HÓZEN TÁBORNOK.
(Leonárdához.)Méltóztatik pipázni? Extrafine szivarcsutkákat kaptam a városból.
LEONÁRDA.
Szemtelen ember! Súrolja föl szakállával a padlót!
HÓZEN TÁBORNOK.
(Végigsepri a színpadot szakállával anélkül, hogy meghajolna.)Találtam egy hatost!
LEONÁRDA.
Menjen az öltözőbe és ki ne mozduljon a 4-ik felvonás elejéig!
HÓZEN TÁBORNOK.
(Mentében megtörli szakállával a poros faliképeket. El.)
(Hagbarth lélekszakadva berohan.)
HAGBARTH.
Asszonyom …a h-hegy te-tejéről jövök… lát…tam az ön le-he-ányát. Szeretem!
LEONÁRDA.
Ön az, aki múltkor kontár citerásnak nevezett?
HAGBARTH.
Én!
LEONÁRDA.
(Csenget. Inas belép.)Jean, dobja ki ezt az urat!
HAGBARTH.
Megálljon egy kicsit! Ezennel megkérem Agota kisasszony kezét.
LEONÁRDA.
Még a kesztyűjét sem. Mars!
AGOTA
(lélekszakadva berohan)Ah… ha…nyám, a-h! a hahah! A h…egy te-te…jéről jövök… sztrachinót ehe…t…tem Hagbarthtal… Sze…retem…!
LEONÁRDA.
Visszavonja előbbi állítását?
HAGBARTH.
Fenntartással!
LEONÁRDA.
Nyomorult lutheránus! Agota az öné!
A PÜSPÖK.
Seregeknek ura, te ki létrehoztad a világot…
HAGBARTH.
(lélekszakadva berohan)Bá-h-átyám…! Sze-he-re tem Agotát!
A PÜSPÖK.
(Mélyen a szeme közé néz.)Nem-m-m igazzz! Te Leonárdát szereted!
HAGBARTH.
Honnan tudja?
A PÜSPÖK.
Látom az orrod hegyéről.
HAGBARTH.
Akkor nincs különben. Megyek utazni.
(Leonárda betép és patchoulit szagoltat a püspökkel.)
A PÜSPÖK.
Apage!
LEONÁRDA.
Nincs számomra bocsánat?
A PÜSPÖK.
Van, – a nagymamánál, akit erre a célra tartogatok.
LEONÁRDA.
Grossmama! emeljen föl!
NAGYMAMA.
Tisztelt asszonyom! engedje, hogy megbocsássak önnek!
PÜSPÖK.
Olvasta levelemet?
LEONÁRDA.
Olvastam és az asztalon hagytam, hogy Agota is olvashassa.
(Agota lélekszakadva berohan.)
AGOTA.
Hol az a sunyi képű skandináv! Megölöm.
HAGBARTH.
(Esőköpenyegben kilép a mellékszobából.)Hic sum!
AGOTA.
Kit szeret ön kettőnk közül? Engem-e vagy anyámat?
HAGBARTH.
Megmondom a 3-ik felvonásban! (Szökik.)
HAGBARTH.
(Esőköpenyegben, botosban bevágtat.)M-ost jö-hövök So-ho-rok-sárról… nagy rundreisét tettem Európában …Pilisnél ju-hu-tott esze-h-embe, hogy nem Agotát, ha-ha-nem önt sze-he-retem!
LEONÁRDA.
Ne bolondozzék, mert nyakon törülöm!
HAGBARTH.
Esküszöm Jókai Mórra!
LEONÁRDA.
Hiszek önnek! Én is szeretem önt, de egyelőre – lóduljon innen! (Hagbarth botosait felhajigálva, el.)
(Agota lélekszakadva rohan le a hegyről.)
AGOTA.
Meggondoltam ma-ha-gamat! Ma-ma! Ma-hama!… mahahahama!… A-h! …mama! Mamamama-mamamama! hahamaha! mahi! mahú! meme mama! Fönn a hegy tetején megjött az eszem! Lemondok Hagbarthról s ezután csak imádom ezt a gyűlölt embert! Legyen a tiéd!
LEONÁRDA.
Nagylelkűség dolgában nem engedem lefőzetni magamat! (Elájul és ájulás közben határoz.)
LEONÁRDA.
(Belép. Hózen tábornok paktáskákat visz utána.)Itt egy levél Agota számára. Én Kisbérre utazom – örökre!
PÜSPÖK.
Ki ez a régi targoncás?
LEONÁRDA.
A férjem, Hózen tábornok!
PÜSPÖK.
Mindent értek. Szent nő! bocsánat!
LEONÁRDA.
Megengedem, hogy akassza fel magát! (El.)
AGOTA.
Hol a levél?
(kiüti a püspök kezéből és olvassa:)„Leányom! süsd meg Hagbarthot, legyen a tiéd!” – Jézus Mária szent József! (leül a színpadra és várja míg a kortinát leeresztik.)
HAGBARTH.
Leonárda elment? (Ordít.) Végem van! (kikiált a színfalak közé:) Nagy Náci! eresztesd le a függönyt. Végünk van! (Mielőtt a függöny legördülne, szerelmet vall Leonárda szakácsnéjának.)
(1879)