A föld felett már átsóhajtott |
Lágy, langy lehével a tavasz; |
A fáknak rügye már kihajtott, |
Az égbolt többé nem havaz, |
Egy-egy virág is itten-ottan |
Van már e zsendülés között, |
– Ilyekből egykor meghatottan |
Már rövidebbek mind az éjek |
És van már hője is a fénynek… |
Romhányi künn van birtokán. |
|
Már hatvannyolcat írtunk akkor,– |
Hej, nagy remények ideje! |
Az ifjúság s a higgadt aggkor – |
Mind vérmesen reménykede. |
A jobb-, a balpárt versenyezve |
Kábultan ígért, szónokolt, – |
Az alkotmányos aera kezdve – |
Szóval, a hon tavasza volt. |
Romhányi ki sokat csalóda, |
S nem írt már cikket a Naplóba* – |
Ő is csak lelkesült, remélt, |
De egytől-mástól lelke félt. |
|
A nemzetgazdasági szempont |
Babért már képzeletbe' sem font |
Fejére – s ha szántathatott, |
Boldog vala; mint most is épen – |
S tudván a frázis mily hamis, |
A nemzet hű szolgájaképen |
Szeretne szántani maga is. |
Szíve kiégett, de nem léha, |
Mint nékem száz gondom, bajom – |
Miért is máskor folytatom. |
|
|
|