Midőn a magyarok a Kárpátok felé közeledtek, bizonyos égi jelek tűntek föl, melyek őket útjokban vezették. Kétségkívül bizonyos, hogy Álmos apánk lábaihoz egy meteorkő hullott, egy a kőre kötött levél kíséretében, melyre hun betűkkel ez volt írva: „Kedves utódom! A pogány mennyországban vagyok, de nem jól érzem magamat, sokkal szebb a keresztény mennyország, mely telidesteli van válogatott angyalokkal, azért ajánlom neked, mihelyt fiad meghódítja Magyarországot, térjen át a róm. kath. hitre és dotálja dúsan az egyházakat. Kivált ajánlom figyelmébe a kanonoki stallumokat. Attila.” Ez adat egészen új, de hiteles, a vatikáni könyvtárból való. Azonban Árpád nem hallgatott e jó tanácsra és pogány maradt, amiért büntetésből most még a sírját sem találják meg. Azért a vezérek alatt semmire se ment Magyarország és a németek megverték hadait Németországban isteni rendelés következtében. Végre földerült a dicső nap! feltűnt sz. István! keresztények lettünk! Éljen Róma, a pápa és Nagyvárad!
A kuruc szellem nemcsak Rákóczy idejéből datálódik. Megvolt ez a szellem már a pogány időben is – abban a szép korban, midőn nem lungenbrátlit evett a magyar, hanem nyerge alatt puhította meg a húst! És a lótej – ó a dicső lótej! A két kor szelleme ugyanaz, kuruc vagy pogány, egyre megy. A kurucok elkésett pogányok – a pogányok korai kurucok.
Jó, igaz, tiszta magyar szellem volt az! De jött a kereszténység! Ha még kálvinista alakban jött volna, hagyján! mert az még egy kicsit konzerválja a jó magyar kuruc szellemet, de ránk köszöntött mindjárt pápista alakjában! Inkább pogányok maradtunk volna!
Mikor Álmos fellépett Kárpát szent bércére s az összegyűlt hadsereg a Rákóczy-induló hangjai mellett ős magyar nyelven elénekelték az „Isten áldd meg a magyart”, Álmos így szólt: „Hadúr! verd meg azokat, akik nemzetem tagjai közül labancok, svarcgelbek vagy pecsovicsok lesznek, mind örökkön örökké ámen!”
Aztán lefeküdt és meghalt:
Követte Árpád és a magyar hadakozott, míg szent Istvánnal az ún. európai művelődés, a kikeresztelkedés gyászos korszaka meg nem kezdődött: Hová lettél szép pogánykor?
Meggyújtva a tudomány fáklyáját – kezdek kutatni és kutatásaim eredménye, hogy semmi sem igaz, semmi sem hiteles, semmi sem bizonyítható be. Kezdjük mindjárt a legelején. Azon, hogy őseink Álmos vezérlete alatt jöttek be! Ugyan miképpen lehet ezt bebizonyítani? Megjelent-e Álmosnak fővezéri kinevezése a „Budapesti Közlönyben?” Biztosíthatom a közönséget, hogy nem. Amily valótlan az, hogy Álmos lett volna a fővezér, oly bizonytalan a beköltözés éve. Egy magyar vezér sem hagyott hátra emlékiratokat, a meglevő forrásokra pedig nem sokat adok. Hírlapok sem jelentek meg még akkor. Egyáltalján a hiteles és megbízható történetírás csak 1867 óta lehetséges, amióta a „Budapesti Közlöny” hivatalos része a szükséges felvilágosításokat s adatokat megadja.
A magyar történet megítélésére a kellő álláspont csak a Királyhágó tetején kínálkozik:
Erdély – ó kedves, dicső, gyönyörű kis Erdély!
Magyarország meghódítása tehát mellékes dolog – legfőbb vívmány Erdély elfoglalása, mert különben ez a szép, kis ország most oláh volna és Gyulai Pál román nyelven szerkesztené a „Budapesti Szemlét”.
Magyarországba* a magyarokat* bevezették vagy* ha nem vezették, bejöttek maguktól vezetők* nélkül, mert annyi bizonyos, hogy a levegőn keresztül nem* repültek* ide s az is kétségtelen, hogy itt vannak,* tehát be kellett jönniök.
(1884)