Kelemen Lajos+

A küküllővári tatárfej

Köpeczi Sebestyén József festőművész 1927 tavaszán és ősze elején a bethleni gróf Bethlen család története rajzanyagának* gyűjtése közben végigjárta Erdély egy tekintélyes darabját, és ebben az útjában néhány olyan emléket is megörökített, melyek nem tartoztak szorosan a Bethlen család történetéhez.

Ezek között van a küküllővári református templom ritka érdekességű emléke, egy hatalmas festett tatárfej, mely a torony északi oldalán, a templom fedele alatt, a padláson rejtőzködik, s a maga nemében valószínűleg egyetlen ilyenfajta emléke Erdélynek, talán az egész országnak is.

Ezt az emléket 1901. augusztus 3-án láttam legelőbb. Akkor a középkori református templomot tüzetesen megtekintettem, s az akkori református paptól beszélgetés közben azt hallottam, hogy a padláson, a fedél alatt, a torony falán Bethlen Gábor fejedelem arcképe látható.

E hihetetlennek tetsző értesülésre a szinte életveszélyesen rossz létralépcsőn a padlásra jutva, nem csekély meglepetéssel és csodálkozással a jelzett helyen egy hatalmas festett tatárfejet találtam. Azelőtt láttam már középkori freskókat, s így rögtön felismertem ebben is egy ilyennek a maradványát; ezt a tönkrejutástól elhelyezése kímélte meg. Akkor gyarló vázlatot vettem föl róla, de 1921 nyarán újra láthattam, s most, több mint negyedszázaddal a fölfedezése után lássuk, hogy mi is ez a rendkívüli becsű középkori emlékdarab.

A kép keletkezésének és fönnmaradásának megértésére ismernünk kell Küküllővár és a festménytöredékeket fenntartó templom történetének néhány vonását.

Küküllővár a Kis-Küküllő bal partján, Balázsfalva és Dicsőszentmárton között fekszik. Temploma s a falutól keletre, külön álló várkastélya egyaránt a Kis-Küküllő domblépcsőjének két, egymástól pár száz lépésre eső szélére épült. A község alatt aránylag széles mellékvölgy torkollik a Kis-Küküllő fővölgyébe, melyben Alsó- és Felsőbajom s velük Báznafürdő+ és Tatárlaka község sorakozik. A templom a mellékvölgy torkollása közelében emelkedik ki a község fölé.

A völgy- és útelágazás régen fontos hadászati ponttá tették ezt a helyet. A községgel szemben, a Küküllőn túl nyugatra fekvő magas dombsor egyik partján dr. Buday Árpád 1912-ben ideiglenes római táborhely nyomait állapította meg.* Nem lehetetlen, hogy utóbb a völgyben állandó táborhely is létesült, s talán ennek a helyén keletkezett a mai vasúti állomás közelében az a földvár, mely nagyon korai időtől mint királyi vár szerepelt, és jó ideig az egykori Küküllő vármegye magva és kormányzati székhelye volt.

Küküllővár református temploma mai alakjában úgy látszik, hogy a XIII. század második felében épülhetett, bár egyes részletei későbbiek. Tornya minden jel szerint egy román kori kis templom tornya, melyet a nagy mongol-tatárjárás után az akkor újraépített és megnagyobbított templomba foglaltak.

A templom egész alapelrendezése ma a román és csúcsíves ízlés közötti átmeneti korszak jeleit mutatja. Homlokzatán a torony, a nyugati oromfal befalazott, de benn jól megállapíthatólag félköríves két ablaka, a szintén befalazott félkörös diadalív és a két csökevényszerűen kis méretű mellékszentély a román ízlés emlékei. A többi mind az alaprajzban, mind a részletekben a csúcsíves ízlést képviseli.

Mostani tárgyunk nézőpontjából a torony a legfontosabb, s ezért részletesebben csak ezzel foglalkozunk.

Köpeczi Sebestyén Józsefnek az 1927. év őszén készített leírása szerint „a torony két kvadrát magas és fél kvadrát széles. Közepétől lépcsőszerűleg elkeskenyedik. Magassága nem egészen 14 méter. Teljesen téglából épült, csupán két hármas ablakában az oszlopfejek készültek kőből. Valószínűleg a vidék kőszegénységének, illetve a kőhiánynak tulajdonítható, hogy a toronyablakok és díszítések ívei nem körívesek. A homlokzaton levő (…) bemélyedő díszítések helyén nem voltak ablakok. Ezek vakolatlanul a fedél alatt a keleti oldalon is megvannak.” Így a torony felső emeletét eredetileg két háromnyílású ablak világította meg, melyeket két hengerded, téglatagokból fölépített, kőfejű oszlop tagol háromnyílásúvá. Ezek közül ma csak a déli áll szabadon. A keletit eltakarja a fölemelt templomfedél.

A fedélnek ez a felemelése minden valószínűséggel a XVII. század első negyedében történhetett. Az Erdélyi Múzeum Levéltárában Demeter József egykori küküllővári református pap jegyzeteinek másolatában azt az adatot találtuk, hogy Bethlen István, Bethlen Gábor fejedelem öccse, aki bátyja hosszú, háborús távollétében Erdélyt kormányozta, 1622-ben ennek a templomnak a mennyezetét és szarvazatót megújíttatta. Az ezt jelző felirat a mennyezeten Demeter József idejében még megvolt.

Az eredeti fedélszék az átmeneti ízlésnek megfelelően kétségtelenül törpébb volt, s szabadon hagyta a torony keleti világítóablakát és ugyanazon magasságban az északi falat is.

Az északi toronyfalnak az ablakhelye magasságában van az a tatárfej, amelyről e cikk szól. Vékony mészréteg vonta be, mely az idők folyamán részint lepattogzott róla, amíg legújabban Sebestyén József megszabadította tőle az egész képet.

A mészréteg arra vall, hogy a tatárfej a XVI. század derekán, a reformáció elterjedésekor még szabadon állhatott a fedél fölött, s a templom freskóival együtt azt is a reformáció után meszelték be.

Azt is tudjuk, hogy a reformáció a templomi falfestményeket nem mindenütt tüntette el, s a freskók néhol a reformáció erdélyi diadalra jutása után félszáz évvel is bemeszeletlenül állottak. Föltehetjük, hogy ez Küküllővárt is így történhetett, mert ott a falakat a mész alatt kétségtelenül freskók borítják, melyekből 1897-ben, a templom restaurálásakor több töredék napfényre került. Akkor belőlük egy darabot id. Nemes Ödön lerajzolt. Amennyire a töredékből meg lehet ítélni, a rendkívül kezdetleges falfestmény és keretdísz a XIII. századnak és a XIV. század elejének vonásait mutatja. Ha most a falképek bemeszelési idejét a XVI. század végére vagy a XVII. elejére föltételezzük, akkor a tatárfej meszelése is a templom fedélzetének 1622-i felemeléséig, egy ideig – mondjuk 30–40 évig – ki volt téve az idők viszontagságának, amely ezt a meszelést már akkor kikezdette. A kép befedése után azonban a védetté vált festett tatárfej az időjárástól alig szenvedett. Innen érthető, hogy mészfoltosan ugyan, de egyébként aránylag elég épen maradt reánk.

Maga a fej és kerete a torony falának bevágott mezejében, négyszögű keretben helyezkedik el, és amint már említettük, stukkószerűen egyenlőtlenül ki is emelkedik a fal síkjából. „Alapja vöröses – mondja Sebestyén József leírása. – Ilyenre volt eredetileg az egész torony meszelve. Ez a vakolat legelső festése a simítás után. A tatárfej élénk rózsaszínű. A fej mérete a süveg aljáig 57 cm, a nyak 22 cm, a fej szélessége a szemeknél 45 cm. A tatárnak bajusza és kis, ritkás körszakálla barna. Ezt a mű készítője utólag festette a rózsaszín alapra, mert sok helyen lepattogzott. Ilyen barna a szemöldök, valamint a szemek kontúrja is. A szemírisz barna, a szemcsillag helyén lyuk van. Az orr mélyen be a falba letörött. A hegyes tatársüveg cinóbervörös, felhajtása fehér. A süveg vörös hegyébe a fedélszerkezet fölemelése folytán egy szarufa torkollik. A fejet egy kettős, alul megszakadó kör övezi, melynek átmérője 130 cm. A tatárnak hosszú nyaka alján a vállba átmenőleg szűk, vörös-barna ruhája van, négy sor különböző gyöngysávdísszel. A felső sáv kettős harántvonalcsoportok közt három fehér gyöngyöt, a második fektetett mandorlasort*, a harmadik sáv sima, a negyedik pedig négy-négy gyönggyel körített kerek korongot s elöl a középen egy román stílusú, négyes karajú kereszt alak közepében kerek korongot mutat. A művet alul erős fekete kontúr határolja. A körön kívül a négyszögben erős vörös lángok. Ezek a felső bal sarokban teljesen láthatók, másutt elpusztultak.”

Itt a festmény idejének és vonatkozásának megállapításával nagyon lényeges Sebestyénnek az a megfigyelése, hogy az egész mű a torony falának – a fedél miatt pontosan meg nem mérhető – bevágott mezején helyezkedik el.

Ez a körülmény azt mutatja, hogy a tatárfejet nem a torony építésekor, hanem később festették a torony falára. A freskót tudvalevőleg a friss vakolatra festik. Így anyagában tulajdonképpen egyesül a fal, illetve a vakolat anyagával, s ezért addig tart, míg a fal vagy a vakolat. Minderre pedig akkor kerülhetett sor, amikor a nagy mongol-tatárdúlás után Küküllővár új telepeseket kapott. Új temploma épült, s azt kifestették. A párizsi egyetemi könyvtár egyik kéziratában olyan közel egykorú adat maradt fönn, amely esetleg Küküllővár pusztulására vonatkoztatható.

Ez a följegyzés többek között azt mondja, hogy egy pénteki napon (1241. április 3-án) Kunzelburchban 30 000 ember esett a tatárok áldozatául. Bár e szám feltétlenül túlzott, nagyságát némiként az indokolja, hogy itt terjedelmes királyi vár állott, hova sokan menekülhettek a környék falvaiból. A vár árkaiba és környékére be lehetett bocsátani a Küküllő vizét, s így mocsaras, vizes terepkörnyezete fokozta védhetőségét. Román neve ezért Cetatea de baltă, azaz mocsárvár. Ezt a várat dúlta föl a tatár, s az itt legyilkolt sokaságon kétségtelenül nemcsak a várba szorultakat kell értenünk, hanem a vár oltalma alá összetorlódott egész környékbeli lakosságot, illetőleg a Küküllővár vidékén legyilkolt összes áldozatot.

A vár aztán valószínűleg még IV. Béla országépítő munkája következtében újra felépült, s csakhamar tekintélyes szerephez jutott. A XIV. században az erdélyi vajda tisztsége alatt állott; ez olykor az itteni, máskor a Gogánváralja+ fölött épült Újvár várnagyai által Küküllő megye ügyeit is intézte, s élvezte a várhoz tartozó nagy uradalom jövedelmeit. Ezekből a jövedelmekből kerültek ki kétségtelenül a XIII. században, a mongol-tatárjárás után az átlag falusi templomoknál nagyobb szabású küküllővári templom újjáépítési költségei is.

A régi, leégett kisebb templom tornya azonban, úgy látszik, hogy elég épen maradt, s a még használható épületet költség- és anyagkímélésből is célszerű volt felhasználni. Így azt beépítették az új templom homlokzatába.

Küküllővár és környéke pusztulásának rémes emléke kétségtelenül ott élt az új telepesek szájhagyományaiban is. A középkor pedig a csapások megrázó emlékeit szívesen és okosan használta föl az emberek nevelésére.

Ismeretes, hogy a magyarok pusztító nyugati kalandozásai után helyenként a hidaknál magyarokat ábrázoló, bizonyára gyarló szobrok emlékeztették az embereket arra a veszedelemre, melyet ezek a vad látogatók az akkori felfogás szerint Isten büntetéséből a bűnös emberekre hoztak. Ilyen állandó intő emlékjel volt a küküllővári torony lángok között megfestett tatárfeje is.

Ez a fej művészeti emléknek több nézőpontból nevezetes. Mint típuskép, a legrégibb tatárkép az egykori magyar templomi festőművészet emlékei között, s Európában egyik legrégibb képe a tatár viseletnek, melynek keleti jellegét gyöngyös díszeivel hangsúlyozza. A nyak alsó gyöngysávsorának díszítése azonban fontos kormeghatározó is. A gyöngysorral díszített kerek korongok és közbül a román ízlésű körkereszt nem annyira és nemcsak a tatár viseletet, hanem annak a művészeti ízlésnek a korát mutatja, melyben ezt a képet festették. A toronyaljból lerajzolt falképtöredék szintén a freskófestés erdélyi gyermekkorára utal. A körös, tűzkoszorúval övezett tatárfej minden valószínűséggel egy olyan mementókép, melyhez hasonlót erdélyi templomainkból többet nem ismerünk.

Minket ezek az emlékek nemcsak a mongoljárás óriási pusztításaira, hanem arra is kell hogy emlékeztessenek, hogy tartsuk számon és hozzuk napvilágra minden régi templomunk művészi emlékeit, s mentsük meg, ami még menthető. Mert nem vagyunk olyan gazdagok az ilyenekben, hogy nyolcszázados tornyok és templomok s több százados falképek az ismeretlenség sötétjében rejtőzködjenek és úgy pusztuljanak el, hogy bár fölvételek és leírások ne maradjanak róluk, s örökre elvesszenek művészettörténetünk számára.

1928




Hátra Kezdőlap Előre