|
Megrendítő eset. Csobolyó-újfalusi levelezőnk valóban szomorú és izgalmas eseményről ad hírt: Élt falunkban egy Csepü Márton nevű jómódú parasztgazda. Hetvenöt évet ért meg tisztességben és becsületben. Már a külseje is olyan patriarkális volt. Övig leérő nagy fehér szakálla fénylett, mint a legtisztább kender. Sűrű havas szemöldöke alól élénk, tüzes szemek villogtak ki. A falu apraja-nagyja ismerte és szerette a kedves Marci bácsit. Nem pajkosságból, inkább becézgetésből úgy is hívták, hogy: kender szakállú Csepü Márton bátya. Tegnapelőtt az aggastyán egyedül volt otthon. Az egész háznép künn szorgoskodott a mezei munka körül. Az öreg ilyenkor maga szokta az ebédjét megfőzni. Így tett tegnapelőtt is. Amint azonban a tűzhely mellett üldögélt, szokása ellenére elszunnyadt. Egyszer csak valami nagy sercegésre érez föl. Ki írhatja le a jó öreg rémületét, midőn azt látja, hogy a hosszú szép kender szakálla lánggal ég. Magánkívül rohant ki a pitvarból, ki az udvarra és egyenesen föl a nagy eperfára. A fájdalom és rémület nemcsak a lelki, hanem a testi erejétől is megfosztotta. Az inai megrogytak és így történt, hogy lezuhant a magas eperfáról. Az eséstől ott nyomban szörnyet halt. A nagy jajkiáltásokra elősiető szomszédok már halva találták. A megrémült emberek azt sem tudták eleinte, mihez fogjanak? – míg végre szép fehér lepedőbe takarták és bevitték a nagy házba. A szomorú hírről azonnal értesítették a családot. Tegnap volt a temetése. Csörgő Boldizsár gyönyörű beszédben méltatta az elhunytnak érdemeit, könnyekre indítván az összes hallgatóságot. Azután megindult a gyászmenet: Az egész falu, az összes harangok zúgása közt, kikísérte a temetőbe. A sírnál Gödény Gergely helybeli kántor mondott megható búcsúztatót. Drága halottunk, áldott legyen emléked!
(1893)