A brassai ősi evangélikus templom, melyet időbarnította, sok vihart átélt, tisztes falainak sötét patinájáról Fekete-templomnak neveznek, a gót műstílusnak legkeletibb határköve.
A brassai szászok hatalmas művel jelezték a nyugati kultúra legszélső határát – büszkeséggel tekinthetnek a maiak és eljövendők az ősök monumentális alkotására. Megilletődve köszöntjük az alkotást, mely félezer éve mutatja, hogy meddig terjedt az emberi lelkeknek a szép és nemes eszmék iránt való fogékonysága, s kegyelettel emlékezünk meg azokról, kik e művet Isten dicsőségére létrehozták.
Itt e templom Hunyadi-címeres emlékeit ismertetjük, éspedig a katedrával szemben levő színezett, kő genealógiai címert és a déli bejárat feletti Mária-freskó két festett címerét, a Mátyás-kori országcímert és Beatrix királyné címerét.
I. Mátyás király domborművű, kő genealógiai címere.
A templom főhajója északi oldalának középső pillérén, a karzat magasságában, a katedrával szemben Mátyás király, illetve a Hunyadi-ház kőből faragott és színezett genealógiai címere van befalazva. E címer: jobbra dűlő, háromszögű kék pajzsban jobbra fordult, lebegő, arannyal fegyverzett, vörös nyelvű, félig nyitott szárnyú, természetes fekete holló. Jobbra fordított csőrsisakjának dísze: egy felhajtott – a fejrészre szorosan ráfekvő – karimájú, kereszt alakú, arany gyöngycsoportokkal behintett és karimáján ilyen sorral beszegett fekete kerek sapka, melynek hosszában betűrt közepébe zárt, könyök nélküli, szárnyformára rendezett, kettős tollsor van tűzve; a belső sor zöld színű, a külső pedig aranymázú. A sisak takarója ezüstszürke, lobogó kendő.
A pajzsnak háromszögű, középkorias alakja van. A szépen alakított, karmait ragadozásra tartó holló természetes alakú; részletei stilizáltak, különösképpen a tollazata. Annyira domborúan van kifaragva, hogy feje már alig tapad a pajzsmezőhöz, nyitott csőre s vörös, szigonyos nyelve pedig azt nem is érinti. A holló csőrében a fejes gyűrű, mely a Hunyadiak címerének mindenkori tartozéka, itt e példánkon hiányzik, úgy látszik, kitört; ilyen erőteljesen domborított műnél igen könnyen kitörhetett anélkül, hogy távolról észrevehető nyoma maradt volna. Fedőtollazatának kidolgozása nagy hasonlatosságot mutat a vajdahunyadi várkápolna boltívzáró köve hollója fedőtollainak alakításával. A sisak – az emléket a szemben levő emporról tekintve – igen nagy s nem helyesen formált, alulról nézve azonban igen jó hatása van, s helyes arányúnak és rajzúnak látszik. Vállrészét két pálcatagszerű szegés közt egy gyöngysor ékíti; a sisak elülső és hátulsó részének összeillesztése is erőteljesen van ábrázolva. A pajzs lapja a rajzon – a fényképezés a szemben levő emporról történt – rövidebb aránylag, mint a valóságban, mert előredűlve van ábrázolva, tehát alulról való szemléletre, illetve helyes hatásra tervezte a művész. A sisakot fedő ilyen formájú sapkára nem tudunk eddig példát heraldikánkban. E sapkaformát Nagy Géza „csésze alakú tetővel ellátott, karimás, magyar süveg”-nek írja le.* Példánkon eleje kissé be van nyomva, s teljes hosszában betűrve; a betűrésbe van a két sor toll tűzdelve. A sapka felhajtott karimája alul, egy kisebb gyöngyökből alakított csoportsorral van beszegve, s e beszegés felett nagyobb gyöngyökből ugyanilyen csoportok sorakoznak, de egymástól távolabb, úgy, hogy az egyes csoportok szélső gyöngyei nem érintik a szomszédos csoportok szélső gyöngyeit, mint az alsó sorban. Ilyen nagyobb gyöngyökből alakított gyöngycsoportokkal van a sapka felső része is behintve. Az egyes csoportok öt gyöngyből állanak, négy keresztalakra rendezettből – ezek hosszúkásak – s egy gömbölyűből, mely a kereszt közepére van feltéve. Egészen ilyen gyöngycsoportok sorakoznak a vajdahunyadi várkápolna ívzáróköve sisakkoronájának abroncsán is. A kendőszerű takaró ezüstszürke színű. A címer színezése alkalmasint az emporok építésének idejéből (1710–14) való; néhány éve Ernst Kühlbrandt rajztanár vezetésével a régiek alapján újrafestetett; meglehet azonban, hogy a címer eredetileg is színezve volt. Az egész művet stílusának meg nem felelő, aranyrojtos, vörös bélésű, kék címerpalást övezi, mely a pillér falára van festve.
E hollós címert valószínűleg Zsigmond király adományozta a Hunyadiak ősének. E Hunyad vármegyei hatalmas nemzetség ez időben lép fel, s kezdi meg fenségesen ívelő, sajnos rövid pályafutását. A dicsőséges emlékezetű, a „kereszténység pajzsa”, Hunyadi János apja, Vojk, Zsigmond király udvarában katonáskodott; ő kapja 1409-ben donációba Vajdahunyadot. V. László király Hunyadi János országkormányzónak címerét megbővíti, s adományozza részére a besztercei örökös grófságot (Pozsony, 1453. február 1.). E megbővített címer balra dűlő pajzsa kékre és ezüstre van négyelve; az első és negyedik negyedében – a régi címerkép – balra fordult, félig nyitott szárnyú, természetes fekete holló lebeg, csőrében fehér köves aranygyűrűt tartva; második és harmadik negyedében pedig balra fordult, vörös oroszlán ágaskodik, felemelt baljával arany leveleskoronát tartva. A koronás arany csőrsisak dísze: zárt, arany sasszárnypár. A sisaktakaró ezüst- és aranymázú mindkétfelől. Az oklevél felemlíti, hogy a Hunyadiak hollós címerét a régi királyok adományozták; az újonnan adományozott vörös oroszlán Hunyadi János bátorságát és hűségét, az oroszlán által magasra emelt korona pedig a király kiskorúsága idején hűségesen megőrzött és fenntartott királyi hatalmat jelképezi. E címer középkori szokás szerint az uralkodó neve felé, balra fordulva van az oklevél elején ábrázolva. A Hunyadiak e címert nem is használták, úgy látszik, politikai okokból s leginkább talán azért, mert Hunyadi Lászlót V. László király esküje ellenére is lefejeztette (1457-ben Budán). Egyetlen példáját ismerjük e teljes címernek a vajdahunyadi vár csigalépcsőjének udvari ajtaja felett, kőből faragva. A koronát tartó vörös oroszlán – itt koronás fővel – még előfordul a Turóczi-krónikában ábrázolt (1488. évi augsburgi kiadás) Mátyás nagy birodalmi címerében, a házassági címert körülvevő 9 címerpajzs közt is.*
A nagyszámú Hunyadi-címer-ábrázolásokon a csőrében gyűrűt tartó holló majdnem mindenkor cserágon, néha halmokon, sőt felhőn áll, sokszor félhold- és csillagkísérettel. A királyi oklevél, valamint a brassai címer azt mutatják, hogy sem a cserág vagy más alárendelt címerkép, sem a kíséret nem voltak tartozékai eredetileg a Hunyadi-címernek. A gótika már elmúlóban volt Mátyás idejében. A művek, mik e korban keletkeztek, már nem szellemükben gótikusak, hanem csak külsőségeikben. A címer is – mely bár sohasem tartott lépést a műstílusok fejlődésével, hanem mindig a régebbiség látszatát óhajtván kelteni, jól-rosszul – régebbi stílusban ábrázoltatott, s így szülőanyjának, a gótikának már csak külsőségeit tudta megőrizni; ezt megőrizte néhol évszázadokon át, s vissza-visszatért rá még a kései, lélekben és kifejezési módban merőben más korszakokban is, de szellemét megérteni nem tudta többé soha. A gótikus szellem hanyatlásának első jeleként kell tekintenünk minden, az igazi gótikus műízlés korszakában keletkezett címer később készített s nagyobbára önkéntesen megbővített példáin felismerhető, természetes ábrázolásra való törekvést, valamint azt a szándékot, hogy a címer valamely sokszor meg sem történt eseménynek vagy jelenetnek illusztrációja vagy rejtvényképe legyen. E korszak állította a hollót faágra, s helyezte feje köré a kíséretet. A brassai mesternek, ki még az igazi gótikus korszakban élt – mert ily messze nem hatott még el a reneszánsz szelleme –, dicséretére válik, hogy sem a faágat, sem a kíséretet nem ábrázolta művén, hanem megelégedett az egyszerű címerkép erőteljes, gondos kidolgozásával. De felismerhető az a törekedése, hogy e címert régebbi korból származottnak tüntesse fel, mint annak valószínű keletkezési kora. Ezt mutatja a címerképen kívül a pajzs szigorú háromszög formája. A mester idejében már a tárcsa alakú pajzs divatozott. A sisaktakaró e művön még a XIV. századbeli stílusú – a XV. században, különösen ennek második felében már kivétel nélkül gótikus ornamentszerű takarókat ábrázoltak; s korábbi stílusú a sisakdíszül szolgáló zárt szárnypár alakítása is; a sisak maga pedig a mester korában valóban viselt ún. csőrsisaktípus. Tehát e mű stílusa nem egészen egyöntetű.
Most azt a fontos kérdést kell megoldanunk, hogy vajon igazán a Hunyadi-ház sisakdísze-e az ezen kőcímeren ábrázolt zárt szárnypár, vagy nem, mert a Hunyadiak sisakdíszét eddig nem ismertük. A gótika hanyatlásának első áldozata – az olasz művészet és divat befolyása következtében – a sisakdíszes sisak volt. Az olaszok s általában a latin nemzetek nem tulajdonítottak akkor, s nem tulajdonítanak ma sem fontosságot a sisaknak s ennek címerszerű díszének, hanem csak pajzscímert használtak, a germán nemzetekkel ellentétben. Hogy mi sisakot és sisakdíszt viselünk címereinken, az a későbbi német befolyás következménye. Remek lovagvárunknak, a vajdahunyadinak is számos címeres emléke közt csak a lovagterem ajtaja feletti a teljes címer, a többi csak pajzscímer. A várkápolna boltzáróköve pedig a Hunyadiak pajzscímerképének sisakdíszképpen alkalmazott változata. Ez emlék négyes karéjba foglalt, koronás, takarós csőrsisakot mutat, s ezen a csőrében gyűrűt tartó hollót, melynek bal szárnyához öblében hatágú csillagos, fogyó félhold tapad. A kíséret technikailag lebegve előállítható nem lévén, csak így lehetett ábrázolni. Itt a pajzscímernek igen jó kidolgozású, bár heraldikai érzék nélküli másolatával állunk szemben.
A középkori, viselésre alkalmas sisakdísznek nem volt s nem lehetett kísérete, ezek lebegő természete miatt. A később keletkezett címereknél pedig, midőn a sisakdíszek tényleges viselése már megszűnt s feledésbe ment, sokszor találkozunk a sisakdísz lebegő kíséretével, sőt lebegő sisakdísszel is; de ha e címereket teljes plasztikában készítették el, már a kíséret lebegve nem volt előállítható, s vagy a fő sisakdíszhez tapadva jelent meg, vagy pedig a sisakba tűzött pálcákra erősítették a „lebegő” kíséretet, ezzel önkénytelenül megbővítették a címert, mert e pálcák segédsisakdíszeknek tekintendők s írandók le.
Valószínűnek látszik, hogy a vajdahunyadi mű mestere a szárnyat – ha egyáltalán ismerte – nem találta elég jellegzetesnek építtető urai címereként alkalmazni, s ezért faragta ki a hollót változatosságképpen sisakdísz szerepében.
Két címeres emlékünk mutatja a szárnyat a Hunyadi-ház sisakdíszeképpen, a Hunyadi János eredeti, királyi címerbővítő oklevele és a brassai fekete templombeli kőcímer. Mindkettő megegyezik a sisakdíszre nézve; a kettő közti, csak formabeli eltérés leginkább az anyagszerűség következménye, egyik a királyi kancellárián pergamenre van festve, a másik pedig messzi vidéken kőből kifaragva. A brassai emlék két sorban elhelyezett, jobbra hajló, hátulról eléfelé egyenletesen nagyobbodó tollakat mutat, mégpedig a heraldikai zárt szárnypár korábbi formájában, a bővített címer pedig magasra törő, természetes formájú, zárt szárnypár, ennek későbbi ábrázolási módjában. Mindkét példán a reneszánsz idején erőteljesen ábrázolt könyök nélkül vannak a szárnyak megjelenítve.
E két címer sisakdísze alapján – mert a vajdahunyadi zárókő sisakdíszét figyelembe nem vehetjük – megállapíthatjuk, hogy a Hunyadiak hollós, bővítetlen címerének sisakdísze a zárt szárnypár. Így a brassai, valószínűleg oda való szász mester által kitűnő heraldikai érzékkel és technikai tudással készített címerben – ha feltételezzük, hogy a holló csőrében megvolt a fejes gyűrű – a Hunyadi-ház teljes, bővítetlen, genealógiai címerét tisztelhetjük.
A Hunyadi-ház pajzscímerének színeit ismerjük, sisakdíszének s takarójának színeit azonban nem. A brassai emlék sem ad kellő felvilágosítást ezek mázaira nézve. A pajzs kék; a holló fekete, de arany fegyverzete már nem hihető, mert a királyi oklevél hollójának nincsenek elütő mázú fegyverei. Az is meglehet, ha a brassai már készítésének idején színeztetett, lábait azért festették aranyra, hogy előtűnjenek a jobb szárny fekete masszájából; csőrének aranyozása pedig önként következett, éppen oly fegyvere lévén a hollónak, mint a lábak. A sisakdísz arany-zöld és a takaró ezüstszürke máza nem nagyon valószínű. Az 1453. évi oklevél a régebbi címer sisakdíszének és takarójának mázaira nem ad biztos útbaigazítást, mert ennek címerénél nemcsak címerbővítéssel, hanem egyúttal – bár az oklevél nem említi – címerjavítással is szemben állunk. Címerjavításnak kell tekintenünk a sisakkoronát a sapka helyén, az aranysisakot, a szokásos acélsisak helyén, és az ezüst-arany takarókat; ez utóbbi valószínűleg azzal a célzattal adományoztatott, mellyel a jeruzsálemi címer az ezüst- és aranymázt mutatja. Meg kell elégednünk azzal, hogy a bővítés előtti teljes Hunyadi-címert ismerjük, de sisakdíszének s takaróinak színeit nem. Ez ismerethez bennünket a brassai fekete templom kőcímere vezetett, Hunyadi János királyi oklevelének hatalmas támogatása mellett.
Ami a brassai kőcímer elhelyezését illeti, nem hihető, hogy eredetileg is azon a helyen lett volna, melyen most van, mert a középkorban minden a templomban elhelyezett címernek az oltár felé kellett fordulnia, mint a középkori címerleveleken levőknek az adományozó uralkodó neve felé. Úgy látszik, hogy eredetileg a címer alapja, a szabálytalan alakú anyakő nem volt hosszában tompaszögben megtört síknak faragva, mint most van, hanem a pillérbe való beépítéssel faragtatott le ferdén alapjának jobb oldala, hogy a nyolcoldalú pillér két lapjához észre nem vehetőleg hozzásimuljon. E szándék nem sikerült egészen, mert egyik lapja sem fekszik a pillér síkjában, törési szöge nagyobb lévén, mint a szabályos nyolcszög egyszögéé. Alkalmasint e lefaragásnál töredezett le a sisakdísz felső része. Hogy miért nem helyeztetett a pillérnek elülső síkjába, hova pompásan elfért volna, nem tudható biztosan. Az építő gyaníthatólag ismerte azt a középkori szokást, hogy a címereket a legjobb emlékeken – környezetükre vonatkozóan – nem helyezték középre, ezeket szimmetrikusan elosztván, hanem aszimmetrikusan, hogy annál inkább magukra vonják a néző figyelmét, s nehogy csak díszítéseknek tekinthessenek. E címer alatt egy pajzsba nem foglalt brassai városcímer van a pillérbe beépítve, kőből, teljesen bearanyozva. E megkoronázott, gyökeres fatörzset mutató címerdomborművet a pillér elülső lapjának közepére helyezte az építő, talán mert teljesen szimmetriás formája van, s tetszetősen nem lehetett volna másként elhelyezni. Stílusa barokk, kétségkívül az emporok építésének idejében készült.
Még az volna címerünkről meghatározandó, hogy mikor s mi célból készült, s miért helyeztetett el a templomban. A nagyon valószínű monda szerint Reudel János brassai plebános készíttette s helyezte el a templomban, hogy a polgárságot Mátyás király iránti hűségében megtartsa s hűségesküjére állandóan figyelmeztesse. A történelem igazolja e mondát; 1467-ben Erdélyben Mátyás ellen lázadás tört ki. A nemesség, a városok s az erdélyi nemzetek Mátyás helyébe az erdélyi vajdát, János szentgyörgyi grófot akarták királynak választani. Még szülővárosa, Kolozsvár, sőt Nagyszeben s Beszterce is, mely városok tőle a lázadás előtt röviddel privilégiumokat kaptak, a lázadókhoz csatlakoztak. Csak Brassó tartott ki megingathatatlan hűséggel Mátyás mellett, Reudel János plebános fáradozása folytán. A király seregével elnyomta a lázadást, s aztán Nagy István moldvai vajda ellen vezeté seregét. Sebesülten érkezett karácsony előtt hűséges városába, Brassóba, itt ünnepelte karácsonyt és az újévet, s megajándékozta a várost azzal a privilégiummal, hogy elengedte a polgároknak a koronavámot, melyet eddig áruikért fizetniök kellett.
II. A brassai fekete templom Mária-freskójának két címere.
A fekete templom déli – késő gót ízlésű, 1654-ben boltozott előcsarnokkal ellátott –, jelenlegi főbejárata feletti lóherelevél (szamárhátú) idomú, hármas ívű mezejét egy gyönyörű freskó szomorú maradványai borítják. Közel félezer év viszontagságai, ellenséges indulat, nedvesség s főképpen az 1689. évi nagy tűzvész, mely egész Brassót a templommal együtt elhamvasztotta, annyira megrongálták a régi Magyarország e kétségkívül legremekebb falfestményét, hogy ma a szó való értelmében nem lehet kivenni, mit akart ábrázolni. A töredékeket, az alig határolt, meg-megszakadt, lehámlott színes felületeket Ernst Kühlbrandt brassai gimnáziumi rajztanár Honterus rekonstruáló másolatában, nyomról nyomra haladva úgy össze tudta állítani, hogy – hála szeretetteljes fáradozásának és tudásának – a másolaton a mű csaknem eredeti pompájában gyönyörködhetünk.
E freskó szép, kellemes hazai tájképben jeleníti meg a trónoló Madonnát, kinek glóriás feje fölé két lebegő angyal tart egy leveles koronát; Mária ölében a kis Jézus ül; a Szentanya jobbja felől az imádkozó Szent Katalin, balja felől pedig szent Borbála térdel, Jézuskának – ki baljában egy körtét tart – rózsaágat nyújtva. Szent Katalin mellett jelvénye, a kerék és pallos, Szent Borbála bal kezében pedig a torony látható. A mű fő jelenetétől jobbra és balra, gótikus ornamentáció közt egy-egy nyílt, leveles koronával fedett címerpajzs foglal helyet. E címerek meghatározzák e freskó keletkezésének idejét, sajnos a mester neve ismeretlen, ki, úgy látszik, Olaszországot megjárt német, talán erdélyi szász nemzetiségű volt. A jobb oldali pajzscímer a Mátyás-kori magyar államcímer egyik típusa, a bal oldali pedig Mátyás második feleségének, aragóniai Beatrixnak címere. A királyi pár esküvője 1475-ben volt, Mátyás 1490-ben halt meg, tehát e mű e 15 év valamelyikében készült.
A jobb oldali pajzs négyelt mezejére kék szívpajzs van helyezve, melyben lebegő faágon természetes holló áll, csőrében sárga (arany) fejes gyűrűt tartva; a hollót fogyó félhold és hatágú csillag kíséri. A hátpajzs első negyede fehérre és vörösre van hétszer vágva; második, vörös negyedében jobbra fordult sárga (arany) koronás, kettős farkú, fehér oroszlán ágaskodik; harmadik, kék negyedében három szembefordult, koronás, sárga (arany) oroszlánfej – felül kettő, alattuk egy – lebeg; negyedik, vörös negyedében pedig, az e negyed alját elfoglaló bíborbarna kettőshalmon, apostoli, fehér (ezüst) kettős kereszt áll.
A szívpajzsban a Hunyadiak genealógiai címerét ismerjük fel, de már nem abban az egyszerű formában, mint a kőcímeren, hanem félhold- és csillagkísérettel és a holló lábai alá helyezett faággal.
A hátpajzs első negyedének nyolc fehér-vörös sávja – megfordított sorrendű mázakkal ugyan – az Árpád-ház címere. A középkorban nem voltak külön államcímerek, hanem az uralkodó dinasztia címere volt egyúttal az országé is. Így minden államcímer eredetileg az első, legtöbbször már kihalt dinasztia genealógiai címere volt. E vágásos címert először 1202-ből ismerjük. Imre király Aranybullájáról, melynek címeres felében levő mandorlapajzs mélyebb sávjaiban három, illetve ahogy e pajzs keskenyedik, 3, 3, 2, 1 jobbra menő oroszlán foglal helyet. Ezen oroszlánsorok már az utolsó Árpád-házbeli király hercegkori pecsétjén elmaradtak, a vágások pedig ma is szerepelnek Magyarország címerében. Az oroszlánok máza feledésbe ment.
A hátpajzs második negyede Csehország címerét tartalmazza. Az első cseh dinasztiának, a Premyślidáknak eredetileg más címerük volt, ezüst mezőben lángokkal hintett fekete sas. A koronás, kettős farkú oroszlános címer II. Ottokár cseh király 1249. évi pecsétjén jelenik meg először, s attól fogva a cseh királyság címere, tehát államcímer. János cseh király (Luxemburg) az 1339. évi egyik oklevélben azt állítja, hogy a sasos címer Szent Vencelé, Csehország védőszentjéé, s mint ilyet adományozza Miklós trienti püspöknek és a trienti püspökségnek, mely ezt ma is viseli.
A hátpajzs harmadik mezejében Dalmátország címere foglal helyet. E címer először Gelre herold címerkönyvében fordul elő, mégpedig Nagy Lajos király országainak egyesített címerében. Ennek pajzsa négyelt: 1. hasított, jobbról vörösre és ezüstre hétszer vágott (Árpád), balról kékben aranyliliomok vannak elhintve (Anjou); 2. arannyal fegyverzett, koronás ezüstsas, szárnyain lóherelevél alakban végződő feszítőpánttal (Lengyel királyság); 3. vörösben, hármas zöld halmon az ezüst, apostoli kettős kereszt (Magyar birodalom); 4. vörösben három (2, 1) jobbra fordult, koronás, ezüst oroszlánfő (Dalmátország). A koronás, zárt sisak dísze – a Magyarországon uralkodó Anjouk ismert sisakdísze – a sisakkoronából, két fehér strucctoll közül előtörő koronás struccfő, vörös csőrében arany patkót tartva. A sisaktakaró fekete, csipkézett szélű, kendőszerű. E címer azért is nevezetes, mert a vágások és a kettős kereszt először jelennek meg benne, ugyanegy pajzsba foglalva. Dalmátország címere, mely kékben arany mázú, királyi pecséten – külön pajzsban, a főpajzs kíséretében – először Zsigmond király 1405. évi nagypecsétjében foglalt helyet. Itt az oroszlánfejek – mint azóta állandóan – szembefordulva vannak ábrázolva.
A hátpajzs negyedik negyedében a magyar, apostoli, kettős kereszt foglal helyet. A kettős keresztes címert – mely pénzeken már igen korán előfordul – IV. Béla király véseti először királyi pecsétjébe, s ettől fogva a kettős kereszt lett az egész középkori magyar impérium címere. A magyar királyi pecsétek címeroldalát majdnem két évszázadon át a kettős keresztes címer dominálja.* Az Árpád-ház kihalása után, különösen az Anjouk alatt, a pecsétek felségoldalán, hol az uralkodó királyi díszben trónol, a tróntól jobbra és balra az uralkodó genealógiai címeres pajzsa foglal helyet. E címerpajzs mezeje hasított, jobbról az Árpád-ház vágásos címere, balról pedig az Anjouk liliomokkal hintett címere van egy pajzsmezőbe egyesítve. E címer az Anjouknak az Árpádokkal való vérségi kapcsolatát volt hivatva dokumentálni, s az e vérségi kapcsolaton alapuló örökölt jogukat a magyar királyi trónra s arra a birodalomra, melyet a pecsét másik oldalát imperialisztikusan elfoglaló kettős keresztes címer jelképez. Egyetlen genealógiai címert sem ismerünk, mely a kettős keresztes címerrel volna egyesítve, annak feltétlen bizonyságaképpen, hogy míg a vágásos az Árpád-ház genealógiai címere, a kettős keresztes nem genealógiai, hanem az egész középkori magyar impérium címere, tehát államcímer. Hogy a genealógiai és az államcímer fogalmával a régiek mindenkor tisztában voltak, bizonyos, mert a vágásos címert nagyon gyakran találjuk más címerrel egyesítve, néha az igénycímer jelentésével, a kettős keresztesnek egyetlen más genealógiai címerrel való egyesítését sem ismerjük.
A XIII. század második negyedében majdnem minden európai államban kialakul a régi, genealógiai helyett egy-egy új címer, mely már nem annyira a dinasztiát, mint az országot jelentette. Példaképpen felsorolunk néhány ilyen címerváltoztatást. Az utolsó Babenberg, Harcias Frigyes (†1246) örökölt címere sas volt. Őalatta keletkezik a vörösben ezüstpólyás címer, mely azóta Ausztria territoriális, tehát államot jelentő s egyúttal az Ausztriában uralkodó főhercegek címere. A Wittelsbach-ház címere sas, majd oroszlán volt; az ezüstre és kékre rutázott címerpajzs Szigorú II. Lajos alatt keletkezik, 1247-ben, s azóta ez Bajorország és egyúttal a Wittelsbach-dinasztia címere. Az oroszlános cseh címerről már megemlékeztünk. Még csak a Hohenzollern-dinasztia címerének kialakulását óhajtjuk vázolni. A nürnbergi régi várgrófok, a Zollernek szintén ez idő tájt változtatták meg címerüket. I. Frigyes várgróf 1201. évi pecsétjén oroszlán a címerkép. I. Konrádén ugyanaz, de koronás fejű, s e pajzs összerótt rámába van foglalva (1240). A változás IV. Frigyes várgróf alatt történt meg, kinek 1248. évi pecsétjén a pajzs négyelt, s e mesteralakos címerpajzs (ezüst-fekete) maradt napjainkra, s szerepel a román királyság címerének szívpajzsában mint a Hohenzollern–Sigmaringeni dinasztia címere. Az oroszlános címer a nürnbergi várgrófságnak lett territoriális címere (vörös-ezüst összerótt rámás aranypajzsban fekete oroszlán). A XIII. század második negyedét a címerváltoztatások és az államcímerek kialakulása korszakának tekinthetjük.
A kettős keresztes címernek egyedüli imperiális jelentése a XV. század elejéig tartott. Ekkor kezdenek a mellékországok címerei a kettős keresztes pajzs köré külön, kis pajzsokban sorakozni. E század közepén pedig e címerek egy pajzsba egyesíttettek, s ekkor a heraldikai rangsor szerint már nem mindig a kettős kereszt foglalja el az első helyet, hanem a vágásos címer. A címerfejlődés ezen kategóriájába tartozik a brassai freskó jobb oldali címere is, ti. a vágásos az első, a kettős keresztes pedig a negyedik negyedbe van foglalva. Akkor s azóta mindkettő csak az anyaországot jelentette, tehát kevesebbet, mint azelőtt az egyik vagy a másik magára. Mátyás nem volt rokon az Árpádokkal, s nem az Árpád-vérség alapján uralkodott, tehát itt a vágásos címer jelentése szerint már nem genealógiai, hanem territoriális címernek tekintendő, mely ugyanazt a társországok nélküli, szűkebb Magyarországot jelenti, mint ugyanakkor s azóta a kettős kereszt.
A címeren a kettős kereszt különösképpen kettős halmon áll, mely hihetőleg a tűz következtében veszítette el szokásos zöld színét, s lett bíborbarnává. Az imperiálisan, magában lebegő kettős kereszt alatt legelőször a XIV. század elején jelenik meg a hármas halom, előbb lebegő, vagyis a pajzs szélét nem érintő formában, később a pajzs alját betöltve. A középső halom nyílt, leveles koronája a kettős kereszt talpánál II. Mátyás idejében fordul először elő, s Mária Terézia óta állandó.
Ha a brassai Mátyás-kori államcímer heraldikai elrendezését vizsgáljuk, úgy azt találjuk, hogy az megegyezik Mátyásnak a párizsi Musée d'Artillerie-ben levő címeres pajzsával. A fenti rajzon, mely a legjellegzetesebb Mátyás-kori államcímervariánsokat mutatja, megfigyelhetjük, hogy milyen különbözőképpen ábrázolták akkor az államcímert.
A freskó bal oldali pajzsa Mátyás király feleségének, aragóniai Beatrixnek címerét tartalmazza.
E pajzs négyelt; első és negyedik negyede hasított; az első jobb és a negyedik negyed bal, kék osztálya sárga (arany) liliomokkal hintett; az első negyed bal, a negyedik jobb osztálya pedig vörösre és fehérre hétszer vágott. A második és harmadik negyed szintén hasított; a másodikban jobbról, a harmadikban balról fehérben (ezüst) sárga (arany) mankós kereszt s ennek minden szögében egy-egy arany, egyenlő szárú keresztecske lebeg; a második negyed bal osztálya vörösre és fehérre háromszor, a harmadik negyed jobb osztálya pedig ezüstre és vörösre van szintén háromszor hasítva.
A címerpajzsban négy címer van egyesítve. A liliomokkal hintett mező az Anjou, a vörös-ezüst vágásos a velük vérrokon Árpád, a mankós kereszt a jeruzsálemi királyság, a vörös-fehér hasításos mező pedig az aragón királyság címere.
Az Anjouk liliomos címerét állítólag VII. Lajos francia király vette fel és viselte pajzsán és zászlaján az 1146–50 évek közti keresztes hadjáratban. Fülöp Ágoston király 1198. évi pecsétjén egy liliom foglal helyet, mely nincs pajzsba foglalva. Oroszlán Lajos francia király (1223–36) pecsétjén fordul először elő a liliomokkal hintett pajzs; e címernek használata V. Károly uralkodásáig tartott, midőn az elhintett liliomok helyett ezek száma háromban állapodott meg, s e címert viselte végig a francia dinasztia s a francia királyság. Az Anjou-ház különböző ágai megkülönböztetésül bizonyos változtatásokkal, ún. címertörésekkel viselték a liliomos címert. A nápolyi ág vörös tornagallért helyezett a liliomos pajzs fejébe, más ága vörös rámába foglalta a pajzsot, Martell Károly testvére, János gradiani és durazzói herceg pedig, hogy Árpád-vérségét mutassa, vörös-fehér összerótt rámát vett pajzsa köré, az Árpád-címer mázai szerint. A magyar Anjouk mint szuverének címeres pajzsukat töréssel nem jegyezték meg, hanem a magyar trónra való velük született jogukat azzal tették mindenki által láthatóvá, hogy az Árpádok címerét a sajátjukkal egyesítették hasított pajzsban. Az Anjou dinasztia azon tagjai, kik Magyarországon nem uralkodtak, de Anjou II. Károly nápolyi királynak V. István király leányával, Árpád-házi Máriával való házasságából származtak, kétszer hasított címerpajzsot viseltek, melynek jobb harmada liliomokkal volt behintve, s a mező fejében a vörös tornagallér mint címertörés jelent meg; a középső harmadot az Árpád-ház vágásai, a bal harmadot pedig Jeruzsálem címere foglalta el. Midőn Aragóniát megszerezték, e háromhoz csatolták negyedikül az aragón királyság címerét is. E címert mutatja a brassai freskó bal oldali címere.
A dinasztiák címerei még nem voltak a XII. században kialakulva, s nem öröklődtek változatlanul apáról fiúra. A liliomos címer sem volt meg a XII. század közepén, mert az Anjouk (eredetileg Gatinais) angol ága, a Plantagenetek sohasem viselték. Az első Anjou-házbeli angol király, Plantagenet szép Godofred a XII. század közepén ment Angliába, s négy arany, menő leopárdot viselt kék mezőben. Ilyen címerpajzs van ábrázolva nagy, zománcos emléktábláján, a monsi egyházban. Oroszlánszívű Richárd angol király először két, majd három leopárdot viselt pajzsán, testvére, Földnélküli János király pedig (1199–1216) három menő, leopárdos oroszlánt, vörösben; alatta alakult ki Angolország címere. Ha a liliomos címer Geoffroi le Bel idejében már meglett volna, úgy a liliomos címer szerepelne ma is Nagy-Britannia címerének első helyén.
A jeruzsálemi királyság, egyúttal Bolilloni Geoffroi* címere a hagyomány szerint a római sasos címer után a legrégibb territoriális címer, s a keresztes lovagok kiáltották volna ki még a XI. században Jeruzsálem címeréül. Heraldikailag tulajdonképpen hibás, fémen fémet mutatván, de a hibát szándékosan ejtették rajta, hogy sokszor beszéljenek róla, s sokszor dicsérhessék.
Az aragón királyság címere szintén a legkorábbiak közül való, s arany pajzsában négy vörös gerendát tartalmaz. A brassai címeren nem gerendákat, hanem hasításokat látunk – nevezetesen nincs az egész címer ábrázolva helyszűke miatt, csupán felénél valamivel több. E címert másokkal egyesítve gyakran látjuk így. Példaképpen bemutatjuk Caraffa Diomenesnek Beatrix részére írt kódexe címlapján levő címerét, melyben jobbról Mátyás birodalmi és genealógiai címere van egyesítve – a pajzs bal felét elfoglaló – Beatrix címerével. Itt is csak két vörös gerendát mutat Aragónia címere, arany mezőben. E címernek pajzsa hasított s jobb felén négyelt: 1. a régi Árpád-ház (hibás, ezüstben három vörös pólya); 2. a kettős kereszt (fordított színezés); 3. Hunyadi ház; 4. Csehország. A pajzs bal fele kétszer hasított, egyszer vágott: Aragónia, Anjou, Jeruzsálem. A pajzsot ún. pogánykorona födi. Érdekes, hogy az olasz miniátor mindkét magyar címermezőt hibásan festette meg. Három hasítást mutat Aragónia mezeje II. Lajos özvegyének, Mária királynénak arcképén levő címeren is. Három gerenda (tehát a teljes címer) van I. Ferdinánd császár és király felségpecsétjének spanyol címermezejében, valamint az első, 1804. évi osztrák felségpecséten a spanyol emlékcímerek közt és az 1806. évi osztrák és az 1807. évi magyar felségpecséten is. A spanyol királyság jelenlegi címerében négy vörös gerendát mutat aranyban Aragónia címere, a harmadik negyedben.
A brassai mester elhibázta az aragón címer színezését a freskócímeren, azt vörös-fehér mázzal tüntetvén fel. Úgy látszik, nem ismerte eléggé, mert e címernek addig nem volt szerepe a régi Magyarországon.
A többi címerek itt mind ismerősök lévén, azoknak ábrázolása hibátlan. Hogy a vágásos címert a jobb oldali címeren fehérrel, a bal oldalin pedig vörössel kezdi, nem róhatjuk fel a mester hibájának, mert a vágásos mező Mátyás korában majdnem kizárólag fehérrel kezdődik s vörössel végződik. Beatrix címerében pedig az Anjou–Árpád mezőben – helyesen – vörössel kezdi s ezüsttel végzi a vágásokat, úgy látszik, hogy sokszor látta a magyar Anjouk címerét, melyen a sorrend majdnem kizárólag ez volt, s e sorrend maradt napjainkra.
A mesternek az aragón címerben elkövetett hibájáért szolgáljon vigasztalásul, hogy olasz kortársai sokkal több és nagyobb hibákat követtek el s járatlanságot árultak el a heraldika terén, nézzük csak végig a Corvinák címereit. Mátyás trónkárpitjának címere is hibás; a barnás-rózsaszínű holló sárga mezőben van, a hármas halom kék, a cseh oroszlán vörös-ezüstben s egyfarkú stb.
A freskó címerei késői gót stílusúak, a festmény maga már reneszánsz ízlésű, tehát a címerek itt is régebbi stílusban terveztettek, mint a környezet. A pajzsok kerek talpúak, és mint általában a késői gótikában, kissé teknőszerűen, homorúaknak vannak ábrázolva. A pajzsot körülfogó leveles ág ornamentáció gótikus stílusával erős ellentétet mutat a festményt körülvevő olaszos reneszánsz babérgirlanddal.
A pajzsokban levő mesteralakok és címerképek erőteljesek, gondos kidolgozásúak. Hiba, hogy a jobb oldali címerben a holló és oroszlán nem fordul balra, a Szentanya és Beatrix címere felé; a heraldikai udvariasság ezt kívánta volna meg. Az elhintett liliomok kevés száma azt mutatja, hogy a festő német nemzetiségű volt, mert nem hintette velük oly sűrűn tele a pajzsmezőt, mint latin kortársai. A pajzsokat fedő nyílt, leveles koronák nem egyformák; a jobb oldalinak levelei a cypripedium, a bal oldalinak pedig az eper- vagy a lóherelevélhez hasonlítanak. A jobb oldali címer koronájából jobb harántosan egy barna fakereszt emelkedik ki, ennek heraldikai jelentése nincs.
Ernst Kühlbrandt brassai tanár úr értékes művészi és tudományos munkát végzett, midőn ez örökszép, Mátyás kori emlékünket kegyeletes gonddal akvarellben rekonstruálta. Bár minden romlandó s idővel nyomtalanul elmúló emlékünknek megvolna a maga tudós és melegen érző szívű rekonstruktora. Elismerésünk és hálánk pálmaágát nyújtjuk Kühlbrandt professzornak sikeres munkájáért.
1927