FAUST.
Tanultam medecinát, kémiát, |
Aesthetikát és filosófiát, |
És metrikát és barometrikát, |
A méterrendszert és a thermométert, |
A maticát s a numismatikát, |
És más egyéb mumiskulanciát, |
Az algebrát és mathematikát, |
Bevágván mellé ötven patikát, |
És logarithmust, körnek négyzetét, |
És viciózus cirkuluszt satöbbi |
Satöbbi újra és megint satöbbi. |
S most veszem észre kétszáz hatvan évi |
Bősz mecklenburgi biflázás után, |
Minőt nem ett még egy grossdeutsch professor |
Sőt doktor sem, mióta áll a germán, |
Most veszem észre, hogy tudásom egy |
Híg tömkelegben lágymányosan úszó |
Rendszerbe kögített,* összhangzatos |
Alap-elvekre zagyván fektetett |
Eszményi űrben zűrösen kavargó, |
Alkatrészekre fokozatosan |
Analizált zöld-szürke semmiség! |
(Könyveit becsapja – az antiquáriusnál.) |
De most elég! El tőlem Sófia! |
Haj! elemek! Egy Zsófit most nekem! |
(Lombikjában húsvéti tojást főz és locsolódásra való rózsavizet preparál, rőfős szakállát vakarva.)
MEFISZTÁJFELESZ.
(Hugli-costumeben* beszökell az alvilági officína pudlija mellől.)Professor úrnak csiklandós az álla, |
De tény, hogy szörnyű hosszú a szakálla, |
Pedig szakállban, nyalja bár a port, |
Nincs ám erő, csak hajban! |
MEFISZTÁJFELESZ.
Nem szuka bár, de megkoppaszthatom, |
Professor úr, az ördög jámbor állat, |
FAUST.
(Vakarózva.)Ördög vigye e masztixos szakállat! |
MEFISZTÁJFELESZ.
Szolgálatára! Itt a szappanom. |
Haboz a sátán habozás nélkül, |
S borotvám Faustos szőrén hegedül. |
FAUST.
Aú! Belevágott! |
MEFISZTÁJFELESZ.
Éppen apropóra. |
E vérrel ír ön kontraktust nekem |
Hogy eljön vélem az „Tüzes Pokolhol” |
Címzett korcsmába, ámde csak ha majd |
Bejártunk Bumsztit és Diána-termet |
És Markotányos Pincét és Buzalkát* |
S demonstráltuk a szájtátó világnak, |
Hogy lump ha lészen egy német professor: |
Úgy lumpol az, mint senki a világon. |
És végül hogyha már mindent levedlett |
Mi önben zöld és szürke Theorie, |
A százados „Ich” „Reine ich” „Kritik |
Der reinen Vernunft” és a többi órjás |
Sületlenségnek végső maradékát |
Végképp kisütjük, illetve kirántjuk |
„Tüzes Pokolhol” címzett szállodánkban. |
MEFISZTÁJFELESZ.
(Elragadtatva.)Nem néz ki jobban maga Zsűl,* |
Zöld fürteményin pác ha ül |
S debarderek közt élce sül. |
Gretchen Öné, – kétségkívül! |
MISKAFI
(Már bölcsőjében frankfurti filozófiát szopott. Jelenleg III-adféléves bölcsész-csecsemő.)Ah! ah! ezerszer, milliószor ah! |
Az Ideálnak tejhabos vajával |
Kenem be szívem mézes bábuját. |
Előttem oly szent, oly csodás e lét |
Piros tojása, mely gurulva lejt |
A „tiszta én”-nek málnaszörpszerű |
Lekvár-körében, hogy szájtátva állok |
A végtelenség rébusza előtt, |
S kerengő, rengő, ringó spúriusszal |
Dugom hüvelykem' bölcsességszopó |
Szájamba be s a Welt-szisztém fölött |
Elandalodva, addig cuclizom, |
Amíg brúgónak nézem az eget, |
S a mindenségnek minden csillaga |
Egy pudli lesz s a pudli „lényege” |
Mint brúgónak óriás vonója |
Hozzád-tűled jár és a „tiszta Eszmény” |
Nótáját húzza oly dicső dühvel, |
Hogy beleőrül Ég-Föld és az Isten |
Fülét bedugván, mennydörögve blitzel, |
En-alkotását hagyván a faképnél! |
MEFISZTÁJFELESZ.
Jegyezze meg magának kis barátom |
Ön magasan leng, mint a német Eszmény, |
De én vagyok a józan bölcsesség. |
Mondok magának négy reflexiót: |
„Az Én oly tárgy, mely kögitve jó” |
„A jó a rossz megfordítottja és |
A rossz a jónak domború hiánya”. |
„A torz ha borz, torzonborz, ám ha korz: |
Korzetté [?] válik s csinos csintalan lesz!” |
„Az élet álom: alva él, ki nincs, |
És élve alszik, mint péknél a vekni; |
Vagyunk, nem lévén, mint egy régi pincs; |
És »Leben« annyi, mint szaftban lebegni.” |
*
MARGARÉTHA.
Volt egy király túlon túl |
Hű egész a síron túl. |
Tillaárom haj! |
Úgy szerette a tütüt, |
Ivott mindig s mindenütt |
Hejre tyutyutyú! |
Haldokolván hívatta |
A csaplárost s kiadta |
Tillaárom haj! |
A parancsot: Te zsidó |
Hat itce bort ide no! |
Hejre tyutyutyú! |
Hat itce bort benyakalt |
És átkozta a Kagalt* |
Tillaárom haj! |
Mert fuxinos volt a bor, |
Vén királynak mérge forr. |
Hejre tyutyutyú! |
Az utóját járva hát |
Megragadja a kupát, |
Tillaárom haj! |
Kupán üti a zsidót |
Mindkettőnek vége vót. |
Hejre tyutyutyú! |
FAUST.
Megállj! A nótád oly csodás vala |
Úgy tetszik, mintha Kis-Bugac körül |
Bolyonganék a Hortobágyi pusztán |
S futó betyárok a „Körülgazos”-ban |
Karban dalolván, ezt az éneket |
Hozná felém a gyenge esti számum! |
Akárki légy te: Panna, Rózsi, Jutka, |
Lennék te érted négy hétig komondor! Szeeeretlekk! |
GRETCHEN.
(Sértődve.)Bocsánat, én frankfurti lány vagyok |
És jelszavam az „ewig weibliche” |
A dalt, amit daloltam, Gőthe bácsi |
Vevé át Dócilesztől.* Karsama!* |
FAUST.
Neem! neem! megállj! Most jövök Auerbachtól |
A pincéből, hol „pudli lényegén” |
Elábrándozva, nyolc kriglit megittam |
Fejembe ment a filozófia |
Úgy szintén a maláta lényege, |
S most, hogy leehüljek, lényegedre vágyom! |
GRETCHEN.
Én a szeerelmet még nem dedukáltam |
Csak azt mondom, hogy cogito ergo sum, |
Csak azt érzem, hogy szívem fenekén |
A szeerelemnek logaritmusa |
Mint notivum és causalis nexus |
Már megmozdult. |
FAUST.
(Rajongva.)Lépjünk nexusba hát. |
És összeadva és kivonva, űzzünk |
Felsőbb mathézist. |
GRETCHEN.
Csak ne sokszorozzunk, |
Mert Bálint bátyám rájöhetne még |
S multiplikálna hátunkon néhányat. |
FAUST.
Ettől ne félj! Hiszen doktor vagyok. |
Bálint uramnak egy recept elég |
És vége van. Óh! Gretchen, jöszte hát. |
Menjünk be és a búbos ágy előtt |
Analizáljuk a dicső szerelmet, |
Amíg a kertben sátán kacagással |
Abrincsba görbül egyenes Gyeness!* |
Boszorkány egyszeregy.
|
(1887)