TEREZA, NOÉMI
(Egy dombról a Dunán hajózóknak integetnek, hogy el ne árulják őket.)
TEREZA.
Látod ott azt az embert, aki társaságot hoz puszta szigetünkre? Nem látom jól, mert nincs itt a perspektívám,* de rendkívüli bizalmat érzek iránta.
NOÉMI
(megöleli Terezát.)
TEREZA.
Közelebb jön; érzem, hogy máris szeretem.
NOÉMI
(szendén hallgat tovább.)
TEREZA.
Hívjuk ide, el kell beszélnem neki történetünket. Úgyis régóta fojtogatom már magamba. Ezen a puszta szigeten nincs senki, aki hallgassa. (Odahívja.)
TÍMÁR
(egy karavánnal jön.)
Jó estét, derék asszony; jó estét, szép leány.
NOÉMI
Ó mama, mama! (Szendén megöleli anyját.)
TEREZA.
Isten hozta! Barlangunk bejárata tárva van önök előtt. Van itt minden: túrós csusza, friss magyar vendégszeretet. (Tímárhoz félre.) Beszélnivalóm van önnel.
TÍMÁR
Azonnal szolgálatjára állok, csak előbb meg kell hallgatnom Trikalisz Euthym úr elbeszélését. (Bemutatja.)
TEREZA.
Örvendek. De az én dolgom sietősebb. Már harminc év óta várok; ahogy a hajójukat megláttam, mindjárt mondtam: itt van az én emberem! Minél közelebb jöttünk egymáshoz, annál jobban szerettem meg önt.
TEREZA.
Míg én beszélek, menjenek kérem a barlangba, Noémi bevezeti önöket.
TRIKALISZ.
De nem történik valami baj velünk?
TEREZA.
Legyen nyugodt és ne vonakodjék. Ez már így szokás drámában.
TRIKALISZ.
Az más! (Elvezeti a márvány arcú Timaeát, aki még csak törökül tudván, szót nem szaporít.)
NOÉMI
(Tímárra néz s szendén megöleli anyját.)
Csak jöjjenek utánam, a Jókai kedviért. (A vendégek el.)
TEREZA.
(Tímárral egyedül.)
Krisztus előtt kétezer évvel, mikor még parthusok laktak Kis-Ázsiában… (Elmondja Meyer „Conversations-Lexicon”-át A-tól K-ig.)
TRIKALISZ.
(kikiált a barlangból.)
Soká lesz még vége?
TEREZA.
Még tizenkét kötet van hátra.
TRIKALISZ.
(kijön.)
De az én elbeszélésem is sürgetős.
TÍMÁR.
Nem hagyhatnók a második felvonásra?
TRIKALISZ.
Lehetetlen. Mert én mindjárt meg fogok halni. Mérget vettem be.
TÍMÁR.
(Terezához.)
Láthatja asszonyság, hogy e kitűnő urat illeti az elsőbbség. (Titkon Terezához.) Rázzuk le a nyakunkról; majd visszajövök a harmadik felvonásban, akkor tovább hallgatom.
TEREZA.
(illendően visszavonul.)
TRIKALISZ.
Ahogy megláttam önt, uram mindjárt megszerettem.
TÍMÁR.
Meg is érdemlem. Apámat leütötte a hajókötél és a vízbe fúlt; anyám mosóné volt; éjszakai munkában meghűtötte magát, forrólázt kapott s meghalt.
TRIKALISZ.
Kérem, hagyjon engem beszélni, önnek van ideje. Még hat felvonás van hátra és két befejezés. (Elmondja a Meyer „Conversations Lexicon”-át K-tól Z-ig és meghal.)
TÍMÁR.
Igazán meghalt. (Örömmel.) Tereza nem sejti; csak meg ne tudja valahogy! Még folytatná a maga mondókáját. Végre szabadon lélekzem. No, most már pihenjünk egyet. (Lefekszik és alszik.)
(A közönség is pihen.)
BRÁZOVICS.
(kiabál.)
TÍMÁR.
(jön, és megharagszik.)
Hallja az úr, ne kiabáljon!
BRÁZOVICS.
De én dühös vagyok.
TÍMÁR.
Azért ne bőgjön, az ebadtát!
BRÁZOVICS.
De bőgök, mert én bőghetek. Őseim bögök, azaz bégek voltak, s érzem, hogy utódom Brázay* lesz; nevem fenn fog maradni.
TÍMÁR.
De ne bőgjön, a specerájos* arkangyalát magának! Ha én egyet ütök, az egész ház összeomlik.
BRÁZOVICS.
(csak azért is bőg.)
TÍMÁR.
(egyet üt, a ház összeomlik és Tímár, bár összedőlt a ház, mégis megházasodik és elveszi Timaeát.)
KRISZTYÁN.
Servus! Én vagyok az intrikus; gonosz vagyok, mint az ördög. Nincs bennem egy emberi hang sem, de a béka hangján annál ékesebben szólok. Kvá-kvá! (Addig is, míg valami egyéb jut eszébe, kuruttyol.)
TÍMÁR.
Én rendesen egy egész levéltárral járok. Most is van nálam néhány közjegyzőileg hitelesített okirat. Íme éppen egy... (A zsebében kotorász.)
TEREZA.
Hamar, hamar, miről szól?
TÍMÁR.
Arról, hogy én e szigetet önöknek megvettem.
TEREZA.
NOÉMI. Bravó! Ez aztán a szép prezent!
KRISZTYÁN.
Ez engem elkeserít; miért? – azt nem tudom. (Elmegy, de bemászik egy bokorba és ráles Tímárra.)
TÍMÁR.
Nos hölgyeim, mivel viszonozzák a prezentet?
TEREZA.
Szegények Vagyunk, nem adhatunk mást, csak magunkat; de azt szívesen.
TÍMÁR.
Kisztihand, fele elég lesz, még pedig a kisebbik. (Félre.) Bigámia, – az még járja, de e matróna láttán a trigámiától lelkem visszaborzad. Csigabigámia! Brrr! (Fenn.) Keblemre Noémi!
NOÉMI.
Avec plaisir.*
TÍMÁR.
Most elmegyek, nehogy szegény Krisztyán megunja a várakozást. (El. Kisvártatva két lövés hallszik. Timár és Krisztyán visszajönnek.)
KRISZTYÁN.
Kegyelem, amért lelőttem a süvegét!
TÍMÁR.
Az kevés egy aranyembertől; íme itt van hozzá háromszázmillió mázsa sterling s egy jó hivatal Brazíliában.
KRISZTYÁN.
Köszönöm; megyek a gyorsvonattal.
TÍMÁR.
Adieu!
TÍMÁR.
(viszi az üzleti levelezést.)
„In Empfang Ihres Werthen beehren wir uns Ihnen ergebenst anzuzeigen, dass 300 Meterzentner Weitzen, f. 1. – pro Kilo”…
TÍMÁR.
(hazajön.)
Jó estét!
TIMÉA.
Isten hozta!
TÍMÁR.
Isten önnel, – én ismét távozom!
TIMÉA.
Sajnálom; az üzlet különben jól megy. Pá!
TÍMÁR.
(el.)
ATHALIA.
(pokolian)
Hahaha!
TIMÉA.
(levelét folytatva.)
… „f. 1. – pro Kilo, auf Ihre geehrte Firma adressirt, heute expedirt wurde.”
ATHALIA.
Tímár úr, nem lesné ki a felesége szerelmi légyottját a genie-kapitánnyal? E 12 rejtek bármelyike alkalmas rá.
TÍMÁR.
Csakugyan, igen mulatságos lesz.
TIMÉA
(a másik szobában mereng)
Míg otthon voltam Törökországban uram és parancsolóm volt a PARISA; ó mért nem lehet uram itt a KADISA, – a kedves kapitány. De éppen itt jön.
KADISA.
Igen és jelenteni van szerencsém, hogy nagysádért voltam boldog majdnem a véremet ontani. Itt van tanúságomul egy darabja ama kardnak, melyet fejéhez vágtam nagysád férje rágalmazójának. Nagysád férjéről lévén szó, – nem csalnánk meg őt egy kissé?
TIMÉA
Nemmm!
TÍMÁR.
(a rejtekben)
Ó mily boldogtalan vagyok! Ez a feleségem nem akar megcsalni; de tán a másik. Még van remény!
TÍMÁR.
(Embert gyűlöl s az asztalon felejti puskáját.)
KRISZTYÁN
(belopózik s Tímárra fogja a fegyvert.)
Bosszút állok, apuska, a 70,000 mázsa sterlingért. Meg kell hallgatnod az elbeszélésemet.
TÍMÁR.
Kegyelmezz, alávaló. Már úgyis beteg vagyok az elbeszélésektől.
KRISZTYÁN
Brazíliából, ahol a ló is tányérról legel, csak azért jöttem vissza a Blic-cuggal,* hogy téged mulattassalak. S te nem akarsz meghallgatni, gonosztevő?
TÍMÁR.
Én, én… de (a közönségre mutat) tekintsd ezeket az ártatlanokat!!!
KRISZTYÁN
Hadd el, azok is védtelenek. (Elmondja Schlosser világtörténetét egész a keresztes háborúkig.)
TÍMÁR.
(Eszébe jut, hogy a dolog tűrhetetlen s kidobja Krisztyánt.)
Ezt biz előbb is megtehettem volna, még a pún háborúknál. Megkíméltem volna kilenc kötetet. Milyen óra volt ez, uram! Mit vétettem én azzal a kis sikkasztással, hogy ennyire büntetsz. És még nincs vége a penitenciának. Ez a gazember képes lesz összezavarni terveimet, és mi lesz akkor az én drámámból?
NOÉMI
(megjelen és megöleli.)
Én! Én, a kis vad, a kedves kis Vad. Amit te, okos ember, nem tudtál megtalálni, én megtaláltam a megoldást. Hadd itt a drámát, befejezik azt nélküled is. Bízd csak Jókaira, az valóságos ezermester. Az az igazi aranyember. Mondj le erről a titulusról, gyere velem a Senki szigetére kacikának.*
TÍMÁR.
Istenuccse igazad van.
(Elmennek a Senki szigetére. A publikum is utánuk akar menni, de Podmaniczky báró* kordont állíttat fel, hogy a népvándorlást megakadályozza.)
PODMANICZKY.
Van még egy második befejezés is. A hős megszökik, de a közönség marad! (Úgy történik.)
TIMÉA.
Szegény Mihályom; – t. i. a férjem s nem az „Egyetértés” színi kritikusa, – ő hál' isten elment az útból. Kifogták csontjait a Balatonból s ezzel vége. Most jöhet Kadisa. Kaució van s ő is őrnaggyá avanceirozott. Kadisa!
KADISA.
Hier! Menjünk a chevra kadisa* papjához.
TIMÉA.
Holnap is ráérünk. Álmos Vagyok. Jó éjt. (Kadisa el.)
ATHALIA.
Itt a jó alkalom. Már 6 felvonás óta foly e darab s még senkit se gyilkoltak le benne. Meg fogom tehát ölni Timéát. Itt a tőr, itt a méreg – Timéa, melyik tetszik?
TIMÉA.
Egyik sem.
ATHALIA.
Nesze mindkettő. (Üldözi Timéát.)
TÖRÖK SZULTÁN.
(A 12 rejtek egyikéből a legjobbkor előtoppan, leveszi szakállát s kitűnik, hogy ő Tímár; – a többnejűség cultiválója lévén följogosítottnak érzi magát mohammedán jelmezben szaladgálni. Timéát megmenti, de csak azért, hogy az mint hű feleség kövesse őt a bigámiában, mert az férjhez megy Kadisához. Athalia mérget élvez, mivel éppen a kéznél van.)
TÍMÁR
(dalol.)
| Ezrivel terem a fán a meggy, |
| Feleségnek nem elég az egy; |
| Utóvégre még kettő se sok |
| Bölcsen tudják azt az okosok. |
(A függöny igazán utoljára legördül.)
*
A „Senki szigete” remeke a díszlet-festészetnek. Amint a függöny föllebben, rögtön érezzük, hogy a fantázia csodás vidékeire vezet bennünket a költő. A dús növényzet millió lombja, ága pazarul termi a friss ropogós császár zsömlyéket. Noémi meg az anyja azonban annyira kiestek már az emberi civilizációból, hogy nem tudnak distingválni s a császárzsömlyéket rózsáknak nézve, olajat gyártanak belőlük: És a dolog denique sikerül. A mai alacsony gabnaárak mellett pékjeink tanulhatnak az adott példán.
(1884)