérvárott, az unitus zsinatokon, sőt 1738-ban az országgyűlésen is. Balogh teológus 1746-ban az unió megerősítése céljából sürgette egy unitus papnevelő intézet felállítását. Arról azonban sohasem volt szó, hogy kinek a költségén, és mindenesetre ez a körülmény az oka, hogy miután a románság nem volt képes önmaga erejéből ilyen művelődési intézményeket létrehozni, csak akkor létesültek román unitus iskolák, amikor az állam a maga kötelességének kezdte érezni alattvalóinak iskolák által való kiművelését. A Visarion bejövetelét követő válság fő okát a kormányzat a nép műveletlenségében látta, előtérbe került tehát az eddig csak elméletileg hangoztatott népművelési terv gyakorlati alkalmazása. Mária Terézia 1747. július 18-i leirata az ifjúság lelki és szellemi nevelését iskolák által a legszükségesebb és a legüdvösebb dolognak nevezi, ezért a falusi iskolák mellett egy vagy két szeminárium felállítását sürgeti. Az anyagiakat az adóból gondolta előteremteni, amelyet a pópák részben természetben, részben pénzben szoktak fizetni a püspökségnek (charitativum subsidium). Ezt a pénzforrást, mely azonban alig csörgedezett, szerette volna az uralkodónő valamilyen iskolaalappá szervezni, sajnos erre egyelőre nem kerülhetett sor. A balázsfalvi uradalom adományozása nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelességévé tette a domínium jövedelmének felét élvező Szentháromság-kolostornak, hogy 11 bazilita szerzetest, 20 balázsfalvi és 3 római alumnust tartson el. A baziliták igazgatják a pontosan meghatározott birtokrészt, és kötelességük a rájuk bízott alumnusok előtt jó példával és erkölccsel járni, irodalomra és a hazában szükséges nyelvekre tanítani és őket az unió terjesztésére alkalmas egyénekké nevelni. Ezzel tulajdonképpen a szeminárium dolga megnyugtató megoldás felé közeledett. A szerzetesek 1747-ben már beköltözhettek a szép, egyemeletes, terjedelmes épületbe, de ekkor ennek éppen az iskolának szánt szárnya még nem készült el. A következő évek mozgalmas eseményei és az új püspök hosszas bécsi távolléte miatt csak 1754-ben kerülhetett sor az alapítódiploma rendelkezésének végrehajtására. A kolostori birtokrész jövedelmét eddig az időpontig az építkezés költségeire fordították.

Aron püspök tökéletesen tisztában volt az iskolák fontosságával az egyház életében. Mint kolozsvári és római növendék mintákat láthatott saját iskolái számára, és ezek az akkortájt már meglehetősen idejétmúlt jezsuita iskolatípusok voltak. Nincsen jele, hogy a két és fél esztendeig Bécsben tartózkodó Aron valamelyes érintkezésbe került volna az akkor ott már lassankint diadalra jutó felvilágosult szellemmel, mely az iskolát állami művelődési feladatnak tekinti. Az iskola még nála is „a vallásgyakorlat lényeges része”, célja elsősorban a lelki javak biztosítása, és csak mellékesen a világi műveltség megadása.* Aron iskolaalapítása is elsősorban vallási és nem nemzetiségi célok szolgálatára létesült, a kettő egyébként, mint azt Kotore nemzetszemléletével kapcsolatban láthattuk, szoros összefüggésben van: a nemzetiséget a valláson keresztül lehet a legjobban szolgálni. Az iskolák megnyitását Aron oly sürgős feladatnak tartotta, hogy Bécsből Balázsfalvára érkezése után az első hetekben, még beiktatása (1754. november 12.) előtt egy hónappal, körlevélben adta tudtára a klérusnak és a világi hívőknek az iskolák kapuinak megnyitását. Meleg vallásos érzés buzog elő soraiból, de a nemzetiség hangja nem tör elő belőle, bár a császárnő kegye iránti hálaadás kifejezése sem marad el. A tanári szolgálatot végző szerzetesek számára írt utasítása szerint a császári alapítók kívánságának és parancsának, valamint a „nemzet várakozásának és az egyház szükségének” óhajtott eleget tenni a megnyitás tényével. A tanulmányok célját az 1760. november 28-i Regula generalis a lelkiüdvösség szolgálatában állónak tünteti fel.

Nemcsak egy, hanem három iskola nyílt meg 1754 őszén Balázsfalván. Az első egy tulajdonképpen már 1738 óta működő egyosztályos elemi iskola volt, amelyben román nyelven írni, olvasni, énekelni és más szükséges dolgokra tanították teljesen ingyen a bármilyen korú tanulókat. Vezetője az olténiai származású világi Constantin Dimitrievici, Cantemir Hroniculja balázsfalvi példányának másolója. A második iskola alsófokú középiskola volt, nyelvek iskolájának vagy latin iskolának nevezték, ebben az 1738-i alapítólevél szellemében a latin és magyar nyelv elemeit tanították. Ebből fejlődött ki a balázsfalvi gimnázium. Eleinte csak a grammatika alsó osztályai nyíltak meg Major Gergely vezetése alatt, 1757-ben már a syntaxisig fejlesztették. Aron püspök az alapító szándékát úgy értelmezte, hogy az iskola fokozatosan akadémiai színvonalat érjen el. Fokozatosan kiépült a poesis és rhetorica osztály is. A filozófia tanítását 1772-ben vezették be, a bécsi Pazmaneumból visszatérő Pap István a logikát és a metafizikát, Klein Sámuel a matézist és az etikát adta elő. A harmadik balázsfalvi iskola két osztályból állott, amolyan primitív papképzőféle volt. Kalyáni Szilveszter a vallás elemeit, a szentségeket és az egyház parancsolatait tanította, Rednik Athanáz a dogmatikát, az egyháztörténelmet és a „szent unió” igazságát. A három iskola nem működött teljesen függetlenül egymástól, a latin iskola hallgatói például a másik kettőt is látogatták.

Valószínű, hogy Aron szerzetesei már hosszabb ideje munkálkodtak az iskolák megszervezésén, különben nem lehetne megérteni azt a gyorsaságot (1754. október 12–18.), amellyel az iskolák felállítása a püspök hazaérkezését követte. Ugyanazon év decemberében az elemi iskolában 79, a latin iskolában, 74, a papképzőben 25, tehát Balázsfalván összesen 178 tanuló részesült oktatásban, de ez a szám hamarosan a 300-at is meghaladta. A tanulók minden bizonnyal egész Erdély területéről gyűltek össze. Aron atyai jó szíve 300 szegény diáknak juttatott ingyen kenyeret, és ez a szép szokás később is megmaradt, nagymértékben hozzájárulva az iskola növendéklétszámának növekedéséhez. 1757-ben új tanárral gazdagodott a latin iskola Neagoe Manasses (a szerzetességben Meletius) személyében, aki Kolozsvárott és Nagyszombatban végezte tanulmányait, de fiatalon, 1760-ban elhunyt. Egy másik fiatal tanár a székelyudvarhelyi László Ferenc (a szerzetességben Philotheus), aki 1753-tól kezdve egyedül folytatja a Majorék óta megszakadt római alumnusok sorsát, és 1760-ban a gimnázium négy osztályában is tanít, később püspöki vikárius is lesz belőle. Az elemi iskola tanítója egy ideig a teljesen vak Neagoe László volt, aki kívülről tudta az Újszövetséget és a zsoltárokat. A hatvanas évekig nem volt utánpótlás, és a szerzetesek közt az előírt létszám (11) sohasem volt teljes, ezért a latin iskola alsó osztályaiban világi tanerőket kellett alkalmazni, többek közt egy Vulkan nevűt, aki korán meghalt, Boariut, Ludasi Miklóst és Neagoe (Nyágai) Jánost.

A Szentháromság-kolostor iskolái nagy fejlődést jelentettek a román művelődés történetében, az érdem a császári alapítványé és az unióé éppen úgy, mint Aron püspöké és a románságé. Az iskolák még nem feleltek meg teljesen a papnevelés követelményének. Az egyház és a nép fejlődésének a műveletlen papok nem lehettek előmozdítói: vak nem vezethet világtalant. Akkora volt a papok tudatlansága, hogy bizonyos ceremóniákon kívül alig tudtak egyebet, mint olvasni. Prédikálni nem szoktak, csak felolvasni, mégpedig azzal az ürüggyel, hogy nem akarnak eretnekségbe esni. Az 1742-i zsinat kénytelen volt elrendelni, hogy minden papnak bár egy katekizmusa legyen. Ha papjaik nem tudnának keresztelni, liturgiát mondani, az esperesek tanítsák meg őket. Tekintélyük megóvása céljából lássák el magukat papi ruhával, és ha már posztóra nem telik nekik, legalább silány kelméből csináltassanak maguknak. Aron érdeme volt, hogy a felszentelés és az előmenetel feltételéül egy vizsgálat kiállítását írta elő, sajnos meglehetősen eredménytelenül. Ő már 4–5 fontosabb egyházi könyv birtoklását kívánja meg papjaitól. A Szentháromság-kolostor szeminárium nem volt kifejezetten papnevelde, azonfelül az intézmény túlságosan azoknak az Aronnal szemben álló bazilitáknak a kezében volt, akik csak nemrégiben harcolták ki maguknak a kolostori javak kormányzását. Ez az ellentét bizonyosan nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Aron mindjárt püspöksége legelején gondolkodni kezdett egy kizárólag a papnevelés szolgálatában álló szeminárium megalapításán, amilyet a tridenti zsinat határozmányai egyébként is kötelezőleg írtak elő minden egyházmegye számára. Fáradozásait 1758-ban sok nehézség után siker koronázta, 1760-ban készen állt az egyemeletes épület, és eleinte 12, majd 24 alumnus talált benne elhelyezést. Az anyagiak a papok megadóztatásából, de főként Aron áldozatkészségéből kerültek elő, fenntartására az általa 32000 forinton megvásárolt kutyfalvai uradalom jövedelme szolgált. Aron most már szigorú szerzetesi szellemének is talált megfelelő kibontakozási területet. Segítségére leginkább a szintén szigorú felfogású Rednik Athanáz volt, az „angyali üdvözletről” elnevezett új kolostor (Mănăstîrea Bunei Vestiri) prefektusa, akinek az uniót túlzásig menő dicséretekkel elhalmozó prédikációi a tanulóifjúságban csömört keltettek. A püspök és Rednik a fiatal, zsenge alumnusokat a legszigorúbb szerzetesi életmódra fogták, és ezzel kinek az egészségét ásták alá, kinek pedig a kedvét vették el a szerzetesi élettől. A három római alumnus költségét Aron azzal az indokkal, hogy belőle 24 alumnust tudna eltartani Balázsfalván, saját szemináriuma javára szerette volna fordítani, s el is érte, hogy a De propaganda fide kongregáció egy alumnus költségét (324 forint) elengedte, ennek eltartását pedig a maga költségén továbbra is vállalta. Aron halála után a Szentháromság-kolostor bazilitái szabad folyást engedhettek ellenszenvüknek, és megtámadták az Annunciata-kolostor vagyonát, azonban az új püspök, Rednik megvédte és Mária Teréziával is elfogadtatta Aron testamentumát. Később a szeminárium (1777) és a kolostor (1781) különállása megszűnt, mindkettő beleolvadt a Szentháromságról nevezett szemináriumba és kolostorba.

Balázsfalva a maga iskoláival így lett az erdélyi románság szellemi központjává és a nemzetiségi kiforrás legfontosabb fészkévé. Az erdélyi katolikus iskolák ezalatt továbbra is folytatták üdvös munkájukat a román ifjúság kiművelésében, bár Balázsfalva sok tanulót elvont tőlük. Magasabb iskolai képesítésben részesültek román ifjak Kolozsvárott, Pesten, Nagyszombatban, valamint Bécsben, Rómában és másutt. A római helyek sok esztendeig betöltetlenek maradtak, amit szerzetesei felhasználtak Aron ellen, de némileg mentségére szolgált az ortodoxiával vívott küzdelem zűrzavarai mellett az a körülmény is, hogy főiskolai tanulmányokra alkalmas egyének egyelőre még nem kerültek ki iskoláiból. A nagyszombati Fundatio Ianianát sem aknázták ki az erdélyi románok kellőképpen, érdektelenségüknek az lett a következménye, hogy a görög rítusúaknak fenntartott helyeket is latin rítusú papjelöltek foglalták el.

A kormányzás tényezői a balázsfalvi iskolaalapítási törekvéseket nemcsak sohasem gátolták, ellenkezőleg, a legmesszebbmenő támogatásban részesítették, szükségeikről gondoskodtak, a folyton megbomló rendet igyekeztek helyreállítani, a tanítás színvonalát emelni, a rossz gazdálkodást megjavítani, az alumnusok helyeit nem kihasználatlanul hagyni stb. Támogatásuk és jóakaratuk az uniónak szólt, de javát kétségtelenül a románság élvezte.

Az iskolákon kívül Aronnak nagy gondja volt a kultúrateremtés egy másik döntő tényezőjére: a nyomdára.* I. Rákóczi György erdélyi kálvinista fejedelem a XVII. század első felében alapított egy román nyomdát Gyulafehérvárott, amely 1657 környékén az Erdélyt végigszáguldó történelmi viharok közepette eltűnt, hogy később Szászsebesen, majd újra Gyulafehérvárott tűnjék fel. Ez a nyomda az unió szolgálatába került, de működésének 1702 után nincs nyoma. Használhatatlanná válva Athanasius püspök Patakira, ez Kleinre hagyományozta, Balázsfalva megszerzése után, 1738-ban ide került. Klein már azelőtt felismerte a nyomda nagy jelentőségét, de anyagi nehézségek miatt nem tudta talpra állítani.

Visarion után a kormány kezébe veszi a román nyomda ügyét, szigorúan megtiltja a „schismatikus” könyvek behozatalát külföldről, és felveti egy unitus nyomda felállításának gondolatát a hiányzó könyvek pótlására. A Balázsfalvára került nyomdaroncsra fordul a figyelem. Ugyanazzal a jelenséggel állunk szemben, mint az iskolák kérdésében: az unió érdekében a kormányzat kezdeményező és ösztönző lépéseket tesz a román művelődés fejlesztésére, ezúttal a nyomdakérdés feszegetésével. Aron püspök Klein Ince hagyománya és a királynői óhaj alapján járt el, amikor hozzáfogott az ócska, kopott, majdnem teljesen tönkrement nyomdaberendezés helyreállításához. A betűk öntéséhez Kolozsvárról, a jezsuiták akadémiai nyomdájából szerez két és fél mázsa anyagot, és 1755 májusában már jó karban van a nyomda. Vezetését a kolostor gondnokára (trapezar) bízta, aki eleinte Kotore volt. Úgy látszik, a még helyrehozatlan nyomda már 1747-ben is működött valamennyire, legelső komoly terméke azonban a Floarea adevărului (Az igazság virága) című kiadvány volt 1750-ben, melyet egy egész sor más egyházi könyv követett, világi tárgyú egyetlenegy sem, kivéve néhány császári pátenst, amelyeket román nyelven ebben az időben Balázsfalván nyomatott a kormány.* Aron a nyomdát elég jól felszerelte, úgyhogy utódai jó hasznát vehették, és mind több könyvet nyomtathattak rajta, bár a szükségletnek így sem tehettek eleget, és a könyvcsempészet továbbra is virágzott. Moré István teológus 1767-ben már kopófélben találja a részint Kolozsvárról származó, részint Balázsfalván öntött betűkészletet, kissé kezdetlegesnek, de rendeltetésének még megfelelőnek tartja. A teológus javaslatára Mária Terézia 1768. június 6-án újra eltiltotta a könyvbehozatalt a fejedelemségekből, ami a csempészet fennállására vall, a könyvek vallási cenzúráját a püspökre és a teológusra, a politikait pedig a guberniumra bízta.

Irodalmi életről Balázsfalván Aron idejében, sőt még jóval utána is alig lehet beszélni. A Floarea adevărului, amelyet Aron bécsi időzése alatt latinra is lefordított (1753) és kiadott, de ismeretlen okból lefoglalták, korjelző jelentőségű, mert ez az első erdélyi román tollból fakadt és nyomtatásban megjelent unitus szellemű könyv, hirdetve a katolikus szellem mélyebb gyökerű megkapaszkodását a román talajban. Ez a könyv rövid időre összefogta az egymással oly gyakran civakodó balázsfalvi szerzeteseket, közös munkával fejezve ki vallási meggyőződésük szimbólumát, „az igazság virágát”, ami az unió igazsága. Egybeömlött itt minden tudomány, amelyet a szerzetesek Kolozsvár, Nagyszombat, Bécs és Róma iskoláiban tanultak. Módszerük figyelemre méltó: kizárólag a keleti egyház könyveiből vett érvekkel bizonyítják a nyugati egyház igazát. A többi könyv szellemi tartalmáról nem sok mondanivalónk van, a döntő elem benne van a Floarea adevăruluiban.

Az első unitus püspököknek csak egyéni könyvtáruk volt, Athanasiusról nincs adatunk. Pataki 182 és Klein 72 kötetnyi könyvörökségéről, nagyobbára latin könyvek, Aron vikárius 1747. június 14-én jegyzéket készített. Ez a 250 kötetnyi könyv lett az alapja a balázsfalvi püspöki könyvtárnak. Az első könyvtáros Major Gergely volt. A korán elhalt Moschonas görög könyvei is a könyvtárra maradtak. Majort bécsi tartózkodása alatt, 1751-ben a baziliták könyvvásárlással bízzák meg. Klein Ince római száműzetéséből ajánlja a szerzeteseknek a tridenti zsinat irományainak beszerzését. Major püspökké szentelésekor Mária Teréziától személyesen kapott egy csomó könyvet, úgyszintén Darabant Ignác, későbbi váradi püspök is. A balázsfalvi capitulum 1773-ban filozófiai és teológiai tankönyveket kér a kormánytól két tanár és 10 hallgató számára, mégpedig a bécsi egyetemen használtakat; a kincstár augusztus 13-án ki is utalt 500 forintot erre a célra. Sajnos a balázsfalvi könyvtár összetételéről, a szerzetesek és püspökök olvasmányairól olyan keveset tudunk, hogy hatásukról nem sokat tudunk megállapítani, legfeljebb annyit, hogy érdeklődésük aligha terjedhetett túl a vallásos olvasmányokon.

Így alakult ki Balázsfalván a királyi alapítvány kegyéből, a kormányzat támogatásából és az unitus püspökök buzgóságából a román kultúra szerény, provinciális jellegű melegháza, amelyből rövidesen az új nemzeti ideológia növényei fognak kihajtani.

1946




Hátra Kezdőlap Előre