Két úr állt háttal egymásnak. Az egyiken attila, a másikon frakk. Hátuk mögött összevész az attila a frakkal.
– Hehe, incselkedik az attila, nekem van zsinórom, neked nincs.
– No, nekem meg szárnyam van, az neked nincs, mond amaz. S aztán, kimentél már te a divatból.
– Kellesz is te, te szárnyasállat, te fecskegúnár, te…
– Te ilyen!
– Te amolyan!
És dühbe jöttek mindketten, hogy viselőik háta mögött fölfalták egymást, szőröstül bőröstül és nem maradt meg egyéb mint a bennök volt két úri ember – ingujjban. Összes kár – miután selyemmel voltak bélelve mindketten – 80 frt. A két úr sohasem fogja tán kiheverni.
Tanulság: Frakkodat sohase fizesd ki és attiláddal adós maradj, mert hátha fölfalják egymást és így kárt vallasz.
Nagyban járta a kotillon.*
Egy gyönyörű hölgy ott virágzott a karszéken, de csak a rendező parancsára. Rózsákat, liliomokat és rizsport árult arcán, de nem ám petrezselymet. Óh nem!
Vele szemközt két gomblyuk állt.
Az egyikben szent Móric és Lázár dupla érdemrendje csillogott.
A másikban egy arany ökörfej qua kotillonrend.
S az arany ökör megvető iróniával vicsorította el arany fogait szent Móricra és szent Lázárra.
Szent Móric pedig karonfogva szent Lázárt, oda se nézett az arany ökörnek, úgy megvetette.
Mert micsoda a legnagyobb és legaranyosabb kotillonökör egy igazi érdemrendhez képest?
Ekkor a rendező int; a karszékben virágzó hölggyel körül kell táncolni valakinek.
De kinek?
Szent Móric, Lázárral egyetemben odaugrik s már vinni akarja a hölgyet.
De odaugrik az arany ökör is.
– Kicsoda ön? kérdi a hölgy a két gomblyukba való szentet.
– Én szent Móric és szent Lázár – vagyunk, válaszolnak emezek unisono.
– És kicsoda ön? kérdi a hölgy a másik competitort.
– Én az arany ökör vagyok, viszonoz ez győzelembiztosan.
– Uraim, az arany ökör az én emberem. S a hölgy körültáncolt az arany ökörrel. Szent Móric és szent Lázár pedig bizonyosan fölfüggesztették volna magukat zöld szalagukra, ha már rajta nem függöttek volna.
Tanulság: A bálban egy arany ökör többet nyom két piemonti szentnél. Vagyis: Néha a hamis érdemjel az igazi, s az igazi a hamis.
Tirá rátata – tirá rátata – tirirá rátata – tirárá rátata.
Így húzta Bandi, a barna cigány.
De fájdalom, nem sokáig húzta. Mert szünóra közben az étterem egyik sarkában heves összekoccanásra került a dolog közte és András társa között (pohárilag véve az összekoccanást) és piros nedv folyt, vér, a szőlő vére.
Bandi, a barna cigány, csakúgy korcsolyázott a sima talajon visszafelé a zenekar emelvényére. Úgy csúszkált azon a sima padlón mint a jól meggyantázott hegedűvonó a G-húron.
Kétségkívül Bandi, a barna cigány, csakugyan meg is volt gyantázva.
Trzsi trzsá – trzsi trzsá… Így húzta ezután Bandi, a barna cigány. Főnöke, Ferkó befogó fülét, a táncosok befogák fülüket, de Bandi csak húzta tovább is a gyantázatlan vonóval.
S mi lett a vége? Bandi arcát egyszerre hűs légfuvalmak környékezék.
Tanulság: Soha se igyál annyit, hogy önmagadat gyantázd meg vonód helyett, hanem annyit igyál, hogy többé föl se mehess az emelvényre, mert így sohasem fogsz gyantázatlan vonóval játszani.
Korlátlanul uralkodott a léghuzam a redouteban.
Mert fényes bál volt s ilyenkor a léghuzam is fényes szokott lenni.
Egy urat pedig a többiek álmélkodva néztek s fönnhangon csodálták hősiességét és vitézi bátorságát.
Miért csodálták őt? Azért mert észrevették, hogy nincs pamut a fülében:
Az algebrai képlet pedig így áll: Pamutnélküliség = csúz, csúz = halál, tehát pamuttalanság = halál.
A fentisztelt úr tehát a redouteban a halállal volt engagirozva.
Persze nem tudták, hogy nem önkényt jelent meg ily állapotban. Szegénynek éppen mosásban volt fehér ruhája, mely közé ama pamut is tartozott s így pamut nélkül volt kénytelen bálba menni.
Alig hogy a léghuzam ezt észrevette, becsúszott az egyik fülébe s ki a másikon, mintha a budai alagútban volt volna…
Verstorbene in Pest: X. Y. (a tisztesbek közül) 28 éves, heveny redouteszélhűdés. Béke poraival!
Tanulság: Inkább fül nélkül menj a redouteba, mint pamut nélkül.
(1868)