Győry Vilmos*

Don Rodrigo szántani vágy
(Spanyol románc)
Mélázva ül Don Rodrigo,
Don Rodrig' de los Alvarez
Büszke vára csarnokában,
– Mely a sziklaszirten épült –
S ablakából néz alá.
Lenn a Tájó dús virányú
Völgye csillan a szemébe.
Jármos ökrök húzva-húzzák
Ott ekéjök és a szántó
Dalfa száll a tiszta légbe,
Melyben a pacsirta szánt.
S hősi kardját, mely a harcon
Annyi éltet olta s annyi
Dicsborostyánt szerzett immár:
Don Rodrig' de los Alvarez
Félrevetve, méla gúnnyal
Sóhajt mélyen: Ó mi kéj vón'
Hogyha én is könnyű szívvel,
Elnyűtt bársony mantillában
Szánthatnám a barna földet
Hat darab szép jármas ökrön,
Ah, a barna föld rögét!
És kijönne szűm leánya
Dona Stella della Luna
S tartaná szarvát ekémnek!
Ó mi kéj vón'! – Szörnyű harcba
Páncélosan nem rohannék,
Mint eddig tevém, hogy aztán
Dona Stella della Luna
Néma, rideg gúnymosollyal
Nézzen rám, ha visszatértem
Diadallal koszorúzva,
Ellenien leverve mind!

 

(1883)




Hátra Kezdőlap Előre