MAKKKIRÁLY.
Atyus, neked talán sok is ez ország?
Mutyizzunk jó öreg, add át felét.
Meglásd, mily gyöngyen fogok rajt uralgni.
Elvégre is pozicjó kell nekem!
Mit ér fejemben a korona, hogyha
Nincsen hozzá való monarchiám?
Olyan legyek tán mint újmódi ritter,
Ki lovag bár, de gyalog mér galandot?
TÖKKIRÁLY.
Hisz, üsse kő, elvégre nem is bánom.
Légy részesem a trónban. Csakhogy… hm… izé...
Anyádnak nem kell a te feleséged.
Ebből még nagy csetepaté leszen
MAKKKIRÁLY.
Óh, azok az anyósok! Nem hiába,
Hogy szomorú-, víg- és színjátékokban
A svigermutter rontja meg a békét.
TÖKDÁMA.
(belép.)Ah, drágalátos Makkkirály fiam…
MAKKKIRÁLY.
Vigyázzon, jó mamám a tripla ká-ban
Belé ne ficamodjék nyelve:
TÖKDÁMA.
Neveletlen!
(Gúnyosan:) A feleséged modorát, úgy látszik,
Ellesned sikerült, kedves fiam.
(Gőggel.) Ez így van, hogy ha rút mezalliáncba*
Belé keveredik az úri faj,
Bankrót* családból hozván feleséget.
Kék úgy-e az ország fele, hogy dámád
Hencegjen oldalad mellett a trónon,
Hogy megkraholt apósod csemetéje
Velem, királyi bükkel, versenyezzen?
Hogy is dalolja Soldosné? –„Majd, majd ha…
Majd majd ha fagy, ha ha, majd majd ha fagy!” (El.)
TÖKKIRÁLY.
Na jöjj Makim… asszonybeszéd… ne hajts rá!
Ülj hát föl a trónusra! … Uraim!
Zászlósok, ritterek és tutti quanti:
Ezennel adom mindenek tudtára,
Hogy Makk fiam közösen tart velem trónt!
Hé, hírnök! Legyen gondja rá, hogy holnap
A „Budapesti Közlönyben”* legyen bent,
És aztán még kétszer legyen közölve
Háromhasábos új petit* sorokban!
VÖRÖSKIRÁLY.
Helyes! (Félre kárörömmel.) Csak osztogassa szét országát,
Ez által gyengül. S így csak én nyerek.
TÖKKIRÁLY.
Jaj jaj! Mit cselekedtem! Így bukásba,
Végromlásba sodrom be birodalmam.
Mmh! … elégedetlen kölykei!
Az egyiknek kell fele Magyarország,
A másiknak Dalmácia Bosnyával.
S aztán az asszony! Mennyi szapu, pletyka!
Bár ütne bele az egész dologba
A száz rétű menydergős ménkű már! (Tökdáma jön.)
Anyjok… ugyan… már ne izéljetek…
Isten szent Jézus úgyse, úgy meguntam
A menyeddel való huzavonát, hogy
Dosztig vagyok! Béküljetek! Legyen már
A száz fészkes fenébe nyugtom egyszer.
Az embernek nem esik jól a bor sem
S a muskotály kesernyés ízűvé lesz.
No, anyjok, alte!… (Cirógatja.) Tedd meg! (El.)
TÖKDÁMA.
Hordja fránya,
Megpróbálom. Épp itt közelg, ni.
(Nyájasan feléje megy.)
MAKKDÁMA.
Chère maman
Oh csókolom kezit! Wie geh's frau mutter?
TÖKDÁMA.
Szo szo, li la! Hau du ju dú menyecske?
Na, jőjj ide! (Megöleli. Egyszerre visszakapja a fejét.)
Hah, pfuj! Milyen kacérság!
Ugyan már mér hord maga szoknyát cicből?
Ki látta azt, hogy koronás királyné
Ily einfach járjon? Tán bizony otthon varr
És Howe-gépet* hajt kicsinyke lába?
MAKKDÁMA.
A rossz idők. Spórolni kell. Mostanság
Nem biztos üzlet már a korona.
Az ember nem tudhatja mire virrad,
S aztán van gyermek is… (Szemérmesen.) S még több jöhet.
TÖKDÁMA.
Gyalázatos! Alávaló teremtés!
Értettelek! Te az összbirodalmat
A számatokra kaparintanád meg,
Hogy álla kopjon Zöldkirály fiamnak.
Te… te… ágról szakadt…
MAKKDÁMA.
Mit? Ezt nekem, hah?
Te vén szipirtyó, te százéves coquette!…
(Összevesznek, Tökkirály és Makkkirály jönnek s kész a veszedelem. Roppant fasé közt a függöny legördül.)
(A végzet vasléptekkel csörren át a színen. Véres harcban Makkkirály üti Tökkirályt. A sors tromfot ád s Makkkirály s Zöldkirály elesnek a csatában. Zöldkirály a kardjába dől, Tökdáma elájul, Makkdáma megőrül, Zölddáma kétségbeesik, Vörösdáma ijedtében megszólamlik s Vöröskirály cancant jár a pusztulás fölött.)
(1877)