Dr. Büchner+ felolvasásai+

Kezdő materialisták számára

 

I. A nap befolyása az életre.

A nap befolyása az életre rendesen nappal szokott történni és csak a születéstől a halálig tart.

A nap főképp a spectralanalysis lehetővé tétele végett jött a világra. Ha nap nem volna, Kirchhof+ és Bunsen, kik a spectralanalysist föltalálták, sok tudós társaság tagjaivá nem lettek volna. E fontos tantét megfordítva is áll. És pedig: Ha Kirchhof és Bunsen, kiket a nap föltalált, nem léteznének, sok tudóstársaság nem lett volna a nap tagjaivá. Továbbá ebből folyólag: Ha sok tudóstársaság, melyeket a spectralanalysis föltalált, nem léteznének, a tag sohasem lehetett volna Kirchhof és Bunsen napjává.

E három tantét az anyagerők+ kölcsönösségén alapul, melynek további okozmánya ez, hogy a nap: az élet és viszont az élet: a nap.

Vizsgáljuk először az első állítást.

A nap az élet. A magyar ember „élet” alatt gabonát ért. Tehát a nap: a gabona. Csakugyan nap nélkül soha sem érnék meg a gabona, sohasem teremne „élet”. A mindenség nem is egyéb egy roppant élettárnál vagyis gabonatárnál. Miután pedig a fönebbiek után élet = nap, természetesen élettár is = naptár. Élettár és naptár, vagyis tudományos nyelven: granárium és kalendárium: e kettőből áll tehát a mindenség.

Legnagyobb naptára a világnak maga a nap. Az egész nap a napban van összpontosítva. E napnap: a világosság, mely mint melegség nyilvánul. Ha világos van, izzadunk, ha pedig meleg van, látunk. Hogy a mindennapi életben ezen összeköttetést nem mindig észleljük egészen tisztán, az szerveink tökéletlenségén alapszik. Ezt rögtön belátjuk, ha megtesszük az ellenpróbát, mely abban áll, hogy beismerjük, miszerint lehet sötétben is izzadni és világosban is fázni, valamint izzadva nem látni és fázva látni. Ha az utóbbi áll, áll az előbbi is. Az utóbbi pedig áll, miután az előbbi állása az utóbbiétól függ s az utóbbi az előbbit föltételezi.

A második állítás az, hogy az élet: a nap. Ez éppen úgy kifolyása az első állításnak, mint az első a másodiknak. Azért külön bebizonyításra nem is szorul és valónak elfogadhatjuk. Miután pedig ezt valónak elfogadtuk, kell, hogy az első állítás is való legyen, miután a második az elsőből foly.

Ennyiből áll a nap befolyása az életre.

 

II. Az ember eredetéről.

A babonás közhit szerint az ember szüleitől ered. A biblia is ezt tartja, de mégis csinál egy concessiót a józan észnek, megengedvén, hogy Ádám árván született, ami mindenesetre figyelemreméltó esemény volt.

Jól van, legyen az emberiség ősapja Ádám. A név mit sem változtat a dolgon. De ki és mi volt ez az Ádám?

Dankovszky tót tudós azt állította, hogy tót volt.*

Darwin angol tudós azt állítja, hogy majom volt.

Melyiknek van igaza a kettő közül és mennyiben?

Ezt el is lehetne döntenünk, nem is. De mi egyelőre eldöntetlenül hagyjuk, és csak azon következtetést vonjuk e két annyira szerteágazó állításból, hogy Ádám ősapánk semmi esetre ember nem lehetett. Ha ugyanis Dankovszkynak van igaza, úgy Ádám tót volt, a tót pedig éppoly kevéssé ember, mint amily kevéssé étel a kása* Ha tehát Ádám tót volt, úgy már nem lehetett ember. Darwin szerint pedig majom lévén, eo ipso ember szintén nem lehetett. Világos tehát mindenképp, hogy Ádám nem volt ember.

Ennek fölismerésével már nagyot haladt a tudomány. De haladt az még tovább is.

Ádám, mint bebizonyítottuk, nem ember. „Nem ember” rövidebben annyi, mint „némber”. Némely nyelvtudósok ugyan azt mondják, hogy „némber” a „nő ember”-ből lett. De tudjuk, hogy az egyenes eszű paraszt embernek csak a férfit mondja, a nőt pedig asszonynak vagy egyébnek. „Nem ember az, hanem asszony”, mondá az egyszeri paraszt gyerek.

Itt tehát két vélemény van:

1. „nem-ember” = „némber”, és

2. „nő-ember” = „némber”,

a matematika szerint pedig: ha két mennyiség egy harmadikkal egyenlő, egymás közt is egyenlő, tehát: „nem-ember” = „nő-ember”.

Ebből az világos, hogy igazunk van abban, miszerint Ádám némber volt.

Ádám apánk tehát némber is volt. Ebben semmi ellentmondás nincsen, miután tudjuk, hogy vannak növények, sőt alacsonyrendű állatok is, melyeknél mindkét nem attribútumai ugyanazon egyénben együtt mutatkoznak. Az úgynevezett „ember” pedig akkor, mikor első példánya megszülemlett, mindenesetre sokkal alacsonyabb fokon állt, mint mi mostaniak. Igen indokolt tehát azon következtetés, hogy a fejletlen, tökéletlen Ádám még szintén férfi és nő volt egy személyben.

Már most, ha ez áll, úgy Ádámot férfinak tulajdonképpen nem lehet mondani, mert némber volt; de némbernek sem, mert férfi volt. A férfi és nő benne úgy neutralizálták egymást, mint a plus és minus, mint a pozitív és negatív villanyosság s más ellentétes erők, melyek hatálya egyenlő. Világos ebből, hogy Ádám, minthogy benne a nő a férfit, férfi pedig a nőt közömbösítette, nem létező lény volt, s az ember eredete az úgynevezett „semmiből eredés”, azaz generatio aequivoca tüneményének tekintendő.

Ezért mutatnak az emberek még ma is oly kiváló hajlamot az aequivoc iránt.

Így fejti meg a materialisticus tudomány az ember eredetét.

 

III. Az örökösödés philosophiája és physiologiája.

Örökösödés az, ha azon tulajdon, melyet az ember magával nem vihet a másvilágra, vagyis tudományosabban kifejezve: mely az egyéni lét nem létével megszűnik a többé nem levő lét lételéhez levőlegesen kötve lenni, más egyénre származik át.

Ily tulajdonok például: a nemesség, a pénz, az ingók és ingatlanok egész világa, a családnév, a görbe orr stb. Az örökösödés philosophiája gyakran igen szükséges. Így p. o. ha valaki nagy vagyont vár örökségbe és csak egy görbe orrot örököl. Vagy ha valaki ingatlanokra számol és csak ingókat kap, melyek már nem is inganak többé. Ilyenkor az állat, mely Darwin szerint a lételért küzd, nagy philosophiára szorul, hogy ne bosszankodjék, mert más nem küzdött az ő lételéért.

Azonban míg az örökösödés philosophiája igen fontos, a philosophok öröksége rendesen latba is alig esik. Ez így van megállapítva a természet rendjében.

Szintoly egyszerű az örökösödés physiologiája. Ennek kulcsa azon tény, hogy némely egyén tovább él a másiknál.

De ez magában véve elég nem volna, ha másrészt némely egyén rövidebb ideig nem élne másnál. Ha a kétféle időkülönbség összetalálkozik, akkor az örökösödhetés physiológiai alapföltétele meg van, s az örökösödésre még csak az örökség szükséges.

Ez utóbbi tulajdonképp fő dolog emez egész processusban, noha vannak kivételes szabályszerűségek, melyek a processust teszik fődologgá az egész örökösödésben.

Igen érdekes az, hogy a természetben még itt is bizonyos kölcsönösség uralkodik, mert ugyanazon időben, midőn az ember a majomból származván, örökölte a majomságot, egyúttal a majom is örökölte az egész emberiséget. Ily kölcsönös megrontás által izmosodik a természet és vergődik föl lassanként a tökély magaslatáig.

Ennyit a fajok és családok örökösödési elméletéről, Darwin, Vogt és a magam búvárlatai nyomán.

 

(1872)




Hátra Kezdőlap Előre