Mért állsz, ó búm! éltemnek szikla szobra, |
Ki egy földet keblemre ölelék, |
S ah, boldogságom, üdvöm ütve dobra, – |
Lánykám a zahlkellnerrel megszökék! |
|
Haha! világ! de lantom el nem vitte! |
A dal enyém, és én csak érezek! |
S rám gondolok Petőfire tekintve, |
És szemeimben egy könnycsepp rezeg! |
|
|
|