Hol derül, hol borul. Hol istenpitymallik, hol istenalkonyodik. A szín hátuljában a Rikárd-szikla Wagner profiljével. Jobbra egy fa, mely Apponyit ábrázolja ábrándozva, s Liszt arcélét mutatja, amint feddőleg tekint az intendánsi páholyba.
Az 1-ső felvonáson istenéjszaka borong. A három norna párka-klubot alakít, s egymásnak dobálja oda (volt aki látta) azt a vörös motívum-fonalat, melynek mint ennek a felvonásnak is, görcs a vége.
A 2-ik felvonásban láthatatlanul zúg az orchestrum és halhatatlanul ordít Sigfried egy szerelmi dalt Brünhildának, aki a párka-klub istállójában kimustrált hypnotizált paripát énekszóval abrakol meg, melytől a paripa nem lakik jól.
A lónak galocsnyiba vannak bújtatva a patái, hogy ne zavarja meg a nagy dobot. Nesztelen lopózik Brünhilda mögé, hogy szőke fürteit lelegelje, de a hősnő hangjától visszariad. A Sigfried sörényébe is belekóstol, de nem smakkol neki.
Hagen, a zord bakter a küszöbön ül, térdje közt a dárdával és a mesebeli Struwel Péter óriási törpének ezt énekli: „Kilencet ütött az óra!” A publikum, mely 6 órától kezdve élvez, azt hiszi, hogy már éjfél van. Az álomhozó setétben legalább a felét elnyomta a Rebicsek úr buzgósága, amit a földre ejtett gukkerek koppanása is bizonyít.
Végre belép a női kar és egy sereg aranyos gyermek. De a mester nem engedi meg nekik a karéneket, mert az igazi drámában nem többen beszélnek egyszerre, hanem felváltva, és – mint ezt a hétköznapi élet is bizonyítja – énekelnek. A lelakatolt szájú karbeliek e fölfogás magasán állottak: de mert egyenkint sem volt szabad énekelniök, megint kimentek.
A 3-ik felvonásban…
– Kérem, hova tetszik menni? Hiszen még egy hosszú felvonás van hátra!
– Éppen azért.
*
Votán!
Veszve vagyunk!
Vonulj vértesen világvárosunkba, válassz vérező vasaidból, vágd vele vesevelővé vékony, ványadt, vézna vallóit Wagnernek!
Vakon vivátozó, vajúdó virtuózaid vonaglanak. Virgácsaidtól vacogva világosulnának.
Végy védelmedbe, vesd meg vádjaikat, vidd veszettül vivátozó vadjainkat valahára Vallhallába.
Végre vágyunk valósulna.
Várunk.
Vigalavája!
Donner! Derék Deus!
Döngesd darabokra dideregve dúdolgató dalnokaidat, D-dúrban dorbézoló degesz direktorukat döntsd dagályos dervisi delíriumának dobhártyátlan domíniumába!
(1892)