KOLOMPÉRNÉ.
(Három megkoppasztott török fejet hámoz s aprítja be a fazékba. Énekel.)
| „Három török fej, meg egy fél, |
| Szemtelen csaúz, megtettél, |
| Lányok anyjává tettél!” |
(Szaval.) Oh! fiam, fiam, akit még anyád kínja előtt elloptak a törökök, vajjon hol vagy most? Jajajajaj!
(Hedvig, Kolompérné leánya harmadik férjétől, akit házassága első hetében cigányok loptak el, jajgatva berohan.)
HEDVIG.
Jaj anyámasszony, az áldóját, a jégen kopogóját ennek a magasztos fájdalomnak! Ne bömböljék úgy mer' azt hiszik, hogy gyesznót ölnek! Ne ordíjjon azt a kutya árgyélusát, kedves imádott mama!(Énekel.)
|
(Zokogva elájul és félrebeszél.)
CSÜRKE LUCA.
(Berohan a szemétdombról.)
Ejnye, hogy a tüzes istennyila üssön az ilyen anyai keservbe! Ne kajabájanak, aranyom, szentem, mert ebbe ja minutába itt lesz a török és kiegzekvál innét úgy, hogy a patánk se éri a fődet.
Csiba no, édes aranyosaim! (Énekel.)
Lassú.
|
Friss.
|
Jaj de sírhatnám! (Leül Kolompérné ölébe és bömböl.)
ELEK.
(Beszalad és síró görcsöket kapva Kolompérné nyakába ugrik.)
Mama! hát engem nem loptak el a cigányok? Bühühühü!
KOLOMPÉRNÉ.
(Anyai szeretettel kétszer nyakön vágja.)
Ha elloptak vóna, most nem vónál itt. Bár ne lennél!
FERIZ.
(Bég, bégve berohan.)
|
Asszonyom! Kérem a leánya kezét. Én ugyan a bigámia híve vagyok, de esküszöm a próféta szakállára, akit facér borbély koromban én beretváltam le a „Hetedik éghez” címzett kulipintyóban, hogy Hedvigen kívül sohasem lesz több feleségem – hatvanhatnál.
KOLOMPÉRNÉ.
Mennyen, mert Budáig rúgom! Különben kérdezze meg a leányomat!
FERIZ.
(Fogait csattogtatva.)
Aranyom, szentem, édesem, mennyországom, szerrrretlekkk, immmádlak! Lakkkk!
HEDVIG.
Félre janicsár! Ha olyan vónál mint egy hat mázsás prófunt és arannyá válnál, még akkor sem kellenél te uborkába oltott török tök, te tök dög török, te pogány, te…
FERIZ.
Háááááááááááááááhhh! Bog trom prr trrla pocskáj! Csakugyan janicsár vagyok! Ha nem jösz, viszem a mamát. Ezzel megvédjük Ofent, mert olyan a szája, hogy megfutamítana egy európai koalícijót! Áll Buda, míg mama él!
(Őrült kánkánt lejtve Kolompérnéval Budaváráig meg sem áll. A többiek gyászindulót énekelnek csárdás ütemben, mely legvégül keringőbe csap át. Általános kergeség.)
Malacok röpülnek át a színpadon.
Rácz Pali* szelleme leng a szereplők fölött.
Az EGYESÜLT HANDLÉK FŐPARANCSNOKA.
(Leghosszabb szereplő az egész cigányvásárban.)
|
SEGÉDHANDLÉ.
Adok.
WAJLON TISZT.
Ich géb!
Az EGYESÜLT HANDLÉK FŐPARANCSNOKA.
Ich ném! Beszéjjél! Hallgatok.
WAJLON TISZT.
| A plánom ez: nyólbűrt mi szállítonk, |
| S szállítva nyúlbőrt, megszállonk Bodát! |
Az EGYESÜLT HANDLÉK FŐPARANCSNOKA.
| Nem rossz, de hátha megszállván Budát, |
| A megszállót megszállja a félelem |
| Egy kapszli sölvén,* – s borzasztó fotásban |
| Hátunkról szed majd nyólbűrt a türük? |
WAJLON TISZT.
| Ájwáj, igaz! Beszéjj, handlésegéd! |
SEGÉDHANDLÉ.
| A plánom ez: bevisszök ganseléber,* |
| Megtöltve jól szikrázó poskaporral, |
| Amint türük bekapja ganseléber, |
| Hasában léber explodál s türük |
| Robbanva szét, annyit se mongya: Krük! |
Az EGYESÜLT HANDLÉK FŐPARANCSNOKA.
| Nem rossz, de hátha tültütt ganselébert |
| – Hogy megpróbáljon, echt-e vadj hamis, |
| Mert sokszor vittönk lépfenében elholt |
| Birkából nékik finom ganselébert – |
| Előbb belénk diktálja a türük, |
| S a töltött máj hasonkban pokkan el |
| S minket röpít fül Ábrahám keblébe? |
SEGÉDHANDLÉ.
| Ájwáj! igaz! Beszéjj hát fűparancsnok! |
Az EGYESÜLT HANDLÉK FŐPARANCSNOKA.
| Nem ógy leszen, hanem tsináljok így: |
| Bodaj pasának száz flőrest* adunk |
| Ezer percentre és a többi csaúsznak, |
| Agának és küzünséges türüknek |
| Hatszáz percentre egy-egy rézgarast, |
| – De még jobb, hogyha ój pesti ezüstöt, |
| Mert ezt nem sojthat devalvácijon, |
| Már kezdetben nem érvén semmit – és |
| Külcsünt felosztva, várunk, hodj mikor |
| Fizetnek vissza? A külcsün lejárván |
| Felszólítonk, hogy tűkét s kamatot |
| Fizessék vissza. Ekkor a türük |
| Anzágol egy krach. Ekkor djőzelem! |
| A vár előtt megötjök a dobot, |
| S Budát megvesszök – licetácijón! |
Kolompérré, Feriz, Hedvig, Elek, Csürke Luca stb. vágtatva szaladgálnak egymás sarkában.
KOLOMPÉRNÉ.
(Lihegve megáll.)
Na én kibonyolítom a Herkópáterét, mert beledöglünk ebbe a lótásfutásba. Feriz!
FERIZ.
(Fogcsattogtatva.)
Janicsár vagyok! Sz'rrttna prity drrat trrva poszlovenszky Mohamed!
KOLOMPÉRNÉ.
Vagy a – maj mit mondok! Nem emlékszöl, hogy három hónapos korodba belvittek tőllem jaz törökök Kanstánczinápolba? Aranyosom, no? Segítsem az emlékező tehetségedet?(Fültövön vágja.)
FERIZ.
Hasze persze hogy én vagyok! Feri! A Kolompér Feri! Azok a kutya janicsárok egy z-t ragasztottak hozzám, hogy éd's anyám rám ne ismerjen, ha keres, de hál' istennek, nem keresett, mert nem talált vóna, ha a feje tetejére állott vóna is! Augyvann!
KOLOMPÉRNÉ.
Eszem a szentedet, csakhogy megtaláltalak! Már most rendbe van a darab és a Galló tekintetes úr eesütheti aztatat az egynehány zindhölclit, akivel Budavárát meffogja ostromolnyi! Vorbärts, familija!
(Kolompérék elsétálnak, mire kiüt az ostrom s Kuglófits-Petneházy* a nemzeti színház színeivel föllép a budai várszínház fokára, honnan az Evva* – Rókusi féle pogány truppok hanyatthomlok menekülnek.)
(1886)