Árnyas nyír tövében, ott a faluvégen, |
Tollas Dávid sóhajt kínos keservében, |
Keserves két köny ül kisírt két szemében. |
|
Bujdosó őszi szél játszik a haraszttal: |
„Engem az életben ó, még mi marasztal?” |
Távolból hallatszik aratók danája, |
Bánatában Dávid helyét nem találja. |
|
Aratók danáját hallgatom, hallgatom: |
Megöli szívemet rémítő bánatom; |
Te reád gondolok, Biró Márton lánya, |
Égető kínomat nincsen aki szánja. |
|
Rám se tekintsz soha, ragyogó virágom, |
Nincsen árvább árva nálam a világon. |
Hazám az országút, a batyum mindenem, |
Minden reménységem te vagy, én istenem! |
|
Ó, ha gazdag volnék, volna egy kis telkem, |
S életemnek párja te volnál, én lelkem; |
Mennék a mezőre hajnal hasadtával. |
Versenyt fütyörésznék fürge pacsirtával. |
|
Hószőrű ökreim ekém elé fognám, |
Úgy szántanék-vetnék, rólad gondolkozván. |
|
Ha elém kerülnél, hozva estebédet, |
Vidám mosolygással úgy köszöntenélek; |
Tartanám az ekém szarvát félkezemmel, |
S által karolnálak édes gerjelemmel… |
|
Távolból hallatszik aratók danája |
Bánatában Dávid helyét nem találja; |
Bujdosó őszi szél susog félelmesen, |
Szegény Tollas Dávid zokog keservesen. |
|
|
|