Mások új világrészeket fedeznek fel, én új költőket. Új világrészek már nem igen vannak” de annál több új magyar költő vár felfedeztetésre.
Mint a gazda, ha kimegy a szántóföldre, mindig hoz egy-két szál pipacsot, vagy búzavirágot haza a kalapja mellett, úgy én is mindig egynéhány új költővel kedveskedem szeretett előfizetőimnek.
Most is öt új költőt találtam az utamban.
A „Dömöczkei Híradó”-ban olvastam ezt a költeményt:
|
El voltam ragadtatva. Utánajártam és megtudtam, hogy az ismeretlen költő Csimbók János gerencsérlegény. Iskolába nem járt. De a zseni maga alkot magának iskolát. Már ebből a költeményből kivillan a talentom lángszikrája. Előttünk áll a magyar Pindar, a modern Horác, a puszták lord Bajronja, az alföld Béranzséja.
Már magától is ennyire ment, hát még most, hogy átplántáltam az irodalom kertjébe, mi lesz még belőle. A többi négy se sokkal hitványabb.
(1893)