Szongott Kristóf+

Szamosújvár múltja

1. A város alapítása

A beköltözött örmények nagy része Gyergyó-Szent-Miklóson, a kisebb rész Csík-Szépvízen+ telepedett le; a nemesek ellenben Minász püspökkel, a klérussal, tisztviselőkkel Besztercére mentek lakozni; itt pénzen vettek maguknak szállást. Minász a katolikus vallásra tért, azután nemsokára meghalt. Utóda, a nagynevű Verzereskul Oxendius püspök 1700-ban engedélyt kapott Lipót királytól, hogy a szamosújvári vár közelében az Örményvárost felépíthesse.

Városunk, mely a Szamos jobb partján terül el, a régi okiratokban „Örményváros” (örményül Hájákhághkákh, latinul Armenopolis = Armenorum metropolis, németül Armenierstadt) név alatt fordul elő. Jelenlegi (Szamos)-„Újvár” nevét a most országos fegyintézetül használt „Arx nova” vártól kapta, mit Martinuzzi György Bálványosvár romjaiból építtetett. A „Szamosújvár” elnevezés 1838 óta van használatban; városunk elöljáróságának kívánságára a mondott évben kelt latin nyelvű új diplomába „Armenopolis” helyett e nevet tették: „Szamosújvár”. Gerla (Gerlán, Gyerlá, Gelvá) telep* (a mostani Kandia) körítette Martinuzzi várát, miért a románság még mai napság is Gherlának nevezi Szamosújvár városát.*

Szamosújvár szép tervrajzát az az örmény mérnök (Alexa) készítette, kit Verzereskul püspök Rómából hozott magával. A város alapkövét 1700-ban tették le. Az első alapítók azok az örmények voltak, kik Besztercéről, Gyergyó-Szent-Miklósról, Szépvízről, Felfaluból+, Görgény-, Petele-, Bátos- és Vicéből jöttek ide. Legtöbben Besztercéről jöttek. A Gyergyó-Szent-Miklósról, Szépvíz- és Peteléről jött családokat közönségesen: Gyergyainak (Dsurdsovczhi), Szépvízinek (Szipkizczhi), Peteleinek (Peteláczhi) nevezték; az itt mondott családok, régi családneveiket elhagyván, később szintén ezeket a neveket kezdették használni.

A területet, melyen e csinos, rendezett város épült – ide nem értve az uradalmat – 12000 forinton vették meg apáink a kincstártól; azután külön telkekre osztották, melyekből minden család kapott pénzért egy-egy telket. Némely család telkének árát mindjárt a XVIII. század elején kifizette, mások tartozásaikat később rótták le; de még ma is vannak kifizetetlen telkek. Egy telek ára 100 frt volt. Minden utcának külön díjgyűjtője (taxae collector) volt; ezek gyűjtötték be a hátralékokat vagy a vételár százalékát, és szolgáltatták be a városi pénztárba. Azonban 1848 után a felhajthatlan díjakat a számadásból egyszerűen kitörölték, és a díjgyűjtők intézményét megszüntették. – Maga a város e földterület vételárát teljesen 1758-ban fizette meg Mária Terézia királynőnek.

Minden család nemcsak házhelyet, hanem külön kertet, ezeken kívül használatra külső telket („kukoricaföld”) és szőlőt is kapott. A szőlőket később, mivel a városnak úgyis igen kevés külső földje volt, kiirtották és legelőnek kezdették használni (a mezsgyék még most is látszanak); egy gyümölcsössé átalakított szőlőkert még megmaradt a keleti hegyoldalon. Apáink tudták, hogy a Mezőség torkában épült új városuk idővel igen látogatott marhapiaccá növi ki magát; azért a tervezés idejében a kertek és a „Külsőmező utcza” hosszában akkora baromtért hagytak, mellyel – nagyságra nézve – az erdélyi hazarészben csak a besztercei vetekedik. Világlátott őseink szép helyet választottak városuk számára, mely egészséges, kellemes fekvéssel bír; a Szamos közvetlen közelében fekszik, és minden oldalról hegyek környezik. Közelében gazdag erdőhátság.

 

2. Városunk címere

Kétfejű sas, a két fej közül kiemelkedő kereszttel. E címer, mely szép történelmi múlttal bír, most is ott díszeleg a régi tanácsház erkélyén.

A kétfejű sas örmény címer, és így eredetét nem köszöni a régi német birodalmi címernek; mert a címertanban sokkal előbb fordul elő, mint azt a német császárok viselték volna.* A német császárok címere egyfejű sas volt. Csak Zsigmond kezdette a kétfejű sast birodalmi címerül használni; de előtte már számos nemescsalád, több város és zárda címereiben megvolt.

A kétfejű sas Keleten a VI. és VII. században Kr. előtt már használatban volt. – Mint városok és néptörzsek jelvénye több keleti érmen, drága szőnyegeken, szöveteken jelenik meg, de nem mindig címertani értelemben, hanem más minták társaságában. Indián, Jáván, Ceylonban is találkozunk vele a művészet vagy költészet terén. Valószínű, hogy a keresztes háborúk idejében hozatott Európába. A bizánci trónra ült örmény eredetű császárok kezdették először a kelet-római birodalomban a kétfejű sast: örmény nemzeti címeröket használni. Utánok a többi görög császárok is megtartották a kétfejű sas használatát; ezektől vették az oroszok. III. Iván – kinek felesége leánya volt a híres Paläolognak – hozta be első ízben; mert igényt formált a bizánci birodalomhoz. – Később Bizáncban a kétfejű sas jelentése az volt, hogy a császár Kelet és Nyugat felett uralkodik.

A hazájokból elmenekült örmények által az Árdses folyó mellett (Havasalföld) a középkorban épített Árdses város (Curtea de Argeş) templomában mai nap is látható a kétfejű sas. Az örmények, a nemzeti címerökben levő sasról, melynek örmény neve „árdziv”, nevezték el városukat és a mellette levő folyót „Árdses”-nek. A hírneves román történetíró: B. P. Haşdeu a „Revista nouă” folyóiratban* ezeket mondja: „Tudjuk, hogy a XII. században nagyszámú örménység jött Árdsesbe; ezek a Ván melletti Árdsest (Örményország) odahagyva, a bizánci császárság segédkezése mellett költöztek be Havasalföldre. Vannak, kik állítják, hogy Bizánc adta volna ezen örmény kolóniának címerül a sast. Az örmények aztán ezt, valamint az Árdses nevet és híres egyházukat a románoknak hagyták örökül. Ezekkel szemben – mondja Haşdeu – határozottan állíthatom, hogy az árdsesiek közvetlen Örményországból hozták magukkal a kétfejű sast. A Tigris és Eufratesz mentén – mint ezt maguk a francia régészek is már rég bebizonyították – sokkal előbb volt a kétfejű sas használatban, mint a görögöknél. Nem Örményország fogadta tehát azt el Bizánctól, hanem Bizánc kölcsönözte azt az örményektől.”

Az örmények nemzeti címerökbe: a kétfejű sas fejei közé a kereszténység felvétele után illesztették a keresztet.

A bukaresti levéltár Árdses város két eredeti pecsétjét őrizi, melyek elseje 1629-ben, a második 1665-ben készült; mindkettőn a köriraton kívül egyéb nincs: hanem csak a kétfejű sas. Íme tehát apáink a beköltözés előtt Moldova-Havasalföldön is a kétfejű sast használták címerül. Később aztán, midőn Apafi fejedelem meghívására Erdélybe bejöttek, magukkal hozták hitökkel, szertartásukkal, nyelvökkel és megmentett ingó vagyonukkal együtt a kétfejű sast is… és oda helyezték a szamosújvári tanácsház erkélyére.

1901

 




Hátra Kezdőlap Előre