Endrődi Sándor
*
Kolera
Sötétül hull az alkony árnya,
És engemet is éjbe von.
Én nem félek a kolerától,
Mert van borom s jó konyakom.
A nagy természet összeborzad,
A mélység felnyög, megremeg…
De minthogy nékem konyakom van,
Én semmitől sem félhetek!
(1892)
