Daphnis és Chloe

Megleste ifj. Tibullus Habakuk+

 

DAPHNIS.

Jer Chloe, jer disznómeleges süt a nap heve mostan

Itt a folyó partján, bajuszom pörkölleni érzem

S agykérburkom alatt fölforr a savó leve immár.

CHLOE.

Ott a redoute boltíve kínál hűvös árnyat a fejnek.

Én pirosan babozott kendőmet alája terítem

Párna gyanánt, derekaljad a kő, takaród meg a mennybolt.

Ott heveréssz ölemen, darabant nem bántja nyugalmad.

Békanyuzó bicsakon falatozd a kövérke szalonnát,

Mellyen a paprika pirkadozik, mint bércen a hajnal.

Míg te pihensz, dunavízhordóid előtti szamárod

Jónicus oszlophoz kötözöm, hogy odébb ne bicegjen.

DAPHNIS.

Gondjaidat látom s becsülöm, nesze fogd e szalonnát,

Mellyen a paprika pirkadozik, mint bércen a hajnal;

Pirkadozó harapást nyelegess te belőle legottan

Drága jutalmadként.

CHLOE.

Köszönöm, jó Daphnis, azonban

Dinnye után sóhajt kebelem, mert hűvös a dinnye,

Míg a szalonna meleg s roppant szaporítja a szomjat.

Azt a görögdinnyét fogjad s beszorítva erősen

Lábad térdei közt, hasogasd szét bicska-vasaddal,

Kétfele választván, melyek egyike jutna nekem majd,

Míg a másodikat te magad kanalazva falod föl.

DAPHNIS.

Légyen amint mondád, hisz ugyis pitymallat után ma,

Amikoron korcsmába először „papra morogtam,”

– Persze hogy ismétlém e morogmányt többször azóta, –

Gyékénysátor alatt a szunnyadozó Amaryllist

Meglátván, a dinnyekofát, mellőle azonnal

Egy tízfontosat elcsentem, – hisz senki se látta

Engem megvédett a tolvajok istene Hermes.

CHLOE.

Áldva legyen neved, oh Hermes, dinnyénk haja zöldjét

Oltárodra letesszük majd, hálálni kegyelmed.

DAPHNIS.

Hallgass, óh Chloe, és ne bosszantsd Hermest; a te dinnyéd

Zöld héját teheted le akár Plútónak eléje,

Ámde az én dinnyém héját biz nem hagyom én meg,

Megrágom magam azt s maradékát drága csacsimnak

Nyújtom, akit Hermesnél az jobban meg is illet.

CHLOE.

Csak már fölvágnád, kiaszott torkom kiabál már!

DAPHNIS.

Vágom, 'iszen vágom, meglékelem s úgy nyitom őt ki

Mindjárt, ámde előbb kitaláld, mily dinnye leend ez,

Vérbélű-e, fehérbélű, béletlen egészen,

Barna barátmaggal tarkítva avagy feketével,

Vagy pedig éretlen mag lészen-e benne fehérlő?

CHLOE.

Jól van, hát miben áll fogadásunk? Mondd szaporán ki.

DAPHNIS.

Aki nyer, a vesztest tenyerével teljes erőből

Nyalja pofon rútút, kétoldalt sújtva fülének!

CHLOE.

Mondottál valamit, Daphnis, de olyant, amilyent még

Vízhordó szamarad sem merne kimondani mind.

A mondó vagyok én, hogy a nyertes a vesztes pártnak

Két arcára kemény csókot cuppantson azonnal

DAPHNIS.

Jól vagyon és helyesen, Chloe, …én azt mondom, e dinnye

Vérbélű leszen és magvát kormos feketének

Látjuk majd, ha hasát bicskám megnyitja előtted.

CHLOE.

Én pedig azt mondom, hogy béle fehér lesz, a magva

Barna barát részint, részint pöttyezve fehérrel.

És most vágj neki, vágj!

DAPHNIS.

Vágom már, óh Chloe édes,

Már hasad a kedves, látod? reccsenve ropogva

Szétrobban…Tyhű, aki csinálta! Hisz ez nem is érett,

Ez se fehérbélű, se piros, aki istene néki,

Ámde valóságos tök… disznó falja az illyent!

Nojszen várj, Amaryllis, eképen csalni meg a jó

Tolvajt! Ilyképp már a lopás sem megy becsülettel,

Nem lehet a kofaszívbe bizalmat vetni kinek sem,

Tökké válik a dinnye is, amint lopja az ember,

Aki teremtését! csak elémbe kerülj,

Amaryllis, Istók úgyse, miként Krisztus megrázta a vargát,

Úgy megrázom a kontyodat, engem ugyan te ezentúl

Meg nem csalsz, aki nyüstye vagyon nagyapádnak – anyádnak!

CHLOE.

Hát már most mit együnk!

DAPHNIS.

Mit együnk? Hogy kérdheted? Ezt a

Tökdinnyét esszük, jóízűen falatozva…

CHLOE.

Káposztát, tökkáposztát, ha metélve belőle

Jó tejföllel meghabarom szórván bele pörcöt;

DAPHNIS.

Úgy szívem, úgy; tökkáposztát ha metélsz te belőle

S jó tejföllel meghabarod, szórván bele pörcöt;

Ámde ez este lehet csak; most pedig angyalom édes

Jó Amaryllis nagy fazekából óvatosan csenj

Görbe nyakú savanyú bélű kovászos uborkát

S kérünk Hermes! ne változtasd – sárga dinyévé!

 

(1868)




Hátra Kezdőlap Előre