„Titán Laci költeményei”*+

 

 

A költő széles e hazában ismeretes. De csak nevéről, mely olympusi haragjának nemes kifakadásai fölött ragyog. Évek óta döngeti a hazai irodalmi társulatok kapuit bebocsátás végett. Mindenütt siket ajtóra lelt. A társulatok ugyanis azt vetik ellen, hogy a lángelméjű lantosnak eddig egy művét sem ismerik. Nem tagadhatjuk, hogy ez ellenvetésben van egy kis igazság.

Hogy azonban elnémítsuk s e jelesünk irigyeit lesújtsuk, örömmel fogadjuk az önkoszorúzta dalnok ajánlkozását, hogy időről időre fölkeresi lapunkat egetvívó zöngelmeivel.

Már ez első is, melyet közölni szerencsések vagyunk, ékes harsogással hirdeti országgá, kit bírunk e férfiúban, kinek szárnya kifejtését a legalacsonyabb indokok agyag súlya gátolta meg eddiglen.

 

A költő álma

Az esti szellő pázsitos sugára,
Ha déli sark sóhajfán átvonúl:
Enyhén zokog az aequator* határa
És csábítólag önmagába hull.
Ne emlegesd a pálmafák dagályát,
Hol bús zsiráf kéjjel sóhajtva száll.
Keresd óázban Mahomet szakállát:
Az aszkézisben dörg az ideál.
A myrmidónak* óceán honától
Hő szárazságba fúl a Golgotha;
Gomolygó csillag méla fátyolától
Megbokrosúl a néma hahota.
Kerengő szirtek roskatag lapályán
A Sphynx dübörgő álma rekedez,
Hol zord mosolyban ingoványra szállván
Mély alkonyatba vásik a tegez.
A Pyrenäek bráhmamosta bércén
Meg nem fogant Olymp gyászdalt kacag,
Az esti szellő, görögül nem értvén,
A dallamát visszhangoztatja csak.
Az aszteroidáknak* létjogával
Te ne törődj, ha dúl a bajadér:
A Vesztaláng, ha mesterére rávall,
Egy logarithmus lesz a pályabér.
Ne kérdd tehát: a Számum léthonában
Rezgő talányok mért sereglenek,
S a déli félgömb mért lejt szaporábban,
Ha gerle-szóra búg a permeteg!
Mert ha az éjfél, hetaerák' danáján,
Prométheuszként láncát szétveti,
Babért lövell majd szirtövezte pályám
Nekem, neked, nekünk, nektek, neki.

(1883)




Hátra Kezdőlap Előre