Szinte Gábor+

Az erdélyi román fatemplomok

Fatemplomnak a tisztán fából ácsolt templomot mondom ebben az értekezésemben. A faanyag maga a Kárpátok fadús vidékén egyre nő. Rendesen tölgy- és fenyő-, kivételesen kőris-, éger-, szil- és nyárfa. Amint a magasabban fekvő régiókban a fenyő az uralkodó faanyag, aszerint a magasabban fekvő falvakban is tisztán fenyőfából építenek, legfennebb a fundamentumgerendákhoz veszik a tölgyfát. A mélyebben fekvő régiókban, vagyis a tölgyfa hazájában tölgyfából építenek.

Hazánkban a fatemplom a Kárpátok hegyvonulatait követi, csak ritkán ereszkedik le az alföld síkságaira. Így az északi és keleti hegyvidéken, de főként Erdélyben igen kedvező talajra talált. Mintegy 36 vármegyében szétszórva közel ezerre tehető a fatornyok és fatemplomok száma. Manapság azonban újakat nem építenek, és így az elmúlásuk feltartóztathatatlanul közeleg.

Rogérius mester a tatárdúlások határait IV. Béla korában, a leégett fatemplomok üszkeiben látja. Tehát az Árpádok korában a fent jelzett helyeken többnyire fatemplomokat építettek. Szent István elrendeli, hogy minden 10 község építsen legalább egy templomot. Vajon nem fatemplomok voltak-e azok, amiket az erdők alján fekvő szegény faluk sebtében előállítottak?

De még ennél is előbbre megyek az idővel, ha az erdélyi Gyulák keresztény népségére gondolok. Itt pedig a térítés munkáját a keleti egyházhoz tartozó szerzetesek végezték, akik az építéstant az Athos-hegyi iskolában tanulták.

A fatemplomok igazi korszaka tehát az 1241. évi tatárjárás idejéig terjed, amely után a kőtemplomok kora következik, amikor csak különös szükségletekből építettek fatemplomokat. De a fatornyok szeretete megmaradt ezutánra is, úgyhogy a kőtemplomok mellé, közel vagy távolabb, haranglábakat, harangtornyokat építettek fából, a harangok elhelyezésére.

A reformáció korszaka azután különösen kedvezett a fatornyoknak, s az újonnan épített kőtemplomok mellett többnyire megtaláljuk a fatornyokat is.

A kisebb számban levő nemzetiségek, különösen a románok és rutének megújítják a fatemplomok építését.

A fennálló fatemplomokat azok az írók, akik ezzel foglalkoztak, mind egybehangzóan két csoportra osztották

I. A nyugati, vagyis gót (Felső-Füld),

II. a keleti, vagyis a bizánci befolyás alatt épült típusokra.

E két típust már külső alakjuknál fogva is könnyen felismerjük, amennyiben az elsők egytornyúak, a második csoporthoz tartozók háromtornyúak. Nemzetiség szerint pedig az elsőt a magyarok, németek, románok és tótok kedvelték, míg az utóbbit csak a ruténok hozták gyakorlatba a galíciai határszéleken.

Kolozs megyében a nyugati, vagyis a gót csoportnak találtam igen jeles példányait.*

A román templomokra alkalmazott tornyokon a harangház és a toronyerkély visszafejlődést mutat, amennyiben itt a harangok nem is szükségesek, minthogy ezeket pótolja a tóka. (Keményfa deszka vagy vaslemez, szabadon felfüggesztve, amelyet kalapáccsal vagy fabotokkal hoznak rezgésbe.) Ezt is csak ritkán alkalmazzák a toronyban, többnyire a templom oldalán lóg.

A felső-füldi görög katolikus fatemplom Kolozs megyében a fatemplomok királya. Magasan felszökkenő toronysisakja merész alkotás,* de impozáns hatása kétségtelen. Faragott, díszes ajtószemöldökén cirill betűs felírás elmondja, hogy ki volt a mestere: „az egyik Petru, Brudul Gregornak fia, Kendermáli, a másik Nyikuláj Egregyből.” Évszám 1727.

Faanyaga elsőrendű tölgy olyan jó karban, mintha csak 10 év előtt épült volna fel. Oszlopos tornáca vésett díszítményeivel elsőrendű munka; sajátságos keveréke a reneszánsz indáknak és a gót vésésnek (Kerbschnitt).

A cinterem kerítésének két toronyfedelű kapuja van, mindkettő, különösen az oszlopok faragása, barokk stílusban, meglepő szép. A közép-füldi fatemplom belső szerkezete elég tanulságot nyújt arra, hogy miképpen egyesült a két elem – a templom és torony – egymással. Mert míg a bikali és a farnosi tornyokat szemléltük, még nem is gondoltunk arra, hogy a fatemplom a mai alakjában a két test eggyé olvasztásából telt ki.

A fatorony – amint láttuk – önmagában is megállhat, és építészetileg véve éppen úgy, mint esztétikailag, egy befejezett egészet képez; de a fatemplom a torony nélkül, zsindelyfedéllel szegényesen kiállítva: akárcsak egy lakóház benyomását keltené. Mihelyt a torony rajta van, azonnal megváltozik a hangulatkeltés, és a templom kiemelkedik a profán épületek sorából.

Kolozs megyében Bócs nevű községben a görög katolikus fatemplom és a torony, mintegy két méter távolban, külön állanak. De már a közeli faluban, Kiskalotán a kettőt egyesítve látjuk, elég bátortalanul, mert csak a magas kúpfedél közös rajtuk, szerkezetileg még mindkettő különállónak mondható. Az eklézsia deszkaalkotmánnyal takargatja a toronylábakat. E két példa eleget beszél a múltra vonatkozólag, mert elmondja, hogy sok idő kellett ahhoz, amíg a torony súlyát a templom derekára és a padlásgerendák hordképességére rá merték bízni.

A felső-füldi fatemplom ez egyesítésnek a legtökéletesebb formája, ezért ennek leírására a legtöbb időt fordítom.

A templom beosztását három részben találtam meg: 1. a szentély, 2. a csarnok, 3. az előcsarnok.

A szentély rendesen keletelve, egy szabályos négyszögből (a quadrátból) alakul azáltal, hogy a keleti oldalon két sarok 45 fok alatt elvágatik, de úgy, hogy a szabályos nyolcszög három oldala egyenlő méretekkel kerüljön ki belőle. Az oldalfalakat fogrovatokkal úgy építik fel, hogy a felső két sor gerenda végei a faltól messze kiállanak, a felső sor végei éppen hogy össze nem érnek. Ezeknek rendeltetése, hogy a fedélpárkány (eszterhéj, csepegés) koszorúgerendáját viseljék. A szentély alapozása magas (2 m) kőfalon kezdődik, amelynek felső kiálló része zsindelyfedéllel van borítva. Az egész templom ilyen alapozási munkát igényelt, mert a lejtős hegyoldalt feltöltéssel kellett kiegyenlíteni. Erre helyezték vízszintesen a rakófákat, négyszögre ácsolt egyenes boronák, amelyek egymásra borulva, minden pótlóanyag nélkül alkotják a templom falát. A legalsó, vagyis a fundamentumgerendák a legerősebbek 30 x 30 cm (12 x 14 hüvelyk) méretekben. A rakófák mérete 30 x 15 cm közt váltakozik. Amint a legalsó réteg körülfutja az alaprajzban látható területet, minden szögletnél a keresztben fekvő darabok végeikkel egymásba illeszkednek. Ennek számtalan módja van: egymásba rovás kiálló végekkel az alapsoron és a felső két soron, farkasfogba illesztés a középsorokon, a türei és a nagyesküllői+ templomokról.

A szentélyt csak három kis ablak világítja meg, keletre és délre tekintve. Ez ablakok azért oly kicsinyek, mert a két egymásra következő gerenda szélességéből nagyobbat elvenni nem lehetett a gerenda teljes átmetszése nélkül, amely esetben függélyes váltólemezről kellett volna gondoskodni. A boltozat szintén tölgyfa lemezekből készül, és a boltcikkelyek is gondosan egymásba vannak róva. A belső falak és a boltozatok festményekkel vannak elborítva, amelyek Krisztust és az apostolokat ábrázolják, a boltozat közepéről a Szentháromság tekint le ránk. Bútorzata: a középen egy asztal áll a szentséggel, az északi fal mellett egy szekrény az egyházi felszerelések megóvására. Három kis ajtó vezet a szentélybe, egy a középen és kettő oldalt. Isteni tisztelet közben csak a papnak szabad a szentélybe lépni a két mellékajtón, a középső ajtó az egyházfejedelem számára van fenntartva.

A szentély szintje egy lépcsőfokkal magasabb a többi részek szintjénél.

A csarnok az egyház férfitagjai részére épült, a szentély nyugati részéhez csatlakozik, ennél rendesen egy-egy fél öllel tágasabb. Hosszan négy öl, szélessége három öl. Négy ablaknyíláson át kapja a világítást, amelyek kétoldalt állanak egymással szemben, kettő a déli, kettő az északi falon. A csarnokot a szentélytől a képszék (Ikonostazion) választja el. Ez a szó szoros értelmében tele van aggatva képekkel, kendőkkel, gyertyákkal. Előtte az olvasópulpitus kendővel leterítve. A falak mentén ülőpadok kartámlákkal az egyház tekintélyesebb tagjai (a presbiterek) számára, másoknak alkalmilag mozgatható ülőpadokat hoznak be, vagy állva hallgatják végig az isteni tiszteletet. A falak szabad részei telepingálva bibliai tárgyú képekkel, amelyek az ó- és újszövetséget illusztrálják az írástudatlan nép előtt.

A templomnak e szakasza is félköríves dongabolttal van borítva, amely széles, lapos és megfelelő hosszú tölgyfa lemezekből (néhol fenyőfa) van összerakva, úgy, hogy támasztékot csak a két végső falakon és középen az ívbordán (hevederív) nyernek. Ilyen ívbordát látunk Alsó-Füldön, amely apró részekből van összerakva, míg a nagyesküllői igen nagy templom ívbordája (7,70 m) egyetlen darab hajlított fából van.

Az előcsarnok a nők részére fenntartott hely 2-3 öl kiterjedésben a templom nyugati végét foglalja el. A közfal, amely a két osztályt egymástól elválasztja, áttört boronafal, melynek széles nyílásán keresztül nézik az isteni tisztelet lefolyását. E közfalon nyílik amaz ajtó is, amelyen át a férfiak csarnokába jutunk. Ülőpadok itt nincsenek, mert a nők csak állva, egymás hátán szorongva fogadják a papi áldást. Az ajtaja délre nyílik, ablaka kettő van, a nyugati oldalon és az északi oldalon, szemben az ajtóval. Mennyezete gerendás, amely a toronyszerkezetet tartja. E padláson helyezték el a legények karát, amely fél öl magas mellvéddel hidalja át a templom egész szélességét. Ide vezet ama falépcső, amely a folyosó (tornác) végében látható.

A fedélszerkezet elhelyezése fölötte kényes, amennyiben a szentély és a csarnok fölött a boltozat miatt keresztgerendákat nem lehet alkalmazni. Csak a körfalakon nyugszik a fedélszék, de minthogy ennek is nagy részét a főfalakon a boltívek foglalják el, kénytelenek voltak a közfalak felső gerendáit mintegy fél öllel a falon túl kiereszteni a koszorúfa számára, amelyen aztán a kakasüllős szarufák állanak. A nagy fedélkieresztés tehát főképpen a boltozat miatt történik, de gyakorlati haszna is van abban, hogy a könnyen korhadó faanyagot a csapadékoktól védi. A fedéleresz valódi és fattyúgerendavégeken nyugszik, amelyek konzol formára kiképezett gótikus profilokat mutatnak. Ott, ahol olyan gerendavégek nincsenek, mint pl. a csarnok közepén, álgerendával (fattyúgerenda) segítettek magukon a találékony építőmesterek. A szarufák alakja az egyenlő oldalú háromszögből származik, amelynek mindenik hajlási szöge 60 fok. Különös gondot kellett arra fordítani, hogy a szarufák a donga boltívezetével érintkezésbe ne jöhessenek.

A torony szerkezete már ismeretes a bikali és farnosi példák után, itt csak azt jegyezzük meg, hogy a toronyalj a melléklábakkal együtt teljesen felesleges. Átveszik a szerkezetet teljesen a felső részből. Négy lábon áll a torony ama keresztgerendákon, amelyeket a női osztály, vagyis az előcsarnok padlós gerendái fölé helyeznek el. A császárfa számára külön pótgerenda kell. A lábak pilonszerű hajlással a templom tetőgerince felett csak annyira emelkednek ki, amennyivel a harangház magassága (5 láb) azt megköveteli. Így a harangház alsó padlása a gerinctetővel éppen egy magasságba jut, ami egyszerűsíti a toronyoldal és a templom tetőbefedését, a vihargerendáknak pedig megadja a kellő távolságot ahhoz, hogy a fedélszerkezettel érintkezésbe ne jöjjenek. Lehet a födelet akárhányszor lebontani, megújítani, anélkül hogy a torony szilárdságát megbolygatnánk. Még a boltozat falával sem érintkezik a torony Iába, pedig az egyenesen álló szerkezet mellett erre úgyszólván utalva van; de nem találtam reá példát. Arra van eset, hogy a boltozat felől a vihargerendák csak a lábakig nyúlnak felülről lefelé, mert a csarnok felett nincs hely a vízszintes gerendák számára. A ketesdi fatorony a templom kőfalához simul, élénk példája annak, hogy enélkül is megállja a helyét a torony. A földi torony mestere merészkedett a toronysisak felállításával, amennyiben az A B alaptávolság négyszeresét mérte a császárfára, és éppen ez újítással, e szokatlan mérettel érte el a legnagyobb hatást. A szentély fölött alkalmazott kis torony kellemes bevégzését adja a templom tetőszerkezetének, s az egybefutó gerincvonalak csomópontját szellemesen oldja fel.

A tornác a déli oldal egész hosszában kiterjed. Jóllehet meglátszik rajta, hogy nem ide készült, mint szükséges alkatrész egészen a templomhoz simul. Szükséges, mert védi a templom alapgerendáit, menhelyet nyújt a korán érkezőknek a templomozás megkezdéséig, halotti toroknál pedig a lakóházat pótolja. Emellett díszíti a templomnak elejét, az oszlopos, árkádos mellvéd eltakarja az unalmas csupasz falakat. Annyira mennek már vele, hogy körülövezik a templomot, akár van szükség reá, akár nincs, csak a szentély marad szabadon. A régi templomokon nincs tornác, így Alsó-Füldön sincs. Közép-Füldön már három oldalra terjed ki a tornác. Sok régi templomon meglátszik, hogy a tornác csak újabban épült hozzá, de nem szerves része a templomnak. Hosszú idő kellett ahhoz, amíg a tornác támasztóerejét felismerték és a kirúgó gerendavégeket reáeresztették. Így aztán megszűntek a konzolok az új építkezésben, a régi templomoknál meg lefűrészelték a kiálló végeket, hogy a folyosón járni lehessen. Mennyi átalakulás! Mennyi jele az időnek!

A székely háznál már úgyis felismertem, hogy a tornácos házzal csak a XVIII. század végében találkozunk, most a fatemplomoknál újabb bizonyítékot szereztem arra, hogy a tornác nem is oly régen szállt le a toronyerkélyről a földszintre. Mert íme, a felső-füldinek 1728-ban még nem volt tornáca. A közép-füldit 1818-ban építették, de ennek már három oldalon van tornáca. Kis-Esküllőn 1801-ben épült a templom háromoldalú tornáccal. Nagy-Esküllőn 1825-ben szintúgy. A legfiatalabb templomokat Kolozs megyében Malomszegen+ 1855-ben és Szent Márián 1857-ben építették, de már ezeknek a tornác csak a nyugati oldalukra terjed ki, a fedél terhét viselik, s a toronyszerkezet súlyából is kiveszik a maguk részét. Itt tehát kezdődik a józanság, az új elem a templom szerkezeti részévé alakult, nem pusztán dekoráció.

A tornác a templomajtóval együtt jár. Hogy nézne ki az az ajtó, amelynek nyílása a déli oldalon van, tornáca pedig nyugaton? Pedig az igazán régi (200 éves) fatemplomokon az ajtó mindig délre nyílik. Ha tehát tornácot illesztettek a templomhoz, azt is a déli oldalra tették. És viszont ha valamely templomnak nyugatra nyílik az ajtaja, a tornác is ott van. Ez tehát előre megfontolt dolog. A tornác az ajtók nyílását is megváltoztatta, ti. átvitte a nyugati oldalra. A XIX. században már minden fatemplomnak az ajtaja nyugatra épült, valamint a tornác is.

Faragványok. A felső-füldi fatemplom faragványokban is a leggazdagabb Kolozs megyében. Felülről a harmadik sor rakófán magasan kidomborodó öv (kötélfonat-utánzás) vonul körül az egész templom testén, mintegy támasztékául a konzoloknak, mellette mindkét oldalon fűrészfogszerűen faragott szalag fogja át az egész építményt. A konzolok profilja és a kötélfonat domborulata egymáshoz illő, azonfelül a hely is alkalmas e dísznek, úgyhogy jobb helyre nem is tehető. Csak az ajtó és az ablakok nyílása vágja át e fonatot, anélkül hogy tekintet volna reá.

Az ajtó szemöldökfája, ahol a pajzsmezőben a kereszt ábrázolása mellett a felirat foglal helyet, továbbá a két küszöb láb határozottan megismerhető gót elrendezés mellett szintén kötélfonattal ékes. A tornác oszlopai és ívezete ugyane stílben tartott faragással vannak ékesítve. Valamikor meszeléssel próbálták felfrissíteni az ódon falakat: de igaz örömünkre szolgál, hogy a mészréteg már lehámlott a gerendafalakról, és a tölgyfa mélybarna színe uralkodik ismét a hangulaton.

Az Almás patak völgyében, tágas cinterem közepén áll az ódon egyszerűségével is megkapó alsó-füldi görög katolikus fatemplom. Belsejében egy felirat található, amely elmondja, hogy 1718-ban festették ki, de a templom építése a XVII. századba tehető. Erre vallanak az alacsonyra épített falak (alig 1 öl), a vastag fundamentumgerenda, a széles tölgylemezek és azok kieresztése, mely már a harmadik sorral kezdődik. Konzoltartója primitív profilt, egyszerű fogrovatot mutat. Alaprajza szokatlanul széles (3 öl) a hosszához képest (5½ öl), ami a toronyszerkezetnek tudható be. (A vihargerendák szélesítik az épületet.) Toronyfedele magas, a szélesség háromszorosa, a toronyfiókok kicsinyek, deszkából készültek. A toronyerkély ívezete nyomott, az oszlopok zömökek, a mellvéd csipkézete gótikus. Érdekes a főhajó ívbordája, amely több darabból áll, hengeres és kúpos tagozással.

Nemsokára lebontják, a közép-füldit veszik meg, mert az tágasabb és modernebb, háromoldalt tornácos. A közép-füldiek már építettek díszes kőtemplomot bizánci stílusban, amelynek tervét az érseki irodában, Balázsfalván készítették.

A kis-esküllői görög katolikus fatemplom a Kolozs megyei templomok közt a legmodernebb. Nyugati bejárata előtt kis lépcsőház emelkedik, amelynek kis tornya már nem gót, hanem barokkszerű. Minden tekintetben meglátszik rajta a gondos tervezés és főleg a jó kivitel. Gerendái az elmúlt 100 év alatt inkább megacélosodtak, mintsem gyöngültek, azt mondhatni, hogy a legjobban konzervált fatemplom Kolozs megyében. Alaprajza mintának vehető. Szélessége 3 öl, a szentély 2 öl, az előcsarnok 1½ öl, a csarnok 3 öl. A falak magassága 8 láb. A toronyalap kiterjedése 21 láb, magassága 3 x 21, 61 láb, azaz átlag 10 öl. A toronylábak egyenesen állanak, és a toronysisak az általuk képezett négyszögű oszlopot viszi át a nyolcszögű gúlába. E sima átmenetet takarja a négy kis torony, amely az erkély felett a négy sarkon épült. A templomfedél magas, az egyenlő oldalú háromszögből szerkesztve; a szentély tagolását a fedél síkjai is követik. Ezáltal a nagy test kissé könnyebbé, kecsesebbé válik.

Semmi különös dísz, faragás nincs rajta; a szokásos kötélövezet és konzoltartók is a legmérsékeltebb kivitelben egyszerűek. A toronyerkély csipkézete tisztán egyenes vonalakból származik. Az ajtó szemöldökfáján már nem cirill, hanem latin betűs felírás az építőmester nevét, Milronean Juon, és az évszámot adja, AD 1801.

Egykorúak még a drági+ és nagypetri görög katolikus fatemplomok; de maga a típus is annyira egy, hogy ha az évszámot nem is nézzük, így is tudjuk a korát mindkettőnek.

Egybevetve a tapasztalatainkat, megállapíthatjuk, hogy a kolozs megyei fatemplomok határozottan a gót stílusban alakultak ki.* Némelyikén a román stílus is hagyott nyomokat, de ezeket a gót stíl annyira felemésztette, hogy csak rejtve akadunk rájuk. Ilyenek az ajtók küszöbfái, az ablakok ívelt hajlása és a dongabolt. Magam is bámulom, hogy a csúcsívet nem alkalmazták, mert ez a fedél alakjával jobban egyezne, és a kivitel módja is könnyebben menne. A gótot még a reneszánsz sem tudta kivetkőztetni formáiból, ámbár minduntalan rábukkanunk egy-egy apró részletre, amely megkísérti szembeszállni a nagy haldoklóval. Ilyen a tornác és az erkély ívezetén a tulipán és az indás levéldísz. Még a barokk is felvonul néhány helyen a hólyagos toronytetővel: de a gót által megállapított összhangot ez sem tudja megtörni. 300 év alatt négy történelmi stíluson ment át a fatemplom, mindenik ragasztott reá a maga formáiból valamit, ma már az elmúlása közel van; de a haldoklóban mégis a gót stílust temetjük el.

A falusi lakások kialakulásában vezérszerep jut a templomnak. Így a kapuk, ülőszékek, deszkakerítések utánozzák a templomkapukat, ülőszékeket és cinteremkerítéseket. Így újulnak meg az ősi formák, az igazi szép nem hal meg azzal a testtel, amelyet eltemetünk, hanem talál magának egy új testet, amelyben tovább él.

1913

 

Bár nem tartozik szorosan tárgyunkhoz, mégis szólni kell a máramarosi román fatemplomokról. Ezek említése nélkül a román fatemplomokról nem lehet hiányérzet nélkül szólni.

Az erdélyi román fatemplomok fő jellegzetessége áll a máramarosiakra is: a keleti ortodox egyházat a nyugati kereszténység művészetében kialakult formákkal szolgálják.

Emeljük ki fő jellegzetességeiket, sajátos alapvonásaikat: hosszú hajós alaprajztípus, általában sokszögű záródással, árkádos tornác, kettőzött fedél, a templom homlokzatára helyezett torony.

A torony formái területenként változnak. Máramarosban a négy fiatornyos az uralkodó. Lásd: Alsóapsa+, Budfalva+, Rogoz, Sürgyefalu+.

A máramarosi templomok megkettőzött fedelükkel és négy fiatornyos tornyukkal voltaképpen a Felső-Tisza-vidéki rutén fatemplomtípust vették át.

Ezek a fatemplomok a román faépítészet legművészibb és legrégibb emlékei. Nagyobb részben a XVIII. században épültek. Disznópataka+, Fejérfalva+, Máragyulafalva+, Mikolapatak+, Rozália+, Somosfalva+, Szerfalva+, Szurdok, Váncsfalva+ – idézik a legszebb emlékeket. A legrégibb a jódi+ fatemplom. Egyes vélemények szerint már 1364-ben felépült.

A máramarosi román fatemplomok a román művészet nagyméretű, monumentális, de mindenkor emberi léptékű, maradandó értékű alkotásai.

 

Főbb irodalom:

Balogh Ilona: Magyar fatornyok. Bp., 1935.

Bărlea, I: Însemnări din bisericile Maramureşului. Bucureşti, 1909.

Brăţulescu, Victor: Biserici din Maramureş. Bucureşti, 1941. (Buletinul Comisiunii Monumentelor Istorice. Anul XXXIV. Fasc. 107–110.) [Gönczy Pál 1889-ben készített térképével.]

Pagini din istoria Maramureşului. Coord.: Gheorghe T. Pop. Baia Mare, 1967.

Petranu, Coriolan: Noui cercetări şi aprecieri asupra architecturii în lemn din Ardeal. Bucureşti, 1936.

Popa, Atanasie: Biserici vechi de lemn româneşti din Ardeal. Cluj, 1933.

Salvanu, Virgil: A román fatemplomok stílusáról. Korunk évkönyv 1979. Kolozsvár-Napoca, 1978. 255–262.

Szilágyi István: Máramaros vármegye egyetemes leírása. Bp., 1876.

A szerk. összeállítása.




Hátra Kezdőlap Előre